Interjú – A gondolat a formával születik

Beszélgetés Suba Laszló szobrásszal


Suba Lszl Gondolatokat prblok szobrokba vinni Suba László: Gondolatokat próbálok szobrokba vinni


– A kezdetekről: szobrászat – miért vállalkoztál ilyen embert próbáló munkára, amely megköveteli, hogy az alkotó egész életét feltegye rá, ugyanakkor nem ígér föltétlenül sikereket? Mi volt a fő motiváció, amely vezetett? Meg lehet azt fogalmazni?

– A szobrászati pályára való lépésem részben véletlen, részben akarat útján történt. Ha nem hívnak művészeti iskolába egy rajzom alapján, akkor valószínűleg nem indultam volna erre a pályára, de a meghívás lelkesedéssel töltött el. A falumban voltak népi agyagszobrászok és én gyermeki foglalkozásként készítettem fűzfasípot, lábtörlőt, vízimalmot, kukoricaszárból hegedűt. Ezzel a háttérrel indultam tehát, mit sem tudva a nehézségekről. Anyám, okos asszony lévén, mondta, hogy a művészsors nehéz a megélhetés szempontjából. A tanulmányaim kapcsán jöttem rá, hogy egész életemben kell tanulnom a művészetet. Mindezek ellenére nem adtam fel, mert szerettem ezt a „munkát” – az alkotást, amibe minden nap szívesen belefeledkeztem.

– Minden „első” egy életre szól: mikor, hogyan készítetted első szobrodat?

– Első szobrászati munkámat a művészeti iskolában készítettem, egy tehenet ábrázolt a borjával. A sikerélmény, az osztálytársak, a tanárok dicsérete eldöntötte,   szobrásznak kellene lennem, szobrász leszek.

„A szobrász felhasználhat népművészeti elemeket, amennyiben megfelel a szobor üzenetének”

– Mikor tanultad a mesterséget, bejártál elismert alkotók műtermébe? Kinek a művészete hatott rád? Esetleg: kit tartasz előképednek?

– A szobrászat eltanulásában nem találom magam szerencsésnek. A művészeti iskolában egyedül maradtam a szobrászaton, a kollégák kikoptak, hiányzott a csoport légköre. Az egyetemen több tanárom volt, de mindenik kevés ideig, ezért nem sikerült elmélyíteni a tanár-tanítvány kapcsolatot. De hozzá kell tennem, hogy mindenik tanártól maradt valami, amit felhasználhatok. Tanultam az egyetem utáni években, a magyarországi és hazai kiállításokon. Szerettem Medgyessy Ferenc és Borsos Miklós szobrait. Itthon Szervátiusz Jenő volt rám hatással. Sajnos, nem jártam be szobrászati műhelyekbe, Tordán, ahova kerültem, ilyen nem volt, kellő bátorságom sem, hogy máshol ezt megtegyem. Maradt a magányos keresés útja, a szobrászat anyagainak megismerése, az egyéni látásmód kialakítása. Ez csaknem tíz évet tartott az egyetem elvégzése után. Legfőbb jellemzője a tömör, geometrizált formaalakítás, de az emberi alak feladása nélkül. Ez a látásmód jelenti munkásságom gerincét. Közben voltak olyan szobraim, amelyek eltértek az erős geometrizálástól egy belső, átjárható forma irányába. Ezek jelentik az utóbbi öt év szobrainak többségét. Úgy érzem, hogy erőteljesebbé válik a drámaiság. Én „belső formák” megnevezésre gondolok. Ha a korai szobraim, a „Védők”, a „Legényes”, a közösségi erőt ábrázolták, az új munkáim, a „Megtisztulás”, a „Gondolkodó” a keresztényi megtisztulás gondolatát vagy az állandó helyes útválasztás problémáját feszegetik.

JÓZSA ISTVÁN


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPhotoReportScreen.vm/categ_id...