Kincskeresőben Essig Klárával a kincses városban
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság jó negyedszázaddal a megalakulása után sem marad kenyér nélkül. Az idő múlása és a hivatalos szervek gyakran tapasztalható nemtörődömsége ugyanis állandó munkát szolgáltat a civil szervezet vezetőinek, tagjainak. Akik csendben és önerőből teszik, amit kell. Örködnek műemlék épületeink, köztéri szobraink, emlékjeleink felett, felmérik állapotukat, ügyelnek épségükre, vigyázzák, ápolják kincseinket. És természetes módon nyitnak a képzőművészet felé is. Hiszen az építőművészet és a festészet, grafika kemény évszázadok óta kéz a kézben halad. Se szeri se száma a műemlékek ihlette remekműveknek szerte a nagyvilágban, s természetszerűleg Erdélyben is. Sőt nálunk, kisebbségi létünkből adódóan – a színek, fények és formák harmóniája okozta műélvezeten túl – az e tematikát felölelő műalkotások egy fajta őrző-védő feladatot is betöltenek. Változó és nem csupán pozitív értelemben változó világunkban ugyanis a sajnálatos módon tovatűnő, sőt nem ritkán szándékosan eltüntetett múlt, a tárgyi emlékek, egy-egy jellegzetes épület, utcarészlet már csak képzőművészeink alkotásaiban él tovább. Nem véletlen tehát, hogy a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság figyelemmel kíséri a művésztársadalom ilyen irányú tevékenységét, s immár évek óta képzőművészeti kiállítással köti egybe éves közgyűlését. Idei meghívottja Essig Klára. Aki nemcsak Kolozsvár szülötte, hanem Kolozsvár szerelmese is. Kalauzolásával járjuk be a kincses várost, vele indulunk kincskeresőbe.
Tehetjük, hiszen szinte ölébe hullanak a kincsek, valósággal ecsetvégre libbennek, a művész ugyanis a „legkolozsváribb” utcában lakik. Abban a Farkas utcában, amelyet a gyermekkorát Kolozsváron töltő, s onnan teljesen elszakadni soha nem tudó Cs. Szabó László a következőképpen jellemzett:”Ha bekötött szemmel járnék is, a szívverésem elárulná, hogy a Farkas utcához közeledünk. Ez a mi Via Sacránk. Itt állt Báthory István egyeteme, ez meg Mikes Kelemen és Jósika Miklós iskolája. A szemközti sarok valamikor a jezsuitáké volt, az ő helyükbe költözött később Szebenből a főkormányszék s az országgyűlés. Itt orkánlott Wesselényi, itt gyűjtött tagokat Aranka György a nyelvművelő társaságnak, itt járt kézről-kézre Bölöni Farkas Amerikai utazása (…) abban a földszintes házban lakott a fiatal Gyulai Pál. S mindjárt mellette született Szilágyi Sándor, a történész. Ott lakott Áprily Lajos. S emitt, a kollégium kapuja fölött – persze a régi, leégett épületben – tanult Bethlen Miklós, az emlékíró.”(...)„Hatalmas csupasz háromszögű orommal zárul a Farkas utca: a református templommal. (…) Dísztelen külseje egy kálvinista Isten alakjának is megfelel”, lelkésze pedig a felejthetetlen emlékű László Dezső volt.
Hát ebben a történelmi levegőt árasztó utcában lakik Essig Klári is, méghozzá a Szilágyi Sándor-emléktáblával megjelölt patinás házban. Mi sem természetesebb tehát, hogy életművében is előkelő helyen szerepeljen ez a Kolozsvár szimbólumának is tekinthető utca, amelynek legapróbb részletét, sajátos levegőjét, évszakonként és napszakonként változó fényviszonyait, sajátosan magasztos lelkületét oly közelről, a szó szoros értelmében belülről ismeri. Ismeri és megörökíti. Csöndes áhítattal, egyszerű, őszinte kitárulkozással, keresetlen festői eszközökkel. Pontosan, szépen, a tematikához illő művészi alázattal, aprólékosan kidolgozott, precíz, valósághű megjelenítésben.
De úgy, hogy valamicskét önmagából is belop a műbe. Amitől azok sajátossá, egyedivé válnak, anélkül persze, hogy dokumentum értékükből valamit is veszítenének. A Farkas utcai templom fenséges szigorát például sajátosan enyhíti a növényi elemek, fák, virágok vagy éppenséggel egy-egy bokály képbe fogalmazásával. Sőt, fájdalmas mementóként ott a durva beavatkozással derékba tört és eltávolított hársfa is, amely annak előtte illatával belengte a tájat, és szervesen hozzátartozott az utca hangulatához. S ott a Szent-György szobor, amely katolikus jelképként talált befogadó otthonra a református templom előtti téren.( Szabályt erősítő kivételként, az eredeti helyről való eltávolítás néha még pozitív eredménnyel is járhat. )
A tájkép lelkiállapot – tartották a barbizoniak. Essig Klára ragyogó városképeiből, tisztaságot, emelkedettséget, világosságot árasztó fogalmazásmódjából bátran következtethetünk alkotójuk lelkialkatára, nyíltságára, őszinteségére. S persze az akvarell technika fortélyainak alapos ismeretére. Realista képépítésével pedig egyfajta szolgálatot is teljesít. Vissza nem térő, pillanatnyi állapotokat örökít meg az utókornak. Képírásos naplójegyzetei különböző időpontokban és különböző szögekből, olykor egy-egy jellegzetes részletre fókuszálva jelenítik meg csodálata tárgyait. A Farkas utcai templom kivilágított ablakai mögül szinte még az orgona búgását is hallani véljük.
Néhány lépéssel arrébb pedig felvillan a Teleki-palota, amely az 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor alapította Barabás Miklós Céh bemutatkozó kiállításának nyújtott otthont, majd a Báthory-líceum patinás épülete vagy éppenséggel az a mindegyre változó városkép, ami a múló évek függvényében tárul az otthonának erkélyére kilépő művész elé. A közelben pedig ott az 1700-as évek aranyművesének, Újhelyi Gábor ötvösnek kelyhes céhjellel ellátott patinás háza, amely majdhogynem áldozatául esett a 89-es változásokat követő vadkapitalizmus rombolásának, s ott a közismert Szabók bástyája is.
Kissé eltávolodva mindannyiunk Via Sacrájától, a Farkas utcától, de még a központban maradva, virágdíszes, bokályos kompozícióba foglaltan, gótikusan visszafogott, nemes eleganciájában villan föl Mátyás király szülőháza, majd Kolozsvár másik patinás éke, a Ferences kolostor és templom.
Valamikor a központban volt a Mária-szobor is, most a Szentpéteri templom mögé száműzték, ottani állapotát rögzítette a művész különböző időintervallumokban. Értékes dokumentumok ezek, s talán még értékesebbekké válnak, ha egyszer majd visszakerül a Farkas utca közeli, eredeti helyére a műemlék. S a múltat idézi immár restaurált állapotában a sok viszontagságot megélt kolozsmonostori apátsági templom is.
Mindezek arról tanúskodnak: Essig Klára különleges érzékenységgel viszonyul szülővárosához, egyfajta művészi kincskereső-kincsfeltáró munkát végez, rögzíti a mában még fellelhető múltat, hogy azt továbbíthassa a jövőnek. Ehhez a munkájához kívánunk további sok sikert.
Németh Júlia
Elhangzott március 7-én, Essig Klára kiállításának megnyitóján, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében, a KLMT tisztújító közgyűlése alkalmából.
