Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kolozsváron

„Mind a 19 mű allegória, az emberiség allegóriája, Kolozsi radikálisan különbözik minden szobrásztól és valamennyi nemzedéktársától, hihetetlen képessége van arra, hogy az anyagban egyszerre lássa a pozitívot és a negatívot” – méltatta Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész hétfő este a kolozsvári Quadro Galériában megnyílt tárlatát Mircea Oliv román műkritikus. A Mátyás-szoborcsoport restaurátoraként is ismert művész Megtestesülés című egyéni kiállításának megnyitóján Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria tulajdonosa köszöntötte a nagyszámú közönséget. Elmondta: az általa vezetett galériában ez mindössze a második szobrászati kiállítás. Ezúttal a tárlathoz katalógust is készítettek az IDEA nyomdával közösen, a tárlat megrendezésében pedig a kolozsvári magyar főkonzulátus volt a partnerük. A tárlat anyagát Németh Júlia kolozsvári műkritikus méltatta. Kifejtette: Kolozsi bronzból készült kis szobrai mitológiai ihletettségűek. „A művész a plasztika nyelvére ülteti át az őstörténet és a mitológia kimeríthetetlen eszköztárát. Méghozzá a legmeggyőzőbb, leghitelesebb módon. Az eredmény: új, meditációra sarkalló vizuális struktúrák megteremtése” – fogalmazott a műkritikus. Hozzáfűzte: a portrék esetében Kolozsi látszólag archaikus jegyekkel ruházza fel alkotásait, ugyanakkor ezek egyben modern alkotások is: „időtlenségükben, kor- és stílusfölöttiségükben jelentenek újat”. Németh szerint Kolozsi életművében különös hangsúlyt kap a szakralitás, amely többek között az Áldás című alkotáson érhető tetten. Németh Júlia ugyanakkor Kolozsi Tibor egész eddigi pályafutását is méltatta. Emlékeztetett: 1992-ben Bukarestben nívódíjjal tüntették ki, amelyet többek közt a Budapest Artexpo díja, a Barabás Miklós Céh nívódíja és az EMKE Szolnay Sándor-díja követett. Végül 2011 márciusában megkapta a legnagyobb szakmai elismerésnek számító Munkácsy-díjat is.
Mircea Oliv a metamorfózist nevezte annak az alapvető játéknak amelyet Kolozsi Tibor űz. Mint részletezte: a rend és a jelentés kategóriájával játszik Kolozsi, művei világosan megmutatják, hogy alkotójuk több művészi eljárást, technikát is tökéletesen ural. Kolozsi Tibor megköszönte a méltatásokat. „Olyat hallottam ma magamról, amiről nem volt tudomásom, de ezek után a magamévá teszem” – viccelődött a kolozsvári képzőművész. Kiss Előd Gergely

http://szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/148191/kolozsi-tibor-szobraszmuvesz-alkotasaibol-nyilt-ki...