Az immár nagykorúvá vált galériát az Apáczai-líceum felejthetetlen emlékű, néhai igazgatója, Wolf Rudolf támogatásával Székely Géza művésztanár alapította és működtette, újabban pedig lelkes segítőtársra is talált fiatal kollégája, M. Lovász Noémi személyében. Az iskola jelenlegi igazgatója, a közismerten művészetbarát Vörös Alpár pedig nem csupán a kiállítás megnyitókon való személyes jelenlétével és megnyilatkozásaival tanúsítja az ügy iránti rokonszenvét, hozzáértését.
Ha végignézek a jubileumi tárlaton szereplő munkákon, és belelapozok az ünnepi alkalomból született igényes és fölöttébb tetszetős Kincses Kolozsvár – Kincses Erdély című katalógusba jóleső érzéssel kell megállapítanom, hogy jó kezekben van a hazai művészeti oktatás. A jelenlegi és az eddigi rendezvények résztvevői ugyanis aktív vagy tiszteletbeli tagjai az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME). Ismert és elismert rangos művészek, vagy az elismertség útjára lépett, tehetséges fiatal festők, grafikusok. Akik, pillanatnyilag, egyféleképpen diákstátusba is kerültek, hiszen most ők vizsgáznak alkotásaikkal tanítványaik és a művészetszerető közönség előtt. Nem először ugyan, hiszen az elmúlt esztendőkben többször bizonyítottak már, ez a mostani jubileumi tárlat azonban akár összegzése is lehetne az eddigi tevékenységnek. S a gazdag részvétel láttán ez mintha meg is történt volna.
Szabó Vilmos: LimlomokMinden valószínűség szerint a szervezők is a bőség zavarával küzdöttek – de mennyivel jobb ez mint az ellenkezője. Szinte valamennyi EMME tag vagy szimpatizáns, az eddigi kiállításokon szereplők döntő többsége eljött a megnyitóra ünnepelni és alkotásával ünnepélyessé tenni az élő magyar festészet napját, hónapját.
Szinte félszáz alkotó munkáit
láthatjuk itt, évszázadok óta kincses Kolozsvárunk, kincses Erdélyünk
legeslegújabb kincseit, festményeket, grafikákat, fotókat
kerámiatárgyakat, szobrokat, a legkülönfélébb technikák és stílusok
sajátos kavalkádját. S bár a tematika a lokálpatriotizmustól korántsem
mentes, visszhangja nem csupán a környező országokba, hanem a szó szoros
értelmében hetedhét határon túlra, Japánba, a grafika fellegvárába is
eljutott. S hogy a Felkelő Nap Országának két jeles művésze, Kohsei
Sekai és Toshio Yoshizumi is elküldte munkáit a jubileumi kiállításra
egyfajta affinitásról árulkodik. Kolozsvár kincsei számukra sem
ismeretlenek, hiszen évekkel ezelőtt, az egykori, azóta anyagi támogatás
hiányában megszűnt, Ovidiu Petca szervezte nemzetközi kisgrafikai
biennálék illusztris résztvevői, sőt, kitüntetettjei voltak.
Ami pedig a Kincses Kolozsvár – Kincses Erdély katalógust illeti: kincses a javából. Kincseit pedig jó ízléssel és szakértelemmel szerkesztette egybe Székely Géza, M. Lovász Noémi és Szőke Márk. A megnyitókról készült fotók Horváth László munkáját dicsérik, az igényes nyomdatechnikai kivitelezésért pedig Nistor György Gáspárt, a Granjon kft. igazgatóját illeti elismerés. A majdnem félszáz alkotó fényképét, elérhetőségét, ars poeticáját, esetleges díjait, tanítómestereinek nevét és egy-egy alkotásuk reprodukcióját tartalmazó kiadvány olyan dokumentum, amellyel méltán büszkélkedhet a galéria és természetesen a rendezvényeknek helyet adó, képzőművészeti tagozattal rendelkező Apáczai-líceum.
Az Apáczai Galéria jellegénél fogva talán a legsajátosabb kolozsvári művészeti székhely. Megnyilatkozási lehetőséget biztosít a képzőművészeti tagozattal rendelkező iskola szárnypróbálgató, tehetséges diákjainak, ugyanakkor pedig az EMME-tagok és szimpatizánsok, neves hazai és külföldi művészek kedvelt találkozóhelye is. Az eddigi, jobbára tematikus kiállítások, a zene és a költészet nagyjai, Bartók, Kodály, Beethoven, Mozart, Chopin, Dsida, Radnóti, Weöres Sándor, Szenczi Molnár Albert, s a neves festőelődök, Vajda Lajos, Korniss Dezső emlékének szentelt tárlatok valamint az ‘56-os magyar forradalom jegyében született rendezvény méltán avatta a galériát a régió művészeinek vonzásközpontjává.
A jelenlegi, jubileumi kiállítás, műfaji változatossága és stiláris sokrétűsége, átfogó jellege révén, akár egyfajta kolozsvári vizuális művészeti kaleidoszkópként is felfogható. A tárlat egyik legkevésbé konvencionális momentumának számított a nyitó rendezvényként bemutatott magyarországi vendégművész, Kányási Holb Margit Kerékbetörés című, mély értelmű performanszának a levetítése. Persze ez korántsem jelentette, hogy például Soó Zöld Margit pasztell Lángja ne hatott volna most is, mint általában mindig perzselő intenzitással a nézőre, akárcsak Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, drámai sodrású Gyökerek című akril munkája, Sipos László örökbecsű alkotása, a fiatalon elhunyt társ emlékét idéző Barokk portré, Ábrahám Jakab míves Ereklyéi, Bordy Margit sikeres Szülőföld sorozatának pasztellbe fogalmazott, kifejező Jel-képei, Gally A. Katalin éppen visszafogottságában meggyőző Panaszfala, Forró Ágnes Kenderfonók céhe című, bájosan sokatmondó, alkotója sokoldalúságát is bizonyító munkája, Károly Zöld Gyöngyinek a 85 éves Kusztos Endréről készített, rendkívül kifejező digitális fotója, Székely Géza Memento című érzékletes akvarellje, Horváth Gyöngyvérnek egy pusztulóban lévő világ végleges eltűnése elleni lírai hadakozásai. És ott az Elmúlás, úgy is, amilyennek Starmüller Katalin látja és láttatja szimbolikusan kifejező, dekoratív olajképével, vagy a Naplemente arányaiban és színvilágában megkapó, Balogh Borbála általi művészi átlényegítése.
Tompos Opra Ágota: GyökerekA művészet varázslat – ezt sejteti Orbán István mívesen kifejező, Varázslat című tusrajzával, és a maga módján varázsol M. Lovász Noémi és ifj. Starmüller Géza is. Az eredmény pedig egy kozmogóniai mélységeket sejtető Kompozíció, illetve egy sajátosan Óvott övezet. Pócsai Andrást a Szabók bástyája, Essig-Kacsó Klárát a Farkas utca, Gedeon Zoltánt a Mátyás-szobor, Starmüller Gézát a szilágysági hegyek, Takács Gábort a Salamon templom látványa késztette művészi megnyilatkozásra. Látványos, egyedi és Cím nélkül is sokatmondó Antal Tövissi Anna vegyes technikával készült munkája, Ábrahám Imola Vég nélküli játéka a kollográfiával, Kocsis Ildikó Emese jellegzetes szín- és formavariácója.
Miklós János sajátos Lélek-jeleket továbbít a néző felé, Koncz-Münich Judit pedig ars poeticában is vallja, hogy egy alkotás akkor ér célt és teljesedik ki, ha azt a szemlélő be is fogadja. A rajznak szerez ismét polgárjogot a legmagasabb szinten Vetró András és Vetró B. S. András, vegyes technikával készültek a budapesti Császár Gábor és a miskolci Drozsnyik István munkái, a debreceni Fátyol Zoltán linóba fogalmaz érzékletesen, a szabadkai Boros György pedig akvarellben hódol az Évszakoknak. Különleges művészi élménnyel kecsegtet Feleki István Ég és föld című fotója, Koncz-Münich András sajátos térhatású kerámia-vallomása és a számítógépes grafikát előnyben részesítő Petca Ovidiu Mikrokozmosza. Hegesztett fém Kompozíciójával sajátos formanyelven tolmácsolja művészi üzenetét Kovács Géza, Haszmann Júlia-Réka pedig a batik eljárás híveként Nosztalgiázik. A kiállítást sikeresen egészítik ki Siska-Szabó Hajnalka, Virgil Vasile Mleşniţa valamint Laczi Júlia munkái és nem utolsó sorban a felejthetetlen emlékű, nemrég elhunyt Szabó Vilmos Limlomok című pasztellje, amely a tárlat egyik legértékesebb darabja.
NÉMETH JÚLIA
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/49969