Kancsura István: Magzat – A női test szent edénye – Horváth László felvételei
Amikor 2002-ben Bráda Tibor budapesti festőművész és társai elhatározták, hogy október 18-át, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepnapját a Magyar Festészet Napjának nyilvánítják, még nem gondolhatták, hogy kezdeményezésük néhány éven belül olyan összmagyar művészeti megmozdulássá terebélyesedik, amely jócskán túlfeszíti az egynapos határt.
Manapság októberről mint a magyar művészet hónapjáról beszélhetünk, hiszen nem csupán az anyaországban, hanem az egész magyar nyelvterületen rendezvények százai jelzik a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő művészet jelentőségét. A kezdeményezők, a DunaPart alkotóközösség tagjai számára a festés öröm, s ebből az örömből szerettek volna mindjárt a kezdettől fogva a közönségnek is juttatni, azaz elmélyíteni a művész-közönség kapcsolatra épülő viszonyt. Immár 10 év távlatából elmondhatjuk: elképzelésük a vártnál is nagyobb sikerrel járt.
A Barabás Miklós Céh tagjai évek óta kiállításokkal ünneplik a Magyar Festészet Napját. Most sincs ez másképpen, amikor a tagok alkotásaiból rendezett csoportos tárlattal, 34 kolozsvári és nagyváradi művész alkotásával – festmény, grafika, szobor, kerámia, textil, fotó – igyekszünk megmutatni magunkat, jelt adni arról, hogy az erdélyi képzőművészet, hagyományaival és avantgárd törekvéseivel egyaránt, szerves része az összmagyar vizuális művészetnek. A festés, az alkotás az erdélyi művészek számára is öröm, és talán ebből az örömből valamicskét a közönségnek is juttattunk.
„Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot” – szól Babits Mihály hitvallása az Örökkék ég a felhők mögött-ben. Reméljük, hogy a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett tárlatunkkal sikerült látogatóink előtt kinyitnunk a világot, amely egyben alkotóink belső világa is. A kiállítást, időzítése révén, Arany János nyomán jelöltük az összefoglaló Őszikék címmel, de babitsosan akár örökkéknek is nevezhetnénk.
A tárlat központi magját Jakobovits Miklós Meta alakzat című, vegyes technikával készült, a részek tökéletes harmóniájára épített, erőteljes térhatású, szoborszerű, színárnyalataival is figyelemfelkeltő munkája képezi, amely összetettsége révén mintegy összefogja a műfaji és stílusbeli változatosságot mutató rendezvényt. Mellette Kancsura István sejtelmesen suttogó, leheletkönnyed művészi eszközökkel különösen mély gondolatokat ébresztő, Magzat – a női test szent edénye című alkotása metafizikus ihletettségű.
„Ősz hangja zsong/ jajong, busong” Soó Zöld Margit színeiben és formavilágában egyaránt megkapó, érzelemdús képi megfogalmazásában. Mintha Paul Verlaine Őszi chansonját látnánk megelevenedni. S az őszt, a szüretet idézi a jó bor elengedhetetlen kísérőjének, a nemes penésznek a sajátos szín-forma variációja Gally A. Katalin Óbor című, a művészre jellemző, visszafogottságában kifejező pasztelljében. Horváth Gyöngyvérnek a szürkék-feketék megannyi árnyalatába fogalmazott Bogáncsai pedig, szúrós hidegségükkel, már a telet vetítik elénk.
Különösen időszerű és látványos Bordy Margit Liszt Ferenc emlékét idéző, A zene varázsa című, a tematikát annak mélységében és sokrétűségében megjelenítő, lírai hangvételű kompozíciója. Sipos László sarkosan-keményen kifejező, szimbólumoktól terhes, sajátosan egyéni stílusban megfogalmazott Golgotája pedig viszonylag kis méretei ellenére is dominál, uralja maga körül a teret. Tompos Opra Ágota magával ragadó kék szimfóniába önti Magányát, és élénk ritmusú zeneiségével, sziporkázó színharsonáival hívja fel magára a figyelmet Gedeon Zoltán Dalol az erdő című munkája. S hogy milyennek látja és láttatja magát Nagy Endre? Sajátos kompozícióba foglalt Önarcképe – a festőiségnek mintegy próbaköve – megadja rá a frappáns választ.
Szimbolikájában és dekorativitásában egyaránt figyelemfelkeltő Starmüller Katalin Reggel című munkája és találóan lényegre törő Antal Tövissi Anna Vermeer parafrázisa. A legmodernebb technikai eljárások igénybevételével születtek Károly Zöld Gyöngyi és Mira Marincas visszafogottságról és különleges érzékenységről árulkodó, sajátos hatást kiváltó munkái.
A virágcsendéletek avatott mestere, Fodor Nagy Éva most egy Őszi hangulattal lepett meg. Murádin L. Noémi Híd című alkotása sajátosan kifinomult nyelvezetével, ifj. Starmüller Géza Térkonstrukciója pedig sokat sejtető, markáns fogalmazásmódjával, harsogó színvilágával hívja fel magára a figyelmet. És ugyancsak harsognak Csata Hermina Őszi fényei, kissé talán túlontúl is. A művész nem a rá legjellemzőbb alkotását állította ki.
A tájképek sorozatát Tosa Szilágyi Katalin míves, a hagyományt a legmodernebb festői eszközökkel ötvöző, kisméretű, de annál kifejezőbb alkotása nyitja. Klasszikus hangvételű, látványos id. Starmüller Géza Vízpartja, a kékek zöldek dominanciájára épít Essig Klára vizes technikával készült, sejtelmesen lírai, Reggeli fények című akvarellje, és színvilágában valamivel élénkebb Palkó Ernő Erdélyi tája.
S hogy mennyire nem a nagyság dönti el egy munka értékét, arra kitűnő példával szolgál Orbán István és Székely Géza. Orbán Éjmadara sajátos színkombinációival, zaklatott, szárnyalást sugalló vonalrendszerével tűnik ki, míg Székely egy Archaikus nyarat megidézve, a már oly kevesek által művelt rézkarc műfajában csillogtatja meg rajzkészségét, alkotó fantáziáját.
Forró Ágnes a köztes műfajok kedvelője. Táblaképszerű kerámiái szétfeszítik a műfaji határokat és minden szempontból újszerű megnyilatkozásokként értelmezhetők. Ezúttal Időutazásra csábít, sikerrel. Szobortervezés címmel a szobrász Lőrincz Lehel, a színek varázsának engedve, a síkba is kiruccan, önmagát is belefogalmazva a képbe. Önarcképszerű, lírai hangvételű kompozíciója mintegy átmenetet képez a tárlat térbe fogalmazott munkái felé.
A szobrászok számbelileg kevesebben vannak ugyan, de különösen értékes alkotásokkal szerepelnek. Kolozsi Tibor bronzba fogalmazott, különleges hatást eredményező, „klasszikusan modern” formakombinációjára, a Kegytárgyra a címnek megfelelő áhítattal tekinthetünk. Klasszikusabb hangvételű, rendkívül sikerült munka Venczel Árpád ugyancsak bronz Kislány című szobra. A fa, a fém és a kő találkozik és teremt formai-filozófiai mélységeket sugalló harmóniát Gergely Zoltán Fejfedő című, minden fölösleges sallangot mellőző, a végletekig letisztult formavilágában. Tosa Adrian pedig a fában rejlő lehetőségek kiaknázásával, érdesen zaklatott felületeivel ér el sajátosan figyelemfelkeltő hatást.
Kerámiában Kolozsi Gabriella remekel Tengeri alakzatával, textileseink közül pedig Novák Ildikó különleges mívességével és alkotó fantáziájával valósággal tüntet. Ünnep című, térbe is kitüremlő, változatos alapanyagokat (bőr, bársony) felhasználó munkája rendkívül dekoratív, akárcsak Balázs Lászlónak a mértani alakzatok és a figuratív elemek kombinációjára épített A kéz című alkotása, és élményszerű Tudoran Klára Imago mundi című faliszőnyege.
NÉMETH JÚLIA
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/64641
