Incitato XX 2012 - Álomló

Álomló -A XX. Incitato tárlat


Miholcsa Jzsef Mennyei l
Miholcsa József: Mennyei ló
Dimny Andrs Torz
Dimény András: Torzó
Csorjn Melitta Rongyl lma
Csorján Melitta: Rongyló álma
Gonda Zoltn A lovak mennybe mennek
Gonda Zoltán: A lovak mennybe mennek
Orth Istvn Jubileum
Orth István: Jubileum
brahm Imola lompr
Ábrahám Imola: Álompár
Az idei Incitato művésztábor 27 tagú „művészfogata” mindent egy lóra tett fel, ugyanis legújabb témájuk az Álomló, amely, azt is mondhatnánk, valamilyen formában magában foglalja az előző évek témáit, egyfajta szintézise azoknak. Korábbi években szerepelt már a palettán a Pegazus, a Táltos, a versenyló, a sportló, a cirkuszi és a harci ló is.
Ezért idén a legtöbb művész nem az ember számára elképzelt álomlovat próbálja vászonra, papírra vinni, hanem inkább más megközelítésben adja vissza ezt a témát, mégpedig a csikó, a ló, sőt, akár a rongyló álmát, vagy épp a tábor megálmodójának, néhai Tóth Ferencnek álmát próbálja megfejteni saját stílusában, technikájában.
Az idei téma azért is lehet összetett, mert a művésztábor jubilál, huszadik, egyben ünnepi kiállításáról van szó. Talán utoljára A nő és a ló témában volt ilyen szabadra engedve a művészek fantáziája. Most is, akárcsak akkor, 2001-ben, szabadon érvényesülhetett a képzelőerő, a formai, illetve tartalmi liberalizmus. Az álomló ábrázolása és a lovak álmának megfejtése a féktelen szabadságot szimbolizálja számunkra, amely a művészek oldottságát, olykor a realitástól való elszakadását is eredményezte az idei, huszadik táborban. Mindenkiben más és más húrokat pendített meg az álomló témája. Mégis, a kézdivásárhelyi múzeum kiállítótermének előterébe belépve a közös munka gyümölcse ragadja meg tekintetünket, tizenkét művész tizenkét, kisebb kazettába foglalt álomló-ábrázolása – templomok kazettás mennyezeteit juttatva eszünkbe –, amely egy jól összeszokott, összekovácsolódott csa­patról tanúskodik. A megfelelő összeillesztésnek köszönhetően az apró kis munkákat egymás folytatásaként is felfoghatjuk, így az alkotásnak közös a mondanivalója.
Az Álomló mennyei, táltos, csoda-, lélek- vagy meseló formájában is megjelenik a kiállításon (Miholcsa József, Győri László famunkáin, Ferencz Ágnes kerámia szobrain), amely valójában a mitikus szár­nyas lovat, a Pegazust juttatja eszünkbe. Deák M. Ria és Vincze László munkáján a Pegazus mint csillagkép jelenik meg. De szintén az egekben, a felhők között, a Hold és a Nap színterén vagy épp a menny­ben ábrázolva találjuk a lovat Simó Enikő, Tomos Tünde, Gonda Zoltán és Deák Barna legkülönbözőbb technikákkal készült alkotásain.
Vetró B. Zsuzsa különleges módon, enyhén játékosan párosítja az álom és a ló fogalmát. Lágy vonalvezetésű, puha pasz­tellmunkáin az álomba ringató lovas gyermekdalok kelnek életre (Sárga csikó, csengő rajta…, Megfogtam egy szú­nyogot…), a gyermek és felnőtt tárlatlátogatót halk dudorászásra késztetve. Vetró András a bánatos lovag, Don Quijote gebéjében, Rocinantéban jeleníti meg az „álomlovat”, amely esen­dősége által rokonszenvet vált ki, vagy épp megmosolyogtatja a szemlélőt.
Miként említettem, a ló a féktelen szabadságot jelképezi. Az ember számára is ő tette lehetővé, hogy elhagyja a társadalom kényszerítő korlátait, segítve őt a munkában, az utazásban, egyfajta szabadságot adva az embernek. Viszont ezt az ember nem minden esetben viszonozza, inkább karámba szorítja, megfosztja szabadságától. A ló ebből való kitörését, dacosságát, felfokozott erejét és álmát gyönyörűen illusztrálja Ábrahám Jakab A ló álma, Erőss Sándor A fehér táltos, Gergely Erika Álom­világ, Vetró B. Sebestyén András Reményfutamok, László Ákos In memoriam Plugor Sándor, Csorján Me­litta Rongyló álma, Dimény András Tévelygés és Nagy Lajos Ősi erő című munkája. Utóbbi Álmaim lova címet viselő fotója és Sárosi Csaba Lovagok álma vegyes technikával készült munkája bizonyítja, hogy a ló fenségessége a múlt és a ma emberét is le tudja venni a lábáról, el tudja bűvölni úgy, hogy az ember úgy érezze, lovaglás közben a földi világ fölé emelkedik, álomvilágban él.
Sipos Gaudi Tünde munkáin a ló mint álomkép jelenik meg, befelé gyűrűző lovas körök váltva egymást kisméretű tusrajzain. Ez szokatlan asszociációnak tűnhet, de a magyar álomértelmezésben, hiedelmeinkben, babonáinkban gyakran előfordul. A fiatal négyfalusi grafikus kiállított munkáit tekintve a magyar álomfejtés szerint a fehér és fekete lovak váltakozása, a boldogság és a szomorúság, a jó és a rossz küzdelme, egymással való szembeszegülése jut eszünkbe.
A brassói grafikus, Csutak Levente Tóth Fe­renc emlékezete című tusrajza dokumentumértékű számunkra, arcképcsarnokként sorakoztatja fel a jubiláló tábor állandó résztvevőit, szervezőit és képzőművészeit. A marosvásárhelyi Sajgó Ilona a lovak álmán keresztül meséli el saját meglátását, mondanivalóját a húsz- éves tábor múltjáról és jövőjéről. A Visszapillantás a múltra címet viselő pasztelljén a hátratekintő fehér ló mintha szomorúan figyelné az elmúlt éveket, de néhány lépéssel tovább az Anyai szeretet munkáján megjelenik a biztató jelen, a csikó, amely egyben a művésztábor folytatására, a lovas téma továbbélésére is utal. A Csikó mint témajavaslat már a tavalyi tárlatmegnyitón is elhangzott – az azóta közülünk eltávozott – Sylvester Lajos megnyitóbeszédében. Ez is jelzi azt, hogy van még bőven téma a tarsolyban.
Az idei tárlat 2012. július 15-én a déli harangszó után nyílt meg, és augusztus 19-ig látogatható a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múze­umban. Kíváncsian várjuk a jövő évi termést.
DOBOLYI ANNAMÁRIA

http://www.3szek.ro/load/cikk/51337/alomlo_a_xx_incitato_tarlat


***
INCITATO 2012 – ÁLOMLÓ


Szeretettel köszöntöm Önöket az Incitato művésztábor 20. kiadása zárókiállításának megnyitóján! A kiállítás huszonöt táborban résztvevő vagy a táborba művét beküldő művész alkotásából áll össze, akik az idén, deklarált módon a nagyobb szabadság és tágabb értelmezhetőség indokával választott Álomló témára alkothattak.

Az álom összefüggéstelen, de látszólag logikus forma, melyben minden megtörténhetik, minden lehetséges, minden valószínűsíthető. Az idő és tér dimenziója az álomban nemlétező tényező. Az álom egy létező, ám fokozatosan jelentéktelenné váló alapra sző a képzelet erejével új mintákat, mely az emlékezet, tapasztalat, szabad asszociáció, valószerűtlenség és alkalmi költészet sokszínű egyvelegét eredményezi. Az álom egy a valóságostól eltérő dimenzió, melyben a képzelet és az emberi személyiség összetevői hasonló módon válnak alkotássá, akár a művészi gyakorlat során.

Mint olyan, a művészetet a legsokszínűbb módon a legősibb időktől foglalkoztatta az álom témája, gondolata. Már bibliai témák kapcsán kihívást jelentett az álomkép és az álmodó realitásba gyökerezett alakja kettősségnek egyidejű megjelenítése, például a Jákób létrája vagy József álma témák kapcsán. A reneszánsz korának leglátványosabb, legmonumentálisabb és ünnepélyesebb művészi sorozatai az álom világában játszódó irodalmi alkotásoknak, például Dante Isteni színjátékának vagy Petrarca Diadalmeneteinek képzőművészeti megfogalmazásai. A Capriccio művészi műfaja, melyet Jaques Callot, Gianbattista Tiepolo vagy Giovanni Battista Piranesi emeltek remekmű szintre, az álomhoz hasonló módszerekkel építi kompozícióit, látszólag valós elemeket úgy rendelve egymás mellé, úgy kombinálva, úgy arányítva, ahogy azok a valóságban nem léteznek vagy létezhetnek. A modern művészet, jelesen Chagall, a műalkotást egy olyan negyedik dimenzióként értelmezi, mely határozottan elkülönül a valóságos világtól és saját belső szabályrendszerrel rendelkezik, akár egy álom. Matisse, Bergson nyomán, a művészi alkotás folyamatát tekinti az álmodással hasonlatosnak és azt vallja, hogy a művész az alkotás pillanatában függetlenedik saját énjétől és kizárólag ösztönei segítségével alkot.

Ebből a kultúrtörténeti hagyományból merítenek a mai kiállítás művészei is, akik a festészet, különböző grafikai technikák, kisplasztika és fotográfia médiumában, a miniatúrától a nagyméretű vászonig terjedő méretben alkották meg sajátos álomszíntereiket, melyben a főszereplő ló, álmaik követévé vált. Módszereik a művészet hagyományos toposzainak sorába írhatók. A legjellemzőbb értelmezés a lovat az égi szférába emeli, az égre vetíti, égitestek fölé emelkedve ábrázolja, a repülést sokszor alátámasztva a szárnyalás és szárnyak motívumával. Az álomvilág dimenziójának megteremtése egyrészt a tér- és időmeghatározó elemek tudatos mellőzése vagy megsemmisítése révén történik vagy a valós elemeknek a valóságból nem ismert egymás mellé rendelése révén. Egyes munkák sikeresen építik le a főmotívumot művészi eszközökkel jelzésértékűvé, újra az álomhoz hasonló érzést váltva ki, ahol pontosan tudjuk miről van szó akkor is, ha nem látjuk a teljes képet. Van ahol a káprázat újjáteremtése az, ami az álomvilágba emel, melynek hátterében az előtűnő és eltűnő, árnyékot győző vagy árnyékba vesző, pörgő, zuhanó, vágtató lovak válnak az alapvető mondanivaló kifejezőivé, máshol a ló dinamikája és a körülötte lévő elemek és alakok mozgása válik az álomból ismert repülés vagy zuhanás érzésének követévé.

Az Incitato művésztábor, mely a lovat, a művészetnek és a művészmesterségnek ezt az örök és talán legnagyobb kihívását jelentő alanyát avatta visszatérő témájává, immáron húsz éves. S miközben mostmár évről évre figyeli a közönség, hogy maradt-e még feldolgozatlan lovas téma és tudnak-e még újat mondani a zárókiállításon a kritikusok, a tábor összeforrott egésszé alakult. A technikai és művészi módszerben egyaránt színes sokféleséget mutató művészközösség, a tábori jelenségnek, az együtt alkotásnak az önkéntelenül egymásrahangoltságba torkolló hatásán túlmenően, kialakítot egy közös megközelítést, egy hasonló értelmezést, mely a tábornak sajátja és cégére is lassan. Az Álomló tehát nemcsak egy újabb téma-feladat, hanem a művészet maga, szintézis és hitvallás, mely méltó választás ezen az ünnepi évfordulón.
Bálint Ágnes