„A GONDOLATISÁG EGYÜTT ALAKUL A FORMÁVAL" * Beszélgetés Suba László szobrásszal

            --A kezdetekről.  Szobrászat -- miért vállalkoztál ilyen embert próbáló munkára, amely megköveteli, hogy az alkotó egész életét tegye fel rá, ugyanakkor nem ígér föltétlenül sikereket? Mi volt a fő motiváció, amely vezetett? Meg lehet azt fogalmazni?

            --A szobrászati pályára való lépésem részben véletlen, részben akarat útján történt. Ha nem hívtak volna művészeti iskolába egy rajzom alapján, akkor valószínűleg nem indultam volna. De a meghívás lelkesedéssel töltött el, mert a falumban voltak népi agyagszobrászok és én gyermeki foglalkozásként készítettem fűzfasípot, lábtörlőt, vízimalmot, kukoricaszárból hegedűt. Ezzel a háttérrel indultam tehát, mit sem tudva a nehézségekről. Anyám, okos asszony lévén, mondta, hogy a művészsors nehéz a megélhetés szempontjából. Én pedig a tanulmányaim kapcsán jöttem rá, hogy egész életemben kell tanuljam a művészetet. Mindezek ellenére nem adtam fel... mert szerettem ezt a „munkát”, az alkotást, amibe minden nap szívesen belefeledkeztem.



            --Minden „első” egy életre szól, mikor, hogyan készítetted   első szobrodat?

            --Első szobrászati munkámat a művészeti iskolában készítettem, amelyik egy tehenet ábrázolt a borjával. A sikerélmény, az osztálytársak, a tanárok dícsérete eldöntötte --  szobrásznak kellene lennem, szobrász leszek.

 

            --Mikor tanultad a mesterséget, bejártál elismert alkotók műtermébe? Kinek a művészete hatott rád?  Esetleg: kit tartasz előképednek?

            --A szobrászat eltanulásában nem találom magam szerencsésnek. A művészeti iskolában egyedül maradtam a szobrászaton, a kollégák kikoptak, hiányzott a csoport légköre. Az egyetemen több tanárom volt, de mindenik kevés ideig, ezért nem sikerült elmélyíteni a tanár-tanítvány kapcsolatot. De hozzá kell tennem, hogy mindenik tanártól maradt valami, amit felhasználhatok. Tanultam az egyetem utáni években, a magyarországi és hazai kiállításokon. Szerettem Medgyessy Ferenc és Borsos Miklós szobrait. Itthon Szervátiusz Jenő volt rám hatással. Sajnos, nem jártam be szobrászati műhelyekbe, Tordán, ahova kerültem, ilyen nem volt, kellő bátorságom sem, hogy máshol ezt megtegyem.
            Maradt a magányos keresés útja, a szobrászat anyagainak megismerése, az egyéni látásmód kialakítása. Ez csaknem tíz évet tartott az egyetem elvégzése után. Legfőbb jellemzője a tömör, geometrizált formaalakítás, de az emberi alak feladása nélkül. Ez a látásmód jelenti munksságom gerincét. Közben voltak olyan szobraim, amelyek eltértek az erős geometrizálástól egy belső, átjárható forma irányába. Ezek jelentik az utóbbi öt év szobrainak többségét. Úgy érzem, hogy erőteljesebbé válik a drámaiság. Én „belső formák” megnevezésre gondolok. Ha a korai szobraim, a „Védők”, a „Legényes”, a közösségi erőt ábrázolták, az új munkáim, a „Megtisztulás”, a „Gondolkodó” a keresztényi megtisztulás gondolatát vagy az állandó helyes útválasztás problémáját feszegetik.

 

           --Minden alkotó – kivétel nélkül minden ember... – megél egy szellemi és szemléleti érlelődés--folyamatot – hogyan osztanád szakaszokra a történeted az alkotó felől?       A nagy történelmi dátumok – 1956, 1989 – mit jelentettek, jelentenek?

            --Az 1956-os események a művészeti iskolában értek. Ott olyan lehetett a hangulat, mint a „márciusi ifjak” körében. Éreztük, hogy valami fontos történik. 1989-ben Torda népével ünnepeltük az önkényuralom felszámolását. A kis magyar közösség is próbálta a helyzetét jó irányba fordítani. Eredmények is voltak, mint a Petőfi Társaság és az önálló magyar iskola, a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulása. Ezekben a szervezkedésekben én is tevékenykedtem, és még szobor is született, a Petőfi család szobra.

 

            --Az egyes művek elkészítéséről. A Te munkádban hogyan „kezdődik” egy szobor?  Rajzolsz, „lerajzolsz gondolatokat”, terveket... A szobrászrajzot mennyiben tekinted műalkotásnak? Szobrászrajz—kiállítást rendeztél már? Előzetes megrendelésre dolgoztál már?

            --Ez a szobor „rendelés” volt a közösség részéről. Mint általában, rajzvázlatok és agyagvázlatok előzték meg. A végleges tervet bemutattam az embereknek, és meghallgattam tanácsaikat. Igy alakult ki a végleges Petőfi-szobor. Kisplasztikáim nagyrészt spontán ötlet alapján születnek. Gyakran folyamodtam fantázia indító gyakorlatokhoz, mint gyűrt papír égetéséből maradt alakzatok vagy a vízfesték színeinek összeolvadásából nyert formák. Az ötletet követte a rajzok sora. De ezeket nem tekintem önálló alkotásoknak, mert úgy gondolom, hogy a szobor térbeli munka. Igy fontosabbnak tartom az agyagvázlatot. Ebből alakul ki a végleges szobortervem. Közben, ha elkezdem a végleges munkát, még folyamodom a rajzhoz a részletek kidolgozásánál, vagy a talapzat helyes méretének megállapításánál. Ezeket a rajzokat nem tartom meg, mert a hangsúlyt arra helyezem, hogy minél több lehetőséget kipróbáljak.
 


           --Hogyan határozod meg a telt és üres terek arányát?

            --A geometrizált szobraim készítése közben éreztem szükségét az üres, vájt formák beiktatásának. Ez az egyensúly megőrzésének szükségességéből adódik, amit a népi faragók is ösztönösen megéreztek, amikor a nagy sima felületbe vájtak negatív formákat. Koraibb szobraimban ez kisebb szerepet kapott, de újabban ez a belső tér átjárja az egész kompozíciót.

 

            --„Ready made” – a kész tárgyak beépítését a műalkotásba a klasszikus avantgárd –- Braque, Picasso, Picabia stb. -- kezdeményezte, a mindennapi tárgyak költészetét a pop art. A módszer – mint például a szürrealizmusban -- a véletlen? Vagy épp ellenkezőleg? Kérhetnénk néhány konkrét példát?

             --Az avantgárd művészetben a kész tárgyak beépítése gyakori jelenség volt. Tetszettek Picasso és Miro ilyen jellegű kísérletei, ahogyan egy-egy részletként iktattak be tárgyat a szoborba. Önálló szoborként nem találok elégségesnek egy tárgyat arra, hogy a nézőt lekösse. A szürrealizmusban, ahogyan Dalinál vagy Chagallnál jelentkezik a tárgy, nekem nagyon tetszik és gondolom, másoknak is. A szürrealizmus sikere szerintem abból is adódik, hogy a művészi alkotás folyamata és a kész alkotás megértése szokatlan képi társításokban történik, amelyek többértelmű megközelítést tesznek lehetővé.



            --Hogyan választod, határozod me g egy elkotás kompozíciós elemeit?

            --Teljesen absztrakt szobrom kevés van, mert úgy éreztem, hogy csak emberi alakkal tudok kommunikálni. Vannak olyan kompozícióim, ahol egy testrész helyettesíti az egész alakot. A stilizált emberalakkal könnyebb megtalálni a kompozíciós egyensúlyt. Itt a világegyetem törvényei, statika, súly, egyensúly az, amit figyelek. Előfordul, hogy ezt az egyensúlyt egy picit megbontják a szobrászok, a kifejezés és figyelemfelkeltés érdekében.

 

            --Népművészeti ihletés – a tiszta forrás, mondta Kodály Zoltán. Munkásságod melyik szakaszától tudatos a népművészet felé fordulás?

            --Bartók és Kodály példája a művészetek minden ágában ismert volt, természetesen engem is foglalkoztatott. Úgy érzem, hogy a „Táncos”, „Legényes”, „Családfa” szobraim a népművészet szellemiségét idézik. Nagyobb mértékben a kerámiában, a balladák, népmesék, a népi humor ábrázolásában tálakon és domborműveken kerültem közelebb a folklórhoz, ahol megéreztem a balladák tömörségét, az ismétlések, a ritmus fontosságát.

 

            --Balladás Erdély – népművészeti ihletés kapcsán konkrétan erdélyi magyar népműszetről kell szólnunk.

            --A Kis-Küküllő menti székelyek szeretik az egyszerű, gyakorlatias megoldásokat, formákat, a díszítést csak kis mértékben alkalmazzák. Ez hatott rám is, ezért a barokkos formai megoldásokat kerültem. A „Duett” című márványszobrom szemben ülő nőt és férfit ábrázol a lehető legegyszerűbben. De úgy érzem, hogy ennyi elég a kapcsolat lénygének visszaadására. Egyik utolsó munkám, a „Maros és Olt” már egy új megoldás jegyében született. A két alak, végsőkig stilizált nők, elfordulnak egymástól. Testük hátsó részén végig kék színnel festett vájat van, a víz érzékeltetésére. Emberiek, azért mert a víz az ember lételeme, de elfordulnak, mert nem érzők, mint az emberek.
              Kísérletezem a kopjafa kompozíciós elemként való felhasználásával. Úgy gondolom, hogy a „Huszár” kopjafa-szobor azt igazolja, hogy a szobrász felhasználhat népművészeti elemeket, amennyiben megfelel a szobor üzenetének.



            --Költőien lebegtetni a felületet – ez a Te művészeted. Így konkretizálsz lírai érzelmeket. Tömbös építkezéssel: drámaiságot. Leírtuk a gondolatok, témák alakulását – így fognak aztán azok formát kapni. A téma, az alapgondolat mennyiben hozza magával a formát? Mennyiben lehet ezt megfogalmazni?
             A művész munka közben szavak nélkül gondolkozik?

--Kerámia--sorozataimban, a balladák, mesék, példabeszédek, tréfák után készültek az  ,,Énekek éneke”, „Szonettek,, sorozatok. Mindezekben a költői, metaforikus megfogalmazás segített az emberi kapcsolatok ábrázolásában.  ”A tékozló fiú visszatérése,, című szobromban az emberi  erkölcsi tartás adta a figurák helyzetét a kompozícióban. Úgy gondolom, hogy aszobrász eleve képekben gondolkodik ,,  


 
            --Leonardo mester kijelentette, hogy egy műalkotást tulajdonképpen soha nem lehet befejezni. Mikor tekintesz... „késznek” egy szobrot?

            --Egyetértek a filozófusok olyan megfogalmazásával, hogy a művészet az érzetek és a szellemiség közös eredménye. Tehát én gondolatokat próbálok szobrokba vinni, de lehetőleg nem kényszerűen, nem „szocialista-realista” módra. Ez a gondolatiság együtt alakul a formával, nem előre eldöntött. Szobraimon sokat dolgozom, hosszú időt adok magamnak a tökéletesítésre. Eleinte bosszantott, hogy akárhányszor ránézek, javítanivalót találok. De rájöttem, hogy a jó munka időigényes, lehet akár egy év vagy több annál, még egy kisplasztika esetében is.

 

           --Goethe idős korában átírta fiatalkori verseit – apropó ”befejezés” --, egy szobrásznak vannak visszatérő gondolatai? Lehetnek?

            --Tökéletes szobor nincs. Ahogy a makfalvi gazda mondta: nincs olyan zsák búza, amelyikbe ne férne még egy szem. De eljön a szobor bevégzésének ideje, akkor a szobrász azt mondja, elég, mert megfelel az elképzelésemnek. De néha jobb is, mint az első ötlet. Gondolom, hogy kétszer annyi szobrot készítettem, mint amennyit megtartottam. De a kész munkák úgy jók, ahogy vannak. Életem, gondolkodásom egy szelete van benne.



           --Tanítványok sorát indítottad el, készítetted fel a modern művészet kalandjára – hogyan alakult az útjuk, mik a visszajelzések?

            --A Tordai Gyermekklubban tanítottam harmincot évig. A célom az volt,hogy a gyermekekkel megszerettessem a művészetet. Nem siettem művészeti pályára küldeni őket. De jóleső érzés, hogy a tanítványaim, munkások vagy értelmiségiek, érdeklodnek ma is a művészet iránt. Többen mentek művészeti páláara. Kettőt megemlítek : Bologa Márta tordai építészt és Keszeg Ágnes tordai, most kolozsvári  grafikus-textiltervezőt.

Józsa István