Asociaţia „Breasla Barabás Miklós”, organizația artiştilor plastici maghiari din România, care cuprinde aproape 200 de membri, având un istoric de 91 de ani, organizează a patra oară o expoziție de grup la Muzeul de Artă din Cluj-Napoca.
Și în acest an, grupul de la Cluj (cel mai numeros grup al acestei organizații), își prezintă cele mai reușite rezultate artistice, oferind în același timp vizibilitate și pentru artiștii din alte regiuni. Pictori, sculptori, graficieni, ceramiști, sticlari, textiliști și fotografi, cu vârste cuprinse între douăzeci și o sută de ani, participă cu cele mai însemnate lucrări realizate în decursul anului trecut, neavând restricții tematice sau stilistice, ținându-se cont doar de calitatea artistică a operelor.
Diversitatea nu se referă numai la multitudinea de genuri. Breasla Barabás Miklós nu s-a constituit după o anumită ideologie, membrii săi au diferite principii artistice. Drept urmare, gândurile, emoțiile și noile experimente ale artiștilor din Breaslă sunt reprezentate printr-o paletă variată de lucrări realizate în diverse tehnici și stiluri, de la cele cu caracter clasic până la cele postmoderne, de la figurativ până la abstracționismul geometric și liric.
Păstrarea tradiției și concomitent deschiderea spre forme contemporane de exprimare artistică i-au caracterizat încă de la înființare pe membrii Breslei Barabás Miklós. În cadrul expoziției, întâlnim exemple ale continuității celor mai nobile tradiții transilvănene și variantele lor particulare din secolul XXI, alături de care se manifestă și libertatea totală, caracteristică avangardei din toate timpurile.
***
A Barabás Miklós Céh éves, értékfelmérő kiállítása elé
(Kolozsvári Művészeti Múzeum, 2020. február 6. – Megnyitó beszéd)
Ismét öregebbek lettünk egy évvel és fiatalabbak egy kiállítással. Mert nincs jobb fiatalító szer egy közös kiállításnál, amely eltörli a nemzedéki, világnézeti, stílus- és felfogásbeli különbségeket, amely egy fedél alá tereli mindazokat, akiknek szívügye a művészet. Az igazi, az igényes, a technikák megannyi változatát felvonultató vizuális művészet. Márpedig a Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportjának és meghívottainak évente megismétlődő csoportos kiállítása ilyen. Közösségformáló és -fenntartó ereje éppen ebben az egyetértésben, ebben a fiatalos lendületben rejlik. Abban, hogy patináját megtartva, 91 évesen is képes megújulni, lépést tartani a korral, a kortárs művészet követelményeivel.
Ez a negyedik múzeumbeli közös szereplésünk – köszönet érte vendégszerető házigazdánknak Lucian Nastasa-Kovács igazgató úrnak és munkatársainak, elsősorban Bordás Bea művészettörténésznek – teljes mértékben igazolni látszik egykori, felejthetetlen emlékű elnökünknek, Jakobovits Miklós festőművésznek a fáradozásait, aki mindvégig a különböző korú és felfogású művészek egyetértésének kialakításán munkálkodott.
De a nemzedéki különbségeket Kós András szobrászművész, a Barabás Miklós Céh ugyancsak felejthetetlen emlékű, tiszteletbeli elnöke sem tartotta lényegesnek. Értékítéletében csupán a minőség számított.
S ha már nagy elődeinkről szóltam, hadd idézzem Miklóssy Gábornak, a BMC derékhada emlékezetes tanárának egy mondását is, aki szerint „mindegy, hogy a gyűrű reneszánsz, empire vagy barokk, csak a karátja legyen meg”, azaz, mindegy hogy milyen technikával, melyik irányzatnak hódolva alkot a művész, csak munkájának legyen meg a karátja.
Az alkotók, technikák, stílusok, művészi kifejezésformák, nyelvezetek eme forgatagában, amelynek most szemtanúi lehetünk, a klasszikus hangvételű munkáktól a posztmodernekig, a realista, hiper- és szürrealista megközelítésektől az absztraktig követhetjük nyomon azoknak a bizonyos karátoknak a felcsillanásait. Legyenek azok sejtelmesen poétikus, vagy éppenséggel kíméletlenül szókimondó esetleg groteszkbe hajló művészi megjelenítések.
Olyan korban élünk, amikor tucatjával tűnnek el a mesterségek. A művészet, a képzőművészet halálát is régóta megjósolták már. A jelen azonban rácáfol az effajta jövendölésekre. Hiszen mindaddig, amíg a mostanihoz hasonló művészi termékbőséggel találkozunk, nyugodtan elodázhatjuk a sötét gondolatokat. S ez nem csupán helyi sajátosság, hanem világjelenség.
Mi itt, ezen a tájon élők hozzászoktunk ahhoz, hogy a Nyugat felé kacsintgassunk. Hogy, úgymond, felzárkózzunk. Így van ez már évszázadok óta. Az újat hozó szellemi vonulatokat, gótika, reneszánsz, impresszionizmus, avantgárd, stb. - érdemes volt követni. Csakhogy manapság, az internet korában, minden szellemi termék már születése másnapján közkinccsé válhat, s ez alól a képzőművészet sem kivétel. Ilyen vonatkozásban viszont a felzárkózás, mint magatartás értelmetlenné válik.
A világ együtt és egyszerre gondolkodik. Hajdanán kétszáz évet kellett várnunk, hogy a gótika elérjen hozzánk. Manapság gombnyomásnyira van minden. Meg kell barátkoznunk tehát a gondolattal, hogy mi is lehetünk kezdeményezők, akár stílusteremtők is. Nem kell másokra várnunk.
De persze azért továbbra is kacsintgatunk, mert gombnyomás ide vagy oda, példaképek mindig voltak és lesznek. S ebben nincs is semmi rossz. Tárt karokkal fogadjuk a Nyugatról hozzánk látogató képzőművészt, aki egy kiállításmegnyitón meglepetéssel konstatálja: „érdekes, hogy ti ugyanolyan dolgokat csináltok mint mi”. Amire a válasz: hát persze, hiszen mi is felzárkóztunk. Mire a vendég: - Jó, jó, de akkor mitől vagytok ti keletiek, erdélyiek, történetesen éppen magyarok is, ha ez nem érződik a munkáitokon? Erre a megjegyzésre már nehezebb reagálni, de ettől a kérdés még kérdés marad. Amire a választ, ha nem is egyértelműen, de ez a jelenlegi kiállítás is sejtetheti.
Mert a képzőművészet nyelve ugyan közös szerte a nagyvilágban, nyelvjárásait viszont már a helyi, nemzetiségi sajátosságok határozzák meg. S hogy hogyan lehet identitásvesztés nélkül, árnyaltan haladni a korral, erre keresett és igyekezett választ találni 135 munka felvonultatásával az itt kiállító 83 művész. A Kolozs megyeiek mellett aradi, brassói, kézdivásárhelyi, nagybányai, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, vajdahunyadi és magyarországi képzőművészek.
Különösen értékesnek tartom a szobrászati anyagot, a kerámia és üvegmunkákat valamint textileseink idei termését. De persze festőink, grafikusaink,fotósaink java része is dicséretet érdemlő, nem ritkán kimagasló alkotásokkal örvendeztetett meg. A tavalyi tárlathoz képest viszont ebben a kategóriában vannak nagy hiányzóink is. Ők valószínűleg a csíkszeredai, országos tárlatra tartogatják erejüket.
Németh Júlia
Elhangzott 2020. február 6-án, Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban, a tárlat megnyitóján
