Vinczeffy László, hetvenedik születésnapja

A Székely Nemzeti Múzeum rendkívüli kiállítással ünnepli örökös munkatársát, a Munkácsy-díjas képzőművész és képrestaurátor Vinczeffy Lászlót, a Magyar Művészeti Akadémia tagját hetvenedik születésnapja alkalmából.

 Vargha Mihály szobrászművész, az intézmény igazgatója így jellemzi a hamarosan nyíló tárlatot: „Ez a kiállítás tudatosan nem visszapillantó kíván lenni, hanem az utóbbi évek törekvéseit, kísérleteit, szellemi lenyomatát kínálja a közönségnek. Vinczeffy László sokakat meglep majd a szobrászatával. A Kós-épületben helyet kapó komor hangvételű képeket érdekesen ellensúlyozzák a jóval felszabadultabb, játékosabb múzeumkerti színes szobrok, a művész legújabb kísérletei.”

A festészeti és szobrászati kiállítás megnyitó rendezvényére 2016. szeptember 15-én, csütörtökön 17.00 órától kerül sor.

Ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

A kiállítást Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese nyitja meg.

A kiállítás kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület elnöke.

A rendezvény házigazdája Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.

Közreműködik: Császár Katalin fuvolaművész és egykori tanítványa, Péter Ervin egyetemi hallgató.