Építkezés és festészet párhuzama kíséri az életét • Kelemen Dénes Lehel festőművész és rajztanár útkeresése



Rákoscsaba egyik csendes utcájában, családi házuk udvarán épül Kelemen Dénes Lehel festőművész műterme. Harmadszor fog hozzá, hogy kialakítsa azt a helyet, ahová elvonulva alkothat. Élete építkezések sorozata, amelyek viszik előre, művészete ezzel párhuzamosan fejlődik, alakul. Életműve nehezen korszakolható. Alkotói periódusai véletlen élethelyzethez, véletlen eseményekhez köthetők.

– Szeretnék minél több bennem rejlő pozitív alkotó energiát kibontani, aminek egyik útja a képzőművészet, annak minden szépségével, sikerével, küzdésével, lemondásával és kudarcaival. Emellett más utakat is járok, melyek a család és a munka útjai. Mindezeket összeköti a hit, amit újra és újra meg kell találnom, mert könnyen elillan, pedig alapvető fontosságú – vallja a festőművész.


Fotó: Kurucz Árpád

Az építkezés

– Az építkezés életem kísérője – kezdi történetét Kelemen Dénes. – Apám hatéves koromban kezembe adta a kőműveskalapácsot, amikor az udvar egy részét „flasztereztük”, hogy ne tocsogjunk a sárban. Mindig újra és újra használnom kell ezt a szerszámot. Az élet minden területén jól jön az a gyakorlati tudás, amit otthon szereztem. Erdélyben, a Nagy-Homoród völgyében születtem. 11 éves koromig éltem Homoróddarócon, a Ceaușescu-diktatúra utolsó éveiben jöttünk át Magyarországra. Állattenyésztés, földművelés volt a munkánk, ezt folytattuk Áporkán is, ahová költöztünk. Az építkezés is folytatódott: beköltöztünk egy parasztházba, ahol még az én szobámnak is döngölt padlója volt, le kellett betonoznunk, linóleumot tettünk rá, majd csak tíz év után lett laminált padlója. A gazdasági épületeket újjá kellett építeni, mert beomlott a tetejük. A villanyt és a vizet is mi vezettük be. Ahhoz, hogy állatokat tarthassunk, tyúkólat és pajtákat építettünk, illetve újítottunk fel, kis értékű földet vettünk erdővel és szántóval, ahol gazdálkodtunk saját szükségleteink ellátására. Szinte mindig bontott, használt anyagokat használtunk az építkezéseknél. Ez nem változott, most is bontott anyagból építem a műtermet, ritka eset, amikor új anyagot veszek. Ebben a munkában az egész család folyamatosan részt vett a fiataloktól az idősekig, nem volt megállás.

A családunk összetartásán és szorgalmán múlt, hogy anyagilag megerősíthettük magunkat. Közben a családból elsőként elkezdhettem felsőfokú tanulmányaimat, megvalósíthattam gyerekkori álmomat, hogy festőművész legyek.

Fotó: Sensaria.hu

A nyolcadik osztályt Csepelen egy rajzszakos osztályban végeztem. Illyés Gábor tanár úr vett szárnyai alá, és az egyetem utáni nehéz, művészi alkotómunka szempontjából terméketlen néhány év bágyadtságából is ő és Pálffy Katalin szobrászművész ébresztett fel. Bejutottam a Kisképzőbe, nagyon szép évek voltak. Barátokat szereztem, sőt a legjobb barátomat is ott ismertem meg. Az egyetemre másodszorra vettek fel, ezt megelőzően sokat segített barátom édesapja, Sánta Péter festőművész, Sánta Ferenc író fia. A házunk mellett egy gabonatárolóból építettem fel az első műtermem. Itt öt-hat évet dolgoztam. Diploma után azonban nem volt állásom, a festést is hanyagoltam, igazi mélyrepülés volt ez az időszak.

Azután megtaláltam a párom, a szerelem adott erőt, hogy újra alkotni kezdjek. Rajztanárként helyezkedtem el, ma is dolgozom iskolában. A feleségem nagyszüleinek házába költöztünk, építkeztünk itt is, gyarapodott a családunk. Kialakítottam a házban egy műtermet, de kinőttem, így újra építkeznem kell. Itt lakunk, itt kell megteremtenem azt a miliőt, ahol elférnek a festményeim, ahol nyugodtan alkothatok. Ez a hivatásom, kötelességem festeni. Egy realista látásmódú csoport tagja vagyok, bár megvan bennem az avantgárd iránti vonzódás is. Ez egy örökös keresés, de sosem adom fel.

Ízelítő alkotásaiból

Egy szöget sem tud eldobni, ha görbe, kiegyengeti, jó lesz még valamire – ahogy édesapjától tanulta. Ilyen szellemben készülnek festményei is.

Fotó: Sensaria.hu

Nemcsak vászonra fest, hanem deszkára, falemezre egyaránt. De készít grafikákat és szobrokat is. Szívesen használja a könyvek, folyóiratok illusztrációit. Nemcsak kiemeli a környezetből a felhasznált fotót vagy valamely részletét, hanem sokszor sziluettként vagy sablonként alkalmazza őket képein. Különleges technika jellemzi a Sub rosa című festménye kompozícióját és témáját, amelyet alapvetően egy talált tárgy alakított: az az ipari tervezésű, rózsamintás vászon, amely korábban konyhájukat díszítette, és egy keretre feszítve, két akasztóval ellátva, sokáig ruhatartó fogasként szolgált. A vászon anyagát már évekkel korábban félretette, hogy majd felhasználja egy műalkotásához. A Sub rosa cím ehhez köthető, hiszen a rózsák csokrokba és egy bizonyos kompozíciós rendbe szerkesztve dominálnak a képen. A rózsa bonyolult jelentésrendszeréből itt csak a keresztény vonatkozásúakat említi. A keresztény hagyomány szerint az édenkerti rózsa csak a bűnbeesés után növesztett töviseket emlékeztetőül a sorscsapásra. A gyóntatószéken gyakori faragott rózsa és a gyűléstermek stukkódísze arra figyelmeztet, hogy a beszélgetés sub rosa (a rózsa alatt), azaz titokban történik. Elsősorban a keresztény szimbólumok vonatkozásait kívánta a báránnyal, és az úrvacsora jelképrendszerével, a kenyérrel és a borral egy kompozíción megjeleníteni. Külön öröm volt számára, hogy egy korábban világi célra használt anyag a keze által szakrális alkotássá válhatott.

Fotó: Sensaria.hu

Képei ma

A természet szeretete, szépsége és annak ábrázolása adja képeinek egyik fő irányát. Mindez személyes élmények, kirándulások, művésztelepeken, éveken át tanult, felhalmozott tapasztalat és gyakorlat, szabadban történő festőtanulmányok tanulságai köszönnek vissza a természet témájú művein. Folyamatosan figyeli és értelmezi a körülötte látható világ jelenségeit, képeit, az embereket és az eseményeket, a modern kori ember helyzetét és viszonyát a természettel, élővilággal. Ezekből a megfigyelésekből, élményanyagból jön létre alkotásainak másik része, ez kiegészül az aktuális pályázatokra való specifikus téma feldolgozásokkal. A teremtett világ szépségét mutatja be olajképén, amelyen a Holdvilág-árkot látjuk, nagy szikláin az arra járók által kavicsokból emelt kis tornyokkal. Ezek a zarándokutak mentén és más, szentnek érzett helyeken előforduló kis építmények mutatják az ember vágyát az isteni teremtés folytatására.

A pénteken délután hat órakor a Párbeszéd Házában nyíló, Szent vendégség című kiállításon, amely a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén részt vevő művészek által a Kecskeméti Katona József Múzeumnak ajándékozott alkotásokból válogat, szerepel Kelemen Dénes Lehel képe is.

Bényei Adrienn

https://magyarnemzet.hu/kultura/epitkezes-es-festeszet-parhuzama-kiseri-a-muvesz-eletet-8645676/