Gulág-sorsok

Gulág-sorsokat idéz M. Lovász Noémi kiállítása

2017. január 18.
06.15

M. Lovász Noémi képzőművész Gulág-sorsokat idéző alkotásaiból nyílt tárlat Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében. A kiállítást megnyitotta Újvári Dorottya művészettörténész, a korszakot bemutatta Murádin János Kristóf történész. A zenei műsorban közreműködött Potyó István, Gere Edit és Willing Boglárka. A vendégeket Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte. A tárlat február 16-ig tekinthető meg (hétfő-csütörtök: 8–16, pénteken 8–13 óra között).

Egyszerre volt komoly, bensőséges és emberközeli az a tárlatmegnyitóval egybekötött rendezvény, amelyet hétfőn délután tartottak Magyarország kolozsvári főkonzulátusának zsúfolásig megtelt rendezvénytermében, a Gulág-emlékév lezárásaként. A Szovjetunióba a második világháború után elhurcolt politikai foglyok és kényszermunká­sok emlékéve alkalmából tavaly számos rendezvényt tartottak. A programok az emlékezést szolgálták, az emlékév célja pedig a figyelemfelkeltés volt.

Az ismeretanyag a munka­tábo­rokról, az elhurcoltakról hiányos – mondta a rendezvény megnyitóján Mile Lajos főkonzul: hihetetlen történések voltak, a megdöbbentő adatokra az utókor is elszörnyülködve tekint, elég, ha csak a Kolozsvárról elhurcolt körülbelül ötezer személyre gondolunk, akik közül nagyon sokan már nem tértek vissza. Az emlékezéssel nemcsak az utókornak, hanem önmagunknak is tartozunk, hogy önismeretünk ne torzuljon – összegzett a főkonzul.

Murádin János Kristóf történész szintén az emlékezés fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét, hiszen negyven évig nem volt szabad beszélni a korszakról. Történész szemmel igyekezett rövid áttekintést nyújtani arról, hogyan érezhettek az ide érkező oroszok, akiket szintén megviselt emberileg a világháború. Talán érthető volt a fogolyszedés orosz szemszögből, ami viszont elfogadhatatlan, az a civilekkel való bánásmód: részükről a megszállás több volt, mint bosszú, inkább példát akartak statuálni.

M. Lovász Noémi képzőművész Gulág-sorsokat bemutató festményeit Újvári Dorottya művészettörténész méltatta. Mielőtt látta volna a sorozat képeit, úgy képzelte, monokróm munkák lesznek, és ezt talán azért, mert abból az időszakból főként fekete-fehér fényképeket láthatunk: a világháborúban készült katonaportrék, a csoportképek, a bevonulások vagy kivonulások, a parádék képei nem színesek. Majd meglepetésszerűen hatottak az erős, nagyon expresszív színek és az ebből fakadó merészség.

„Első látásra a színek dominanciája az, ami leköt: a sárgák és narancssárgák árnyalatai, a vörösek és a kékek. Ha nem adunk időt magunknak és a képeknek, csak a szokásos 4-5 másodpercet időzve előttük, a munkák tartalma nem fog megnyílni, és csak a színekkel maradunk.

Megpróbálva befogadni a festményeket rá kellett jönnöm, hogy nem akarok részese lenni annak a világnak, amit lehatárolnak a szögesdrótok – legyen bármennyire színes is. A vonatok itt nem a 19. század pozitív vívmányaként jelennek meg, amelyek városokat, helyeket kötnek össze, és nem az utazást jelenítik meg, amely a világ felfedezésén keresztüli tanulást teszi sokak számára elérhetővé és sokkal gyorsabbá, hanem az elszakítást jelentik az elhurcoltak számára a családtól, a helytől, amelyet ismertek, az addigi életüktől. A sínek számomra nem a végtelen felé haladnak, amely magában hordozhatja egy pozitív jövő lehetőségét is, hanem körbe visznek. Visszavisznek mindenkit arra a helyre, amely itt már az emlékezés helye is lehet, ahol az elhurcolt nők és férfiak az egész életüket leélték: mert akármennyi időt is töltött valaki egy táborban, annak az elszakított időnek a történései meghatározóak maradtak. Ez a tapasztalat pedig egyszerre lesz partikuláris, személyes és univerzális, ahogyan az emberi alakok is Murádin Lovász Noémi képein, akik többször is visszatérnek, de soha nem válnak megszemélyesítetté.

Lezárásként újra visszatérek a színekhez: számomra ezek jelentik a belépést a képekbe – tompítják a szörnyűséget és lekötnek az emlékezés, megemlékezés helyére. Azt nem látjuk, csak tudjuk, például Kelemen István kolozsvári lakos visszaemlékezéseiből, hogy a vagonokban a halottak »a sarokba voltak téve a túlsó ajtóhoz. A többiek már leszedték a ruhákat róluk. (...) és a legalsó már olyan lapos volt.«

Az itt látható munkák megkímélnek attól a látványtól, amelyben csak azoknak lehetett része, akik megtapasztalták a munkatáborokat, de az alól nem adnak feloldozást, hogy szembenézzünk a 20. század történelmével, annak is azzal az eseményével, amelynek feldolgozása éppen csak elkezdődött.”

Újvári Ildikó

(Borítókép: Rohonyi D. Iván felvétele)


http://szabadsag.ro/-/gulag-sorsokat-idez-m-lovasz-noemi-kiallitasa



Több fotó:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154798314957221&type=1&l=11c1d436ae