A 88 éves Barabás Miklós Céh először a Bánffy-palotában

Siska Szabó Hajnalka, Suba László, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Tudoran Klára kamarakiállításai, Andrásy Zoltán-, Palotás Dezső-, Szabó Bokor Mártaemlékkiállítás, a Magyar Festészet Napja és a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából rendezett csoporttárlatok. Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész, az egykori legfiatalabb tag 2013-tól a szervezet elnöke, a Céh tagsága immár másfél száz. A legutolsó nagyszabású országos tárlatot 2009-ben - a 80 éves évfordulón - Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban rendezték meg. A Kákonyi Csilla vezette marosvásárhelyi csoport 2014 májusában mutatkozott be a Kultúrpalotában.

Mindezek ismeretében jobban érthető, miért volt olyan kiemelkedő esemény a mostani, az alig három hétig látogatható kolozsvári tárlat. A látottak nagy hatással voltak a látogatókra, a legutóbbi hasonló jellegű kiállítás óta eltelt nyolc év alatt felgyűlt anyag már nagyságrendben is lenyűgöző: mintegy 200 mű (festmény, grafika, szobor, fotó, kerámia, textil stb.).

A céh tagjai fejenként két munkát küldhettek be a kiállításra, volt néhány meghívott román művész is. Emellett figyelemre méltó a munkák színvonala, változatossága, és nem utolsósorban az a tény, hogy milyen eleven a transzcendens ihletés a sok kiváló, Erdélyben élő képzőművész műveiben. Ezért is érdemes szólni róla, néhány képet felvillantani a kiállításról.

Az országos kiállítást először rendszerezte egy fiatal művészettörténész, Bordás Beáta, a kolozsvári Művészeti Múzeum muzeológusa, akinek ez volt az első kurátori feladata. Munkáját segítette Németh Júlia, Kolozsi Tibor, Sipos László és Székely Géza. Nem volt zsűrizés, minden művész két alkotást küldhetett, s minden bekerült a kiállításra, csak azt kellett eldönteni, mi marad a Bánffy-palotában, mi kerül a Minerva-házba. A Bánffy-palotában is két részre oszlott a kiállítás: a földszinti termekben a festmények és szobrok kaptak helyet, az emeleten a grafika, fotó, textil és kerámia. Nagy volt a tematikai, műfaji, minőségi változatosság, az elrendezés nem művészek szerint, hanem tematikailag történt. Így volt portrécsoportosítás, így került Valovits László különleges angol trónörökös-portréja (10. kép) és Matei László vaskosabb, szintén nagyformátumú képe egy falra, volt vidám sarok Kőmíves Andor vegyes technikával készült, rajzfilmfigura-montázsaival, és voltak mesevilágot idéző, gyerekrajzszerű képek (Baász-Szigeti Pálma munkái), 9. kép. Másutt színek szerint kerültek egymás mellé képek, volt piros meg arany-fehér fal (ez utóbbiból kiemelkedik Starmüller Katalin aranyszínű festménye (2. kép), amely a teremtés, a teremtett világ szeretetét, a Teremtő munkájába vetett bizalmat is kifejezi).

Gyarmathy János Fény című szobrán (8. kép) is megakadt a látogatók szeme: különleges hangulatot teremt, megmozgatja az ember gondolat- és érzésvilágát, az is sejthető, hogy a művészt foglalkoztatja a hit kérdése. Szobra azt is felveti, mit jelent az ember számára a fény, a szem vagy a lélek látja-e azt, honnan származik és hogyan óvható meg az ember fénye. Kiválóak Bocskay Vince Pogány feltámadás, Kolozsi Tibor Archetípus szobrai, Vetró András 23 buborék című darabja (14. kép), amely Egyed Péter Huszonhárom buborék című verseskötetének alaptémájából, a Kurszk tengeralattjáró legénységének tragédiájából merítette ihletét, megkapó imát, a mélyben szenvedő ember és az ég Ura közötti kapcsolatot mintázza meg.

Kosztándi Jenő Sztráda című alkotása (6. kép) egyszerűnek, fényképszerűnek tűnik, bizonyos perspektívából az eső áztatta autóutat mutatja szürkületben, egyik sávban a szembejövő járművek fehér, a másikon a távolodók hátsó, piros lámpájának fénye látszik, de a gondolattal el lehet játszadozni: hová száguldanak, s a két sáv piros-fehér színkontrasztja a fekete-szürkében a megváltás-elkárhozás kettősét is megidézi, az autók közt mintha fehér angyalok és fekete-piros ördögök is járkálhatnának.

A földszinti terem festményei közt szinte grafikai hatást keltenek Csata Hermina és Botár László egymás mellé került festményei. Különleges mű Xantus Géza Örvénylése, az alakok harmonikussága, a kép egészének hangulata és színvilága (11. kép). A bejárattal szemben Vinczeffy László Megidézése (4. kép) áll. Ez a megformáltságában és hatásában egyaránt kiemelkedő mű távolról és közelről más-más hatást kelt, messzebbről a formák és színek játékát, közelről a részletgazdagságot csodálhatjuk meg. Itt is, mint minden jó mű esetében, meglódul a fantázia, a kép egyszerre idézi a régmúltat, a lovagi világot, a páncélt és a nők udvari viseletének szépségét, fennköltsé-gét, patináját. Kákonyi Csilla Új Golgotája (1. kép) lenyűgöző alkotás, élénk színeivel odavonzza a szemet, részletgazdagsága a néző figyelmét a saját, a golgotai áldozathoz való viszonyulására irányítja, miközben az is tudatosul, itt a keresztút hazai tájakon vezet.

A felső termek anyaga legalább olyan gazdag volt, mint a földszintieké, a grafikai, textil és kerámia, illetve fotóanyag újabb élményanyagot nyújtott. Vitos Hajnal (Együtt, Szilágyi Erzsébet) munkái játékosságukban és ötletességükben megkapóak, az ablakban álló házaspár (5. kép) összetartozása a cím olvasása nélkül is nyilvánvaló. Csíky Szabó Ágnes Játszani is engedd című textilképe játékosságában megkapó, mint ahogy Ágoston Árpád kisplasztikái (3. kép), Tudoran Klára színgazdag faliszőnyege (7. kép), Hunyadi Mária Via Sofiájáról (13. kép) szinte kilép a plasztikusan megformált női alak, Csillag-Simon Imola Föld és ég című műve (12. kép) olyan, mint egy japán haiku.

A Barabás Miklós Céh kolozsvári kiállításán látottak meggyőzhettek bárkit arról, hogy érdemes kortárs képzőművészeti alkotásokat nézni, képesek gyönyörködtetni, olykor szórakoztatnak, sokszor megállítanak, elgondolkodtatnak, rávilágítanak mai életünk kulcskérdéseire.

Kép és szöveg Bodó Márta

http://epa.oszk.hu/00900/00939/00196/EPA00939_kereszteny_szo_2017_03_8.html