„Nemcsak kenyérrel él az ember”

Kántor Lajos és a Korunk Galéria

Osváth Bernadett

A képzőművészet ereje és a benne rejlő hit képes olyan formát alkotni, amely közösséget, összetartozást és reményt kínál. A romániai magyar művészeti közösség számára a Korunk Galéria kezdetektől fogva megalkotta ezt a formát, amely egyre tágabbá és otthonosabbá vált, kiaknázva minden lehetőséget a remény- és identitásalkotás számára. Tér jött létre a kibontakozásra és a befogadásra, nyílt világot teremtve a magyar-román kulturális átjárások számára is.

Ezt járja végig a Közösség és művészet. A Korunk Galéria története 1973-1986 című könyv, melyet Kántor Lajos és Székely Sebestyén György szerkesztett. A Korunk Galéria szelleme az avantgárd folytonosság igényét képviselte 1973 és 1986 között. Azonban ahogyan a Korunk sem volt „tisztán avantgárd lap, hanem inkább széles látókörű, modernista szellemi fórum”, úgy a népművészet, népi alkotók munkássága is közösségformáló értékként épült be a galéria történetébe, melyhez Kántor Lajos egykori mindenes kurátori szerepe is jelentősen hozzájárult. „A népművészet alkotásainak kiállítása a Korunkban az identitásmegőrzés stratégiája volt. Az avantgárd új világrendet kereső utópizmusával szemben ez egy veszélyeztetett közösség világrendje megőrzésének pragmatikus kísérlete kívánt lenni.” A kommunizmus kemény évei alatt részben azt az összetartozást is hirdették a kiállítások, amely képes volt jövőbe nézve múltat és jelent egyaránt képviselni, úgy, hogy közben a kultúra területeit egybefonta: a zenét, az irodalmat, az előadóművészetet, melyek egy meghatározott közösség nyílt hangadásává válhattak. „A korszerű múzeum ugyanis nem halott tárgyak gyűjteménye. A képtár sem. Amikor emlékeztet, mozgósít is; segít abban, hogy megpróbáljunk méltók lenni, felnőni az elődökhöz” (Kántor Lajos: Képeink között, 1979). A Galéria csapata Ady, a szülőföld és az avantgárd jegyében alakult, „olyan festő-grafikus-támogatókkal, mint Fülöp Antal Andor, Balázs Péter, Deák Ferenc, Cseh Gusztáv, Kancsura István, Bardócz Lajos, Baász Imre, Árkossy István, Banner Zoltán, Murádin Jenő”. Egy nehéz rendszerű világban, zárt falak között, a Galéria olyan objektív értékeket is próbált képviselni az akkori társadalmi lehetőségekhez mérten, amelyek az akkori politikumtól független művészeti értékek csoportjához köthetőek, így ennek tudható be, hogy a kommunizmus hatásának mégis sikerült túlnőnie a Galéria életén. 1986-tól 1990-ig a Korunk Galéria is betiltásra kényszerült, de 1990-ben a szerkesztőség újrakezdte azt, ami abbamaradt.

Kántor Lajos igénye (a munkásságának, hagytékának, pontosabban képzőművészeti írásainak bizonyos tekintetében) a Korunk Galéria életében a tér és idő egymásba való kiterjesztettségét, illetve a korszerűség terjedését jelentős mértékben képviselte. „A képek és sorok között megelevenedő vagy létrejövő kapcsolatok azok, amelyek nemcsak a történet képét teremtik meg, hanem a jövő felé újabb tereket nyitnak meg.” Ahogyan a művészeti ágak és a közösség tere egyaránt élt, úgy nyitott utat az újulás elemei számára is. A Korunk Galéria tehát nem úgy nyitott az új felé, hogy a régit elfelejtette volna, hanem generációkat találkoztatott össze. A Korunk Galériánál a nagy, már ismert nevek művei mellett helyet kaptak olyan feltörekvő, a művészeti szférában akár még nem is igazán ismert alkotók, akiknek előzőleg nem nyílt még lehetőségük egyéni kiállítás megvalósítására.

Kántor Lajos képzőművészeti elemzései (pl. Kép, világkép. A régi Korunk az új művészetért, Kriterion, Bukarest, 1977.; Hazatérő képek. Barcsaytól Vinczeffyig, Komp-Press, Korunk, Kolozsvár, 2009.), a romániai magyar képzőművészetről szóló írásai elméleti igényűek, melyek túllépnek az alkalmi kiállításismertetőkön. Reprezentálják mindazt a tudatosságot, amelyet művészetszemléletében érzékelhetünk: alkotókat és érzelemrögzítéseket láttat, részletes elemzésekben ragadva meg őket, háttértudással és felfedni vágyással.

A Galéria szinte minden művészeti ágazatot, lehetséges hagyományos technikát és műfajt bemutatott: festészetet, szobrászatot, grafikát, fotográfiát, textilművészetet, kerámiát, es ezek számos alcsoportját. Ahhoz, hogy egy viszonylag reprezentatív kép tárulhasson elénk a Galéria szelleméről, a Korunk Galériában kiállított, ma is klasszikus érvényűeknek tartott képzőművészek közül említenék párat: helyet kapott Fülöp Antal Andor festészete, Kancsura István konstruktivista és kinetikus művészetre mutató hajlama, Heim András, Fazakas Tibor grafikusművészete, Kádár F. Tibor és Barcsay Jenő grafikája és festészete, ugyanakkor Aurel Ciupe, Nicolae Maniu, Mircea Vremir, Harald Meschendörfer munkássága is bemutatásra került. A Korunk kiadásában megjelent önálló kiadványok (például a Korunk Galéria 50, Korunk Adyja, Találkozások) egyféleképpen a Galériát a virtualitás irányába is bevezetik. Ahogyan Székely Sebestyén György is említi A Korunk Galéria 50 című katalógussal kapcsolatban, egy-egy repróval azok a fontos művészek is megjelennek, akikről szó volt a régi Korunkban. „Így találkozhatunk Walter Gropius Moholy-Nagy-méltatásával vagy Brâncuși 1929-es bemutatásával, Aurel Ciupétól. Ezek mellett a katalógus felvonultatja azoknak a művészeknek a munkáit, akik a Korunk Galériában ténylegesen is kiállítottak.” Mindez tanúsítja, hogy a Galériát az újító, modern művészeti törekvések, kiállítások, a népművészet és az emlékezés vágya a kompromisszumok mellett is egyetemessé tették, illetve a romániai magyar (és nemcsak) közösség számára képes volt relevánssá, Kolozsvár határain jóval túlterjeszkedetté válni.