Ember és természet tökéletes harmóniába olvadva jelenik meg lényegre törő, minden fölösleges mellébeszélést, zavaró részletet mellőző kerámiatárgyain. Egyfajta szűzies tisztaság, az alapformák sajátosan egymásba illő-illesztett szimbiózisa képezi az alapot, amelyet a mázak és színek, a fényes vagy matt felület véglegesít. Alkotásainak határozott, olykor egyenesen férfiasan markáns formái, könnyed, légiesen hajladozó, poétikus megfogalmazásokkal váltakoznak. A természetből ellesett formák, az üres tereknek is releváns szerepet tulajdonító szerkesztés, a hullámvonalak mentén kibontakozó alakzatok, a tenger morajlása, antropomorf, zoomorf formák öltenek testet a kerámia nyelvén térbe fogalmazott, de olykor szobrászi erényekkel is rendelkező, sőt apró méreteik ellenére néha még monumentalitást is sugalló alkotásai esetében. A bánat, a szomorúság lírai megtestesítője például a lehajtott fejű, enyhén megtört, könnyedén előre hajló, mindössze néhány jellegzetes vonással megformált női test vagy a kecsesen meghajló hattyúnyak.

Előző kiállításából ítélve a művész a mediterrán tájak, színek, fények, kultúrák szerelmese. Az antropomorf edények gyűjtőnéven szereplő alkotásai is ősi, mediterrán motívumokból ihletődnek, nyernek sajátos, 21. századi formát keze munkája nyomán, évezredeket kapcsolva ilyenformán egybe.

S még egy sajátosság: a művész ügyesen kombinálja a művészi objekt fogalmát a manapság némiképp elhanyagolt funkcionalitással. Mintha természetből ihletődött alkotásai, amilyenek például virágvázaként is használható műtárgyai, ezáltal még inkább visszakívánkoznának oda ahonnan vétettek. Az összhang tökéletes.

A különféle művészeti ágak művelői közül talán a keramikus áll legszervesebb kapcsolatban a természettel, hiszen alkotásainak alapanyaga maga az anyaföld, az agyag, amely a többi alapelemmel, tűzzel, vízzel, levegővel kapcsolatba lépve alakul új minőséggé, válik a művész fantázia- és érzelemvilágán érlelődve egyedi műtárggyá. A kiállított munkák sajátos dinamikája, határozott formaritmusai mintha magának az alkotásnak a folyamatába, a művészi genezisnek a feszültséggel teli pillanataiba is betekintést nyújtanának. Látványosak, dekoratívak, minden tekintetben megfelelnek a modern kerámia követelményeinek.

Korunk sajátossága, hogy feloldódtak a műfajok közti szigorú határok. Egyre több alkotó vallja magát egyszerűen képzőművésznek és variálja a műfajokat. Ez alól a keramikus Kolozsi Gabriella sem kivétel. Festményeivel gyakorta találkoztunk már eddig is különböző rangos csoportos tárlatokon. Most ismét bebizonyította, hogy az ecset sem idegen tőle. Kerámiáinak mintegy összegzése, képi vetülete az a hullám, amely táblaképben öltött testet.

Kolozsi Gabriella művészi érdeklődése, kerámia iránti vonzalma nem véletlen, azt is mondhatnám: családi örökség. Szülei a nemzetközi hírű Iris porcelángyár neves mesterei, akik művészeti főiskolás nemzedékek hosszú sorát okították a mesterség legrejtettebb, legbonyolultabb művészi-technikai fogásainak az ismeretére. Egykori tanítványuk, a nemrég Ferenczy Noémi-díjjal kitüntetett neves keramikus, Jakobovits Márta is hálásan emlékezik rájuk. A családi örökség pedig folytatódik. Férjével, a Munkácsy-díjas Kolozsi Tibor szobrászművésszel együtt természetszerűleg teremtették meg azt a légkört, amely, a jelek szerint, fiaikat is megfertőzte a művészet szeretetével.

A kiállítás november 21-ig tekinthető meg hétfőn 14–16, kedden 11–13 és pénteken 14–17 óra között a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházának kiállítótermében.