Baász Orsolya kiállítása



Olyan képek ezek, amelyek első szemvillanásra a tisztánlátást juttatták eszembe, bármilyen értelemben is gondoljunk a szemnek és az agynak erre a képességére, mondjuk, technikailag, vagy mondjuk: esztétikailag.
A B. O.-féle esztétika nem feltétlenül szolgáltat tárgyat annak a nézőnek, aki a szépet csupán az érzékszerveivel ismeri fel, és befogadói játékából hajlamos kifelejteni az értelmet.
Ezek a képek nem szépek. De elragadnak. Nem azzal az érzéssel fogunk hazamenni, mintha egy naplementét, egy hajnalhasadtát néztünk volna meg, és azzal az érzéssel sem, amelyet bármely más látvány váltott volna ki belolünk. De azt fogjuk mondani, hogy jók, hogy elragadóak. És legkülönösképpen pedig azt, hogy kegyetlenek.
Ezt a fogalmat nem tanítja az esztétika, és itt a mestereket félretéve kell megfogalmaznunk magunkban az élményt, azt, hogy mit is játszik velünk B. O.
Képei, amelyekről torzóban maradt bohócok arcai is visszanéznek ránk, az európai karneváli hagyományból építkeznek, nem Rio, hanem Velence karneválja, bohócalakjai ismerősek. Néhol meg zászlókat látunk, amelyek - mondjuk így - egy körívet szegélyeznek. De valahol a félmúltból is emlékezünk hasonló, félköríves épületre, amelyet ugyanígy szegélyeznek a zászlók, és amelyről azt tudjuk, hogy közeljövőnkhöz sok köze lesz... Olyan alakokkal, akiket B. O. ezzel az emberi architektúrával mutat be nekünk, így ábrázolja a benne rejlő humánumot. Hosszan lehetne erről is beszélni...
És akkor már nem furcsa, hogy a háromkirályok bohócorral, fehér bottal - vagyis vakon - és csörgosipkával, arctalanul állnak a porondon... és nem furcsák a többiek sem, akik állati fejjel vagy olyan hiányokkal jelennek meg, amelyek távol sodorják önnön emberi mivoltuk lényegétől.
Farkas Wellmann Endre