XV. Incitato művésztábor 2007 - Fehér ló fia


Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is tól volt, volt a világon, itt a Székelyföld keleti csücskében, volt egy magasan képzett lótenyésztő, állatbarát mintagazda, egyenes gerincű lófőszékely, aki megálmodta (akkori csapattársaival), s aki ma, sajnos nem tud közöttünk lenni, a ló és a lovas téma művészi feldolgozását. S ím – az álom valóra válásának eredményeképpen – elérkeztünk a tizenötödik Incitato Művésztábor megnyitásához!

Egyszer volt, hol nem volt, miszerint a magyarok a Duna mellékén uralkodó morva fejedelemnek fehér lovát, aranyos nyerget és kötőféket küldtek, s viszonzásul földet, füvet és vízet kértek. Szvatopluk válaszára: „ ... vegyenek amennyit akarnak, ezért az ajándékrt”. Árpád immár jogaira hivatkozva vette bírtokába Pannóniát, s futamította meg az ellenálló morva fejedelmet. Általános felfogás szerint a monda alapja a föld vásárlásával kapcsolatos ősi jogszokás, szeződés értékű jelképes szertartás, amelyet a magyarok a mit sem sejtő idegennel szemben érvényesítettek. A jelképes bírtokszerzés gyakorlatát Herodotosz is leírta. E szokás alapja az a hiedelem, hogy az országból, településből, házból kihordott föld, por vagy bármilyen már tárgy az országot, települést, házat ellenséges erők hatalmába juttatja.

Egyszer volt, hol nem volt, a Fehér ló fiának a szövetségese Fanyűvő, Kőmorzsoló meg a Vasgyúró – Arany László feldolgozása alapján – s van ma, az a tizennyolc művészember, aki morzsolta a gondolatot, gyúrta-keverte a festéket és nyűtte az ecsetet, a papírt, meg a vásznat tizennégy napon át. A téma, és a megvalósítás között hosszú az út. Háttrben ott lapul a harmonikus világfelépítés igenlése, a megvalósíthatóság valóságos képe. E kiállított munkákon keresztül megszületett az a képi nyelv, az a képi nyelvezet, mely a művészi üzenet hordozója is egyben, mely impresszionisztikusan lebegő, mégis a tárgyias, intellektuális stíluson keresztül eljuttat minket az összetéveszthetetlen egyéni stilizáltságig. A közös hajszálgyökerek keresése, a nagy egészre utalások motiválják a képteremtő szándékot. Az őselemek és a természet változásainak jelképeit formáló művek mellett párhuzamosan készültek el társadalmi létezésünkre, sorskérdéseinkre is utaló alkotások. A Kárpát-medencei magyarság sorsféltéseinek művészi világát követve szinte észrevétlenül találkozunk jelenünk sajátos eszközökkel traktált gondjaival, fájdalmaival és felderengő színes reményeivel. E sokszínű és sokarcú munkák között uralkodik egy belső rend, fegyelem. Nagy jelentőségű művészi üzeneteket kapunk: az emberiségre eselkedő veszélyekről, és mégis éledő reményekről, a lovakon keresztül a természet titkos világáról, belső törvényeiről, határainkon bivüli és a htárainkon túli magyarság sorsáról – határtalanul.

Ajánló zárszó: ajánlom a lovas témát hosszú éveken keresztül mindeazoknak, akik sorstársaim e csonka hazában, barátaim a gondolatban és testvéreim a rendíthetetlen hitben.

Salamon Ferenc