Lassacskán hozzászoktunk ahhoz, hogy ha december, akkor EMME-kiállítás. Jobban mondva hozzászoktatott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) kolozsvári csoportosulásának elnöke, Székely Géza grafikusművész, rajztanár, aki kitartó következetességgel rendezi meg minden évben kollégái s köztük a saját alkotásaiból is az értékfelmérő seregszemlét. A tanárok vizsgáját, amelyen a kolozsvári művészetkedvelő törzsközönséggel együtt maguk a diákok is véleményt alkothatnak oktatóik művészi tevékenységéről.

Eme kiállítás azonban mégsem a szokásos EMME-tárlat. A többszörösen kerek évfordulós 2005-ös esztendő ugyanis valamelyest változtatott a bemutató jellegén. A Csokonay Vitéz Mihály és Vörösmarty Mihály halálának 200. illetve 150. valamint József Attila születésének 100. évfordulója jegyében született rendezvény bizonyos mértékig behatárolta a résztvevők mozgásterét, ugyanakkor azonban, gyakorta, új lendületet is adott az alkotóknak. Olyan érzelmi és gondolati motivációt, ihletforrást, amely például Székely Géza esetében egész kiállításra való munkát eredményezett. A József Attila lírája nyomán született alkotásokat a művész a Gy. Szabó Béla Galériában mutatta be nemrég, s ezekből egy sorozatnyit most itt is megcsodálhatunk. És kérem ne csodálkozzanak a kifejezésen, mert igenis csodálnunk kell a József Attila-i szóképek, a líra és Székely Géza képi beszéde közti harmóniát. A művész biztos kézzel, különleges empátiával megalkotott grafikái hangulatukban tökéletesen megfelelnek annak a világnak, amelyből vétettek, amely ihletforrásukul szolgál. Mindezek ellenére sem nevezném csupán versillusztrációknak ezeket a munkákat, hiszen egyben autonóm műalkotások is. A versek függvényében készültek, de elkészültük után mintha függetlenedtek, önálló életre keltek volna. Ezzel persze korántsem szeretném a legnagyobb grafikusaink által előszeretettel művelt kifejezési formát valamelyest is leértékelni. Csupán az árnyalatnyi különbségekre hívnám fel a figyelmet.

Az előbb említettekhez hasonlót, vélek felfedezni Lovász Noémi Vörösmarty, Csokonai és József Attila versei ihlette munkáin is. Most tél van, és csend, és hó és halál olvasom a költő sorait és elevenedik meg előttem a grafikus XXI. századi víziójában újrafogalmazott gondolatsor. De hasonlóképpen kifejező, míves munka a Szép enyészet is. A téma különösképpen kedvelt az utóbbi időben, Lovász Noémi azonban az átlagostól eltérő, meglehetősen sajátos módon fogalmaz. Érzékletesen és visszafogottságában is találóan.

A tulajdonképpeni illusztrációhoz valamivel közelebb áll Keszeg Ágnes Csokonai-értelmezése. A Dorottya ihlette, rendkívül találó, gunyoros, enyhén iróniába hajló ábrázolások nemcsak rajzkészségről, de humorérzékről is árulkodnak. S a munkák tálalása sem szokványos. A sajátos forma egyedi jelleget kölcsönöz az ábrázolásnak.

A kollográfia műfajában jeleskedik a sikeres székelyföldi körútjáról nemrég hazatért Horváth Gyöngyvér. Sikoly című, drámai hangvételű munkája megrázó hatást gyakorol a nézőre. A vonal szépségét, a lendületes, pontos munkát élvezzük Szabó Vilmos József Attila-értelmezéseiben, míg Orbán István grafikai hozzáállása már elvontabb, a geometrikus általánosítás szintjén mozog. Gondolatiság és dekorativitás jellemzi munkáit.

József Attila Tüzek éneke és Útvesztő című költeményei ihlették a korelnökként is fölöttébb fiatalos, és a korszerű művészeti törekvésekkel lépést tartó Gedeon Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár egyedi képi megfogalmazásait, míg Deák István a Mama című versre reagált érzékletesen.

A nyolcvanadik születésnapját nemrég ünneplő, többszörösen is kitüntetett Kusztos Endre Csokonai ürügyén a Reményhez fohászkodik szénrajzával.

Bordy Margit a tőle megszokott igényességgel és feszültséggel teli visszafogottsággal fogalmaz, szín- és formavilágára ez egyaránt jellemző, Tompos Opra Ágota viszont valósággal tobzódik a színekben. A kékek, sárgák, zöldek örvénylő kavalkádja fölöttébb sajátos, erőteljesen érzelmi beállítottságú munkát eredményezett. A Vörösmarty emlékét idéző sorozat másik két darabja a Gy. Szabó Béla Galériában, a művész néhány nappal ezelőtt megnyílt egyéni kiállításán tekinthető meg. Egy József Attila-portré és egy nagyon találó, a Külvárosi éj ihlette olajkép jelzi Pócsai András művészetét, aki az EMME-tárlatok hűséges résztvevője, akárcsak fiatalabb pályatársa, a szimbolikusan fogalmazó Kocsis Ildikó. Korszerű formavilág jellemzi Koncz-Münich Judit míves, vegyes technikával készült, József Attila Egyet ütött az óra című verse ihlette munkáját. A keramikusokat Koncz Münich András képviseli Csokonai múzsáját agyagba fogalmazó alkotásával.

A szervező Székely Géza mint mindig, ezúttal is gondosan ügyelt arra, hogy a legfiatalabb alkotókat is bevonja a művészeti körforgásba, kiállítási lehetőséget teremtsen számukra. Ilyen vonatkozásban kell megemlítenünk Lini Enikő egyetemi hallgató nevét.

Az idei EMME-kiállításra a szokásosnál valamivel kevesebb résztvevő jelentkezett, Székely Géza azonban ennek ellenére folytatni szeretné a témás kiállítások sorát. A Kép és líra című tárlatot a Kép és zene követi majd, előreláthatólag tavasszal. A tárlat apropója a Bartók-évforduló. Ezt követően ősszel ’56 emlékének szentelt kiállítást tervez. Mindkét rendezvényre a Barabás Miklós Céh égisze alatt kerül sor.

Németh Júlia

Lassacskán hozzászoktunk ahhoz, hogy ha december, akkor EMME-kiállítás. Jobban mondva hozzászoktatott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) kolozsvári csoportosulásának elnöke, Székely Géza grafikusművész, rajztanár, aki kitartó következetességgel rendezi meg minden évben kollégái s köztük a saját alkotásaiból is az értékfelmérő seregszemlét. A tanárok vizsgáját, amelyen a kolozsvári művészetkedvelő törzsközönséggel együtt maguk a diákok is véleményt alkothatnak oktatóik művészi tevékenységéről.

Eme kiállítás azonban mégsem a szokásos EMME-tárlat. A többszörösen kerek évfordulós 2005-ös esztendő ugyanis valamelyest változtatott a bemutató jellegén. A Csokonay Vitéz Mihály és Vörösmarty Mihály halálának 200. illetve 150. valamint József Attila születésének 100. évfordulója jegyében született rendezvény bizonyos mértékig behatárolta a résztvevők mozgásterét, ugyanakkor azonban, gyakorta, új lendületet is adott az alkotóknak. Olyan érzelmi és gondolati motivációt, ihletforrást, amely például Székely Géza esetében egész kiállításra való munkát eredményezett. A József Attila lírája nyomán született alkotásokat a művész a Gy. Szabó Béla Galériában mutatta be nemrég, s ezekből egy sorozatnyit most itt is megcsodálhatunk. És kérem ne csodálkozzanak a kifejezésen, mert igenis csodálnunk kell a József Attila-i szóképek, a líra és Székely Géza képi beszéde közti harmóniát. A művész biztos kézzel, különleges empátiával megalkotott grafikái hangulatukban tökéletesen megfelelnek annak a világnak, amelyből vétettek, amely ihletforrásukul szolgál. Mindezek ellenére sem nevezném csupán versillusztrációknak ezeket a munkákat, hiszen egyben autonóm műalkotások is. A versek függvényében készültek, de elkészültük után mintha függetlenedtek, önálló életre keltek volna. Ezzel persze korántsem szeretném a legnagyobb grafikusaink által előszeretettel művelt kifejezési formát valamelyest is leértékelni. Csupán az árnyalatnyi különbségekre hívnám fel a figyelmet.

Az előbb említettekhez hasonlót, vélek felfedezni Lovász Noémi Vörösmarty, Csokonai és József Attila versei ihlette munkáin is. Most tél van, és csend, és hó és halál olvasom a költő sorait és elevenedik meg előttem a grafikus XXI. századi víziójában újrafogalmazott gondolatsor. De hasonlóképpen kifejező, míves munka a Szép enyészet is. A téma különösképpen kedvelt az utóbbi időben, Lovász Noémi azonban az átlagostól eltérő, meglehetősen sajátos módon fogalmaz. Érzékletesen és visszafogottságában is találóan.

A tulajdonképpeni illusztrációhoz valamivel közelebb áll Keszeg Ágnes Csokonai-értelmezése. A Dorottya ihlette, rendkívül találó, gunyoros, enyhén iróniába hajló ábrázolások nemcsak rajzkészségről, de humorérzékről is árulkodnak. S a munkák tálalása sem szokványos. A sajátos forma egyedi jelleget kölcsönöz az ábrázolásnak.

A kollográfia műfajában jeleskedik a sikeres székelyföldi körútjáról nemrég hazatért Horváth Gyöngyvér. Sikoly című, drámai hangvételű munkája megrázó hatást gyakorol a nézőre. A vonal szépségét, a lendületes, pontos munkát élvezzük Szabó Vilmos József Attila-értelmezéseiben, míg Orbán István grafikai hozzáállása már elvontabb, a geometrikus általánosítás szintjén mozog. Gondolatiság és dekorativitás jellemzi munkáit.

József Attila Tüzek éneke és Útvesztő című költeményei ihlették a korelnökként is fölöttébb fiatalos, és a korszerű művészeti törekvésekkel lépést tartó Gedeon Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár egyedi képi megfogalmazásait, míg Deák István a Mama című versre reagált érzékletesen.

A nyolcvanadik születésnapját nemrég ünneplő, többszörösen is kitüntetett Kusztos Endre Csokonai ürügyén a Reményhez fohászkodik szénrajzával.

Bordy Margit a tőle megszokott igényességgel és feszültséggel teli visszafogottsággal fogalmaz, szín- és formavilágára ez egyaránt jellemző, Tompos Opra Ágota viszont valósággal tobzódik a színekben. A kékek, sárgák, zöldek örvénylő kavalkádja fölöttébb sajátos, erőteljesen érzelmi beállítottságú munkát eredményezett. A Vörösmarty emlékét idéző sorozat másik két darabja a Gy. Szabó Béla Galériában, a művész néhány nappal ezelőtt megnyílt egyéni kiállításán tekinthető meg. Egy József Attila-portré és egy nagyon találó, a Külvárosi éj ihlette olajkép jelzi Pócsai András művészetét, aki az EMME-tárlatok hűséges résztvevője, akárcsak fiatalabb pályatársa, a szimbolikusan fogalmazó Kocsis Ildikó. Korszerű formavilág jellemzi Koncz-Münich Judit míves, vegyes technikával készült, József Attila Egyet ütött az óra című verse ihlette munkáját. A keramikusokat Koncz Münich András képviseli Csokonai múzsáját agyagba fogalmazó alkotásával.

A szervező Székely Géza mint mindig, ezúttal is gondosan ügyelt arra, hogy a legfiatalabb alkotókat is bevonja a művészeti körforgásba, kiállítási lehetőséget teremtsen számukra. Ilyen vonatkozásban kell megemlítenünk Lini Enikő egyetemi hallgató nevét.

Az idei EMME-kiállításra a szokásosnál valamivel kevesebb résztvevő jelentkezett, Székely Géza azonban ennek ellenére folytatni szeretné a témás kiállítások sorát. A Kép és líra című tárlatot a Kép és zene követi majd, előreláthatólag tavasszal. A tárlat apropója a Bartók-évforduló. Ezt követően ősszel ’56 emlékének szentelt kiállítást tervez. Mindkét rendezvényre a Barabás Miklós Céh égisze alatt kerül sor.

Németh Júlia