Márton Árpád festőművész 80+1

Márton Árpád festőművész október 6-án ünnepli 81. születésnapját. A 80. évfordulóra tervezett jubileumi tárlatot – a múzeum több más kiállításához hasonlóan – teljesen áthúzta a koronavírus-járvány kitörése. Egy teljes évnyi tolódás után, 2021. október 8-án, 17.00 órától nyílik az időszakos tárlat, melyen Székelyföld egyik legnagyobb hatású képzőművészének mintegy 150 alkotása tekinthető meg. A csíkszeredai közönség esztendők múltán ismét nagy felületen, a Csíki Székely Múzeum öt kiállítótermében testközelből szemlélheti a fiatalkora óta városunkban élő és alkotó képzőművész hosszú és eredményes pályafutását bemutató tárlatot. A jeles alkalomból Teremtő kéz címmel katalógus is megjelenik a kiállított alkotásokból.
A tárlatot Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és Túros Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum muzeológusa nyitja meg. Emellett köszöntőbeszédet mond Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Gyarmati Zsolt házigazda, a Csíki Székely Múzeum igazgatója valamint közreműködnek a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai.
A kiállítás 2021. november 28-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között.
Márton Árpád 1940. október 6-án született Gyergyóalfaluban.
1954–58 között a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskola tanulója, 1958–64 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán festőművészeti és rajztanári diplomát szerez.
1964-től a csíkszeredai reál–humán, majd a későbbi matematika–fizika líceum rajztanára, 1990-től a Nagy István Művészeti Szakközépiskola tanára nyugdíjba vonulásáig, 2001-ig.
1968-tól a Képzőművészek Romániai Szövetségének tagja, 1969–71 között a Hargita napilap grafikusa. 1974-ben a gyergyószárhegyi Barátság alkotótábor egyik alapító tagja (Gaál Andrással és Zöld Lajossal). 1992-től a Barabás Miklós-céh tagja, 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgárává avatják, 2000-ben Csíkszereda Önkormányzata tünteti ki Pro Urbe-díjjal. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt a városban, Székelyföldön, Magyarországon, és azon túl is.
2004-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki Budapesten, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével.
Monumentális csíkszeredai munkája a Városi Művelődési Ház színháztermében az 1967-ben készült Cantata profana kerámiamozaik és a Millenniumi-templom altemplomának 2004-ben készült falfestménye.