Köllő Katalin

Képek nyelvén – együtt

Szavakba kellene foglalni, amiről itt ezek az Erdélyben született képek – és szobrok – annyiféleképpen beszélnek. Szavakba kell foglalni, hogy mi előzte meg, mi tette lehetővé ezt a kiállítást a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület termeiben, ahol az EMüK, vagyis az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozhat, bemutatkozik, mint a sokaktól annyira várt összefogás talán történelminek mondható jelenkori példája; amely ebben a formájában túlmutat a képzőművészeti ünnepen. A sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Múzeumnak a Gyárfás Jenő Képtárban őrzött újkori kincseiből láthatnak most egy minőségi, 20. századi válogatást, kiegészülve közelmúltbeli adományokkal, köztük a csak pár napja az EMüK számára felajánlott kolozsvári festményekkel. A befogadó és kezdeményező intézmény, a Kós Ká­roly építészi álmát őrző Székely Nemzeti Múzeum, szélesre tárva a kapukat, az Erdélyi Művészeti Központ ügyintéző gazdája, egy új fórum kialakítója lett. És most a tágan értelmezett Erdély, Belső-Erdély és a Székelyföld, a Partium és a Bánság képviselteti itt magát; csupán azt sajnálhatjuk, hogy ezekben az ünnepi órákban nem lehetnek jelen e kitűnő művészeti munkák megalkotói, minthogy a bemutatkozó tárlat szervezőelveként fogadta el a kuratórium a már közülünk eltávozottak képviseletét. Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az EMüK gondolatának, az erdélyi magyar képzőművészet modern múzeumi összefogásának bizonyára legkitartóbb hirdetője, Jakobovits Miklós is belefér ebbe a keretbe, mert ő is már a túloldalról figyelheti ezt az örömhozó sereglést.

Kántor Lajos