Idők, terek, stílusok találkozóhelye
A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 22-én Szín-vonal címmel nyílt grafikai tárlat a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházának galériájában. A kiállításon 30 kolozsvári céhtag egy-egy munkája tekinthető meg.
A grafikus a közhiedelem szerint a képzőművészetek másodosztályú polgára. A legtöbb ember (…) befejezetlen képnek érzi a grafikát – írta 1938-ban Magyar grafikus művészet című könyvében Rosner Károly. Azóta szinte egy évszázad telt el, a maga forradalmi változásaival, de mindezek ellenére ma is gyakran hallom a megjegyzést valahogy olyanformán, hogy „ja, csak grafika...” Pedig „az alkotás első hevületében született rajzok gyakran gazdagabban tárják fel a művész egyéniségét, mint a méteres vásznak” – véli az említett mű szerzője, nagyon is jogosan. Hiszen akárcsak egy lendületesen odavetett vonal is, vagy műgonddal fába, linóleumra, rézlemezre metszett, karcolt vonalrengeteg csodákra képes. Olyan csodákra, amelyek belülről fakadnak, de az alkotói burkot áttörve a külvilágnak is szólnak. És végigkísérik az emberiség kultúrtörténetét. Kezdve a mágia, a sikeres vadászat szolgálatába állított életszerű, karakteres barlangrajzoktól a vallásos motiváltság és reneszánsz szülte remekműveken keresztül napjainkig. Nem véletlenül hangoztatta például Michelangelo, hogy „a rajz a lelke és forrása a festés minden fajtájának és gyökere az összes tudományoknak.”
Ami pedig a mi szűkebb pátriánkban, Erdélyben kibontakozott 20. századi rajzművészetet és a szélesebb értelemben vett, pasztellel és akvarellel kiteljesített grafikát illeti Nagy Istvántól s az Andrásy–Feszt–Erdős megalapozta kolozsvári grafikai iskolától kezdve napjainkig ugyancsak van mivel büszkélkednünk.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/107201
A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 22-én Szín-vonal címmel nyílt grafikai tárlat a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházának galériájában. A kiállításon 30 kolozsvári céhtag egy-egy munkája tekinthető meg.
A grafikus a közhiedelem szerint a képzőművészetek másodosztályú polgára. A legtöbb ember (…) befejezetlen képnek érzi a grafikát – írta 1938-ban Magyar grafikus művészet című könyvében Rosner Károly. Azóta szinte egy évszázad telt el, a maga forradalmi változásaival, de mindezek ellenére ma is gyakran hallom a megjegyzést valahogy olyanformán, hogy „ja, csak grafika...” Pedig „az alkotás első hevületében született rajzok gyakran gazdagabban tárják fel a művész egyéniségét, mint a méteres vásznak” – véli az említett mű szerzője, nagyon is jogosan. Hiszen akárcsak egy lendületesen odavetett vonal is, vagy műgonddal fába, linóleumra, rézlemezre metszett, karcolt vonalrengeteg csodákra képes. Olyan csodákra, amelyek belülről fakadnak, de az alkotói burkot áttörve a külvilágnak is szólnak. És végigkísérik az emberiség kultúrtörténetét. Kezdve a mágia, a sikeres vadászat szolgálatába állított életszerű, karakteres barlangrajzoktól a vallásos motiváltság és reneszánsz szülte remekműveken keresztül napjainkig. Nem véletlenül hangoztatta például Michelangelo, hogy „a rajz a lelke és forrása a festés minden fajtájának és gyökere az összes tudományoknak.”
Ami pedig a mi szűkebb pátriánkban, Erdélyben kibontakozott 20. századi rajzművészetet és a szélesebb értelemben vett, pasztellel és akvarellel kiteljesített grafikát illeti Nagy Istvántól s az Andrásy–Feszt–Erdős megalapozta kolozsvári grafikai iskolától kezdve napjainkig ugyancsak van mivel büszkélkednünk.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/107201
