Az aprócska rozsdafarkú hosszas terepszemle után végül is Balázsék hétvégi házánál kötött ki. Költésre, fióka nevelésre az egyik falbavájt mélyedés tűnt számára a legkomfortosabbnak, hát gyorsan el is foglalta, és annak rendje módja szerint berendezte fűszálakkal, mohával, ahogy illik. Emberkedvelő madár lévén a kőművesek sürgése-forgása sem zavarta, addig a pillanatig, amíg a vakolókanál fészke közvetlen közelébe nem ért. Szárnytollait felborzolva védelmi pozícióba helyezkedett, s esze ágában sem volt felemelkedni a tojásokról. A harcias gesztus azonban szükségtelennek bizonyult. A házigazda határozott utasítására a munkások tiszteletben tartották madárjogait, s csak azután vakolták be a kis falrészt, miután a fiókák is elhagyták a fészket. A házigazda pedig nem volt más, mint az a Balázs László, akinek bőrplasztikáiból szeptember 7-én nyílt kiállítás a Farkas utcai Barabás Miklós Galériában.

FOTÓ: HORVÁTH LÁSZLÓ– Kalapos József Attila A művész emberi magatartására, különleges érzékenységére annyira jellemző ez a kis történet, hogy a konvenciókat felrúgva úgy éreztem, ezzel kell kezdenem ezt a kiállítási krónikát. Meg aztán maga az alkotó sem éppen a legmegszokottabb műfajt választotta művészi elképzelései megvalósítására. Bőrplasztikái – legalábbis kolozsvári viszonylatban – majdhogynem egyedülállóak. Ez a sajátos műfaj, a közismert grafikai eljárások közül leginkább talán a fametszettel rokonítható, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a sokszorosítás nem játszik szerepet, hiszen maga a dúc kerül bemutatásra, képezi műalkotás tárgyát.

A bőr technikai megmunkálásának, sajátos természetrajzának tökéletes ismeretében alakította ki Balázs László fokról-fokra a maga egyedi művészi világát. Amelyben fontos szerepet játszik a felhasznált alapanyag, az otthonról kapott útravaló (édesanyja B. Körössy Ibolya textilművész, nyugalmazott főiskolai oktató, néhány évvel ezelőtt elhunyt édesapja, Balázs Péter festőművész, 1939-től Barabás Miklós Céh-tag), elsősorban azonban az alkotó már említett, különleges érzékenysége, művészhajlama, szép iránti fogékonysága, természetszeretete. Mindez témaválasztásában is tetten érhető. Gondolok itt például a madár sorozatra és a bogáncsok, fák formavilágából ihletődött munkákra. Ilyen ráérzéssel csak az szólhat a bennünket körülvevő élővilágról, aki szereti, alaposan megfigyelte, és ismeri is a természetet. Aki magába gyűjtötte és elraktározta a látottakat, a madarakkal, növényekkel kapcsolatos vizuális élményeit, hogy aztán adott pillanatban, biztos kézzel meríthessen ebből a virtualizált látványtárból. Hát ezeknek a merítéseknek lehetünk most szemtanúi a Barabás Miklós Galériában. Amikor többek között a vízimadarak jellegzetes tartásában, az anyjukat váró éhes fiókák látványában, vagy éppen az etetés pillanatainak sajátos látványában részesít bennünket a művész.

A természetadta formák tárházából merítve Balázs László tág teret szentel a női test sajátos alakváltozatainak a megjelenítésére is. A már egyenesen idealizált széptől a groteszkig terjedően. A lágyan omló, egymásba hajló formák, a kerekdeden tündöklő domborulatok, a női jelleg, a sajátos női idomok hangsúlyos megjelenítése mintha a willendorfi Vénusz-szerű, legősibb ábrázolást és a szecesszió formavilágát igyekezne összehangolni. Ha pedig a minden szempontből zárt kör, térbeli változataként pedig a gömb szinte állandó jelenlétére gondolok, a formai szerepen túl, a közeli-távoli sajátos optikai játékát sem nélkülözve, az eszmei-filozófiai értelmezéstartomány is beugrik. Mint lehetőség persze.

Balázs László szülei főtéri lakásában nőtt fel, ott ahol most a Kolozsvár Társaság székel, édesapja műterméből pedig sajátos rálátás nyílt a Szent Mihály-templom tornyára. Balázs Péter egyik sokat emlegetett és reprodukált, több változatban is megfestett olajképe árulkodik az egyedi látványról. Nem véletlen tehát, hogy a művész egyik kedvelt témájává vált a templomok, templombelsők ábrázolása. Édesapja emlékének szentelt, itt bemutatott munkája is igyekszik, egyféleképpen, a már említett olajkép örökébe lépni. De talán még jellemzőbbek a sorozatban bemutatott templomrészletek. A mód, ahogyan a művész kiválasztja, feldolgozza és megjeleníti a számára legjellemzőbbnek tűnő, művészi szempontból leghatásosabb részletet. Mennyivel meggyőzőbb eljárás ez, mintha az egészet próbálta volna aprólékos részletességgel visszaadni. Mert válogatni tudni kell. Az is művészet. Vonatkozik ez a kiállítás anyagának kiválogatására is. A választék ugyanis fölöttébb gazdag. Balázs László úgy szelektált, hogy a galéria szerény méreteihez igazodva, sikerült szinte minden oldalról bemutatkoznia. A templomsorozat anyagából különösen érdekesnek tartom a Váltás című munkát, úgy is, mint rendkívül igényes és bonyolult technikai kivitelezés, de úgy is, mint sajátos stílusjáték.

S végezetül, de egyenesen művészi csemegeként kell megemlítenem portréit: a Szilágyi Domokosról, József Attiláról és Ady Endréről készülteket, de leginkább talán a sajátos külsejű dzsessz-zongorista Petrucciani vonásainak fölöttébb sikeres művészi megjelenítését.

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/30822