Bordi András

Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kiállító termeiben megnyílt Bordi András (1905-1989) festőművész emlékkiállítása. Munkásságát méltatták: Bocskai Vince szobrászművész és Bordi Géza művészettörténész. A jeles festőművészt 1941-ben a BMC alelnökévé választották, ettől kezdve számos kiállítást szervezett a Céh égisze alatt.

                                ***

Tisztelt érdeklődő egybegyűltek, kedves barátaim!

                Az a tény, hogy ilyen szépen megtelt ez a terem, mindennél jobban bizonyítja, hogy az értékek az idő múlásával mint igaz gyöngyszemek ágyazódnak az emlékezetbe. A többi a feledés jótékony tisztítótüzében lassan elenyészik.

            A sors játéka kifürkészhetetlen. Emberek milliói születnek különféle talentumokkal, de ki a megmondhatója, hogy a véletlenek közjátéka folytán kiben teljesedik be az isteni predesztináció. Hogy vannak-e véletlenek? Ha tudnám, sem merném megmondani.

Véletlen-e, hogy Bordi András csupán egy hónappal azután születik, amikor Bernády György kezdeményezésére a marosvásárhelyi tanács jóváhagyja a tanácsház felépítését, amely mellé nem sok idő múlva elkészül a „cifra palota” is.  Ki mert volna akkor olyan jóslatba bocsátkozni, hogy harmincöt esztendő múltán egy héderfájai földműves-asztalos fiát nevezik ki a Közművelődési Ház gondnokává, A Városi Képtár őrévé majd igazgatójává. És ettől kezdve kezdem azt hinni, hogy nincsenek véletlenek.

            Harmincöt éves korában már egész sor történést tudhat maga mögött.

-1917-től a marosvásárhelyi Református Kollégium kitűnő rajztanára Gulyás Károly gondoskodik művészi képzéséről.

-1925-ben  rajzokat, akvarelleket, olajfestményeket állit ki az Alma Materben, ahol Bernády is vásárol tőle.

-1925 őszén a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István osztályában kezdi meg festészeti tanulmányait.

-1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egy éves tanulmányútra megy Párizsba, ahol beiratkozik a Julian festőakadémiára. Legszívesebben azonban a Louvre, a Luxemburg és a Rodin múzeumokat látogatja, szenvedélyesen tanulmányozza Frans Hals, Vermeer, Rembrandt és az impresszionisták művészetét.

-1928-ban önarcképét kiállítják a Societé des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán.

-1928 és 1931 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula osztályában folytatja és fejezi be tanulmányait.

-1929-ben elnyeri a Szinyei Merse Pál Társaság dicsérő oklevelét.

-1931-ben a Műcsarnok Őszi Tárlatán az akvarellfestés nagydíjával jutalmazzák.

-1934-ben a Szinyei Merse Pál Társaság  Dicsérő Elismeréssel tünteti ki. Ekkor már a héderfájai műtermében dolgozik.

-1939-ben családjával Marosvásárhelyre költözik. Múzeumigazgatói minőségében jelentősen gyarapítja a Képtár állományát.

-1944-ben a háború rombolása elöl a Közművelődési Ház műkincseit a palota pincéjében elfalaztatja s így megóvja azokat a pusztulástól.

-1941 és 1949 között a Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora egyszemélyben. Ugyanakkor a Barabás Miklós Céh alelnöke.

-1944-ben megrendezi a két fiatalon elhunyt marosvásárhelyi festő, Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását.

-1949 és1970 között a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Középiskola egyik megszervezője és művésztanára.

-1951-ben Állami Díjjal, 1954-ben a Munka Érdemrend III. fokozatával tüntetik ki.

-1945-töl 1971-beni nyugalomba vonulásáig Marosvásárhely művészeti életének egyik vezetőegyénisége. Az ezt követő éveket kizárólag a festészetnek szenteli.

            Igy néz ki száraz adatokká siváritva egy életút. Az adatok mögött azonban ott van Bordi András, az ember.

             A volt diákja látószögéből könnyű is meg nehéz is beszélni róla. Könnyű, mert évek során, nap mint nap, óráról órára emberközelben voltunk vele. Ugyanakkor nehéz is, mert jó tanárról beszélvén a diák könnyen az elfogultság csapdájába esik.

            Emlékeimben egy meleg lelkű, kiegyensúlyozott, egyszerű ember elevenedik meg, aki maga volt a megtestesült harmónia. Kistermetű, de nagy formátumú ember. Tekintélye is ebből fakadt. Művészpedagógus volt a szó legnemesebb értelmében.

            Szakóráinkon korrigálva, a tárlatokon pedig művei révén tanított. Ha néha bonyolultabb feladataink voltak, átvezetett bennünket a Városi Képtárba, ahol bőven láthattunk jobbnál jobb eredeti példákat. Rajztanulmányokhoz kiváló minőségű rajzlapokat osztott szét, amilyenekhez foghatót akkor nem lehetett beszerezni a kereskedelemben. Tudta, hogy tanuláshoz is jó anyag szükséges. A korrekturák átfogóak voltak, Az is érdekelte, hogy egy munka milyen körülmények hatására születik. Egy alkalommal színes szürkékkel lehangoló kompozíciót festettem. Odajött és halkan megkérdezte: Valamilyen lelki ügye van? Persze, hogy volt!  Felnőttként kezelt minket, mindenkit magázott. Nagyon finom humora volt, de senkivel sem ironizált. Néha mesélt a párizsi múzeumi élményeiről. Előszeretettel emlegette Degast, Dalit és az impresszionistákat.

            A festészet műfajai közül az akvarellt kedvelte leginkább. Abban volt nagymester. Úgy dolgozott, hogy a papírt a munka befejezéséig nedvesen tartotta. Ez a technika különösen határozott, virtuóz mesterségbeli tudást igényel. Formavilága leegyszerűsödik, színvilága a harmóniát megőrizve felfokozódik. Alkotás közben kerüli a mesterkéltséget. Olyanok a kompozíciói mintha véletlenszerűen emelte volna ki a természet egy darabját. Korrigálás közben gyakran mondogatta is : „Ne agyalják ki a képet”.

            Az akvarell annyira a hatalmába kerítette, hogy hatása az olajképein is visszaköszön. Portréábrázolásain a modellek érzékeny lélekrajzként elevenednek meg. A tájak, a Maros-, a Küküllő-, a Nyárádmente festői mondanivalóit annyira karakterisztikusan ragadja meg, hogy úgyszólván a tájról is portrét fest.

            Bordi András élete folyamán művészeti stílusirányzatok sokaságával találkozott. Mindenikből azt szűrte le, aminek megítélése szerint szükségét érezte. A különféle hatásokat úgy építette művészetébe, hogy saját puritán meggyőződését sohasem adta fel. Nem hatották meg a felszínes divatok. Tudta, hogy leghamarabb a divat megy ki a divatból.

            Életműve rég szétfeszítette szűkebb alkotói tevékenysége holdudvarát. Ma már sok olyan alkotó munkálkodik szerte a világban, akinek a tanárát is Bordi András tanította.

            Bernády városában egyszerre nőtt fel és vált éretté a XX. századi Marosvásárhellyel, amelyben méltó munkatársa tudott lenni a híres városépítőnek.

             Azóta sok szenny lefolyt a maroson, bemocskolva a Bolyaiak, Bernády György, Metz Albert, a Bordi Andrások, Székely Jánosok, Barabás Istvánok, Molter Károlyok, Piskolti Gáborok, Sütő Andrások, Nagy Pálok, Izsák Mártonok és hozzájuk hasonlók örökségét.

             Csoda-e hát, hogy ebben a megveszekedett XXI. században lelkünk üdvéért szükségét érezzük felidézni András bácsi szellemét.

 

                Bocskay Vince

    Marosvásárhely, 2015. április. 9

 

-