2019. november 26-án, a Kolozsvár Társaság „Képzőművészek a KT palettáján” sorozat keretén belül, Nagy Enikő festő-és zománcművész és fia, Egri István üvegművész és ólomüveg restaurátor voltak a vendégek, akiknek Ferencz Zsolt volt a beszélgetőtársuk. Házigazda, Horváth László volt.
„ - A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki több évtizedes stílusteremtő művészetéért Nagy Enikő festő- és zománcművészt. Az erdélyi képzőművészet kimagasló képviselője újítóként lépett fel a zománcművészetben: elsőként alkalmazta a különleges műgondot és hozzáértést igénylő rekeszzománc technikát. 1973 óta folyamatosan részt vesz tárlatokon, a Barabás Miklós Céh egyik alapító tagja.”, „-Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Nagy Enikő, a zománcművészet nemzetközi hírű mestere, a rekeszzománc első hazai művelője, a kiváló grafikusművész részére – több évtizedes kiemelkedő művészi munkássága elismeréseképpen – Szolnay Sándor-díjat adományozott.” – olvashattuk, olvashatjuk a Barabás Miklós Céh honlapján. Nagy megtiszteltetés a KT-nak, hogy vendégül láthattuk őt és a fiát – hangzott el a házigazda bevezetőjében.
Ferencz Zsolt kérdéseire kapott válaszokból, hamarosan kiderült, hogy egy művészdinasztiát képviselnek a jelenlévők, hisz a férj és édesapa, Egri László és a másik fiú, testvér Egri András is neves képviselői ennek a „varázslatos” művészeti ágnak. Az est folyamán, a kiállított ékszerek és a kivetített képzőművészeti alkotások, amik Nagy Enikő alkotásai, kiderült, hogy miben is áll a „fémfestő” és „üvegvarázsló” munkája. Az életútja felvázolása során, amiben „több jutott ki a télből, mint a tavaszból és nyárból”, a művésznő elmesélte részletesen, hogy hogyan került kapcsolatban a rekeszzománc művészetével és hogyan készül el egy-egy alkotás a „kacifántos munka” során. „Amiről tudom, hogy nem tudom újra megcsinálni, azt nem tudtam eladni. A tovább gondoláshoz ott kell legyenek az előző munkáim” – mondta Nagy Enikő – amikor a kivetített munkáiról beszélt. Az egyszerű vonalvezetéssel készült rajzairól, portréiról is úgy áradozott, mint anya a gyermekéről. Egy sajátos anya-gyerek kapcsolat is kirajzolódott előttünk a beszélgetés során, hisz Egri István, aki ugyan a szülők nyomdokaiban lépett testvérével együtt, a mai napig munkatársként is tekint szüleire, akiktől nem csak egy felelősségteljes, kitartást és türelmet igénylő munkamorált tanult meg, hanem magát a mesterséget is. Ugyancsak tőlük tanulta az állandó formabontás, formakeresés izgalmát és az alkotásban megélhető hatalmas szabadságot is. Tovább vitte szülei örökségét, de ugyanakkor valami teljesen mást, teljesen újat sikerült megtalálnia üvegművész és ólomüveg restaurátorként. Ferencz Zsolt azon kérdésére, hogy a sok munkája közül, melyik az a három, amit mindenképpen megmutatna a jelenlévőknek egy virtuális utazás során, nagyon nehezen válaszolt, de végül sikerült: - az első munkája, amit még édesapjával készített: a Kálvária templom, - a Bálványosi szálloda lépcsőháza, - és a saját lakásukban egy választófal. Amennyire előny, hogy az ember művész szülők gyereke, annyira hátrány is – hangzott el az életút beszámoló során Egri István szájából – hisz viszonylag kacskaringos úton jutott el oda, hogy az „akár esztergályos is lehettem volna” állapotból mégis a képzőművészet design szakán, majd az iparművészet mellett döntsön. 1995 volt az igazi fordulópont életében, mert akkor kezdődött a családi vállalkozása, amely rövid idő alatt sikeres vállalkozássá nőtte ki magát, amelyben benne van a csapat munka sok-sok öröme és nehézsége, de működik. Mivel ez egy kemény munka, ahol a megrendelő igényeinek a kielégítésén van a hangsúly, itt a művészi szabadságát kevésbé tudja kiélni, de van rá lehetősége, hogy kiállításokra is készítsen munkákat, amikben kiélheti alkotói szabadságát.
„Élvezem a nagyméretű alkotásokat” – mondta – és mi is élvezhettük a munkákat, hisz végtelen a munkáinak a száma Kolozsvártól, Csíkszeredán, Gyergyószentmiklóson át Budáig, Szegedig.
Bartók Júlia
