Costan M. Bernadett

Álmok és infúziók a Barabás Miklós Céh galériájában


FOT ROHONYI D IVN Tosa Szilgyi Katalin Nmeth Jlia Costan M Bernadett s Kolozsi Tibor a megnyitn
FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN– Tosa Szilágyi Katalin, Németh Júlia, Costan M. Bernadett és Kolozsi Tibor a megnyitón

Mintha a művészetpártolók már várták volna a nyári szünetet követő új évad kezdetét: a péntek délutáni időpont ellenére is szép számban gyűltek egybe október 1-jén a Barabás Miklós Céh Farkas utcai galériájában, ahol ezúttal egy ifjú fotóművész mutatkozott be, pályafutása első önálló kiállításával.

Németh Júlia műkritikus, a BMC alelnöke házigazdaként köszöntötte a vendégeket Kolozsi Tibor ügyvezető elnök társaságában, felelevenítve az eseménydús nyár egyes mozzanatait. Elmondta: a képzőművészek táborokban, külföldi kiállításokon vettek részt, és feltöltődve tértek haza. Ugyanakkor a céh hatalmas kitüntetésben is részesült, hiszen megkapta az egyik legrangosabb anyaországi elismerést: a Magyar Örökség Díjat, a magyar képzőművészet felélesztéséért és megtartásáért. A bevezető után a házigazda Tosa Szilágyi Katalin festő-grafikusnak adta át a szót, aki vállalta, hogy megnyissa a 24 éves, szatmári illetőségű Costan M. Bernadett Álmok – Infúziók című fotókiállítását.

A méltatás során megtudtuk: az ifjú művész idén végezte el a mesterképzőt a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen, Dorel Gaina vezetésével, és pályafutását egyelőre otthon kívánja folytatni, szabadúszó fotóművészként. A 17 kiállított fotó egy különleges álomvilágba kalauzolja el nézőit, a művész saját vizuális élményeit változtatja fotókká – mondta el a méltató, aki szerint a képek belső értékek és érzelmek kifejezéséből születtek. Bár minden képen egy-egy nőalak fedezhető fel, mégsem arcokat és alakokat ábrázol, hanem olyan portrékat, amelyek a lélek titkait követik nyomon. Az álomillusztrációk valósághoz való kötődését a figurák dinamikus mozgása és az élénk színhasználat támasztja alá, ugyanakkor megjelenik a papírmadár-motívum, amely ugyancsak nem mindennapi jelentést hordoz. Egy nipon népi legenda szerint ugyanis, akinek sikerül ezer papírmadarat hajtogatni, annak az istenek teljesítik egy álmát, vágyát.

Tosa Szilágyi Katalin arra is felhívta a figyelmet: tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy a néző megértse az alkotó üzenetét, sokkal inkább az, hogy saját vágyait fedezze fel a képekben, hiszen ezek az álmok valahol mindannyiukban ott élnek, igyekszünk azonban elfojtani őket, azt gondolva: nem vagyunk méltók hozzájuk.

Az álomvilág további mibenlétéről az alkotó, Costan M. Bernadett sem akart elárulni további részleteket, szerényen közönségére bízta az értelmezést. A nem mindennapi kiállítás október 22-ig, minden hétfőn és szerdán du. 5–7 óra között tekinthető meg. A fotók megvásárolhatók, Németh Júlia szerint nagyon dekoratív munkákról van szó, amelyek bármely modern lakásban igen jól mutatnak. Az évadnyitón ugyanakkor elhangzott: a jövőben pénteki napra kerülnek át a kiállításmegnyitók, a sort pedig Felházi Ágnes tárlatával folytatják.
S. B. Á.

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/47931