A közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban.
- Albert Levente: Végtelen terv 2.
- Csutak Levente: A szabadság mártírjai
- Deák Barna : Ragadozók
- Kosztándi Jenő : O Tannenbaum
- Máthé László: Cím nélkül
- Sárosi Csaba: Fuvallatnyi életek
- Kosztándi Katalin: Kedvenceim
- Simó Enikő: A szabadság szele
Albert Levente Végtelen tervek
munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában
megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik
meg.
Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok
lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a
filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja.
Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által
városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság
és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe
lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő
kitölti a teret és súrolja a felső határt.
Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ.
Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált
középpont vágyképeként jelenik meg.
Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a
művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a
meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre
ingerli.
Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a
magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti
össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak
itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá.
Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt
technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos
képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség,
csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás
szabadságát.
Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének
keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás
folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín
mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre.
Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti
népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb
jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát.
Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi.
Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek
variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az
alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan
rend keresését mutatja fel.
Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és
elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és
idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult
alkotó transzcendens élményét közvetíti.
Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes
befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a
rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a
hangulatok intenzitását.
Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett
képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe
rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez.
Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és
műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a
gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az
érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A
műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb
nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált
ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált,
értékevesztett állapotot emeli ki.
Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször
ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke
árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a
kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló
törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot.
Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás
gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad
átvitt jelentést.
Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló
teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad
otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem
patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg.
Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat,
és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik
kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott
alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von
le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A
hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen.
Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi
festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített
emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű
kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet.
Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi
kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt
személyiséget ábrázol.
Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az
ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel
szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott
világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt
felülemelkedést.
Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer
személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez
utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső
terünk is.
Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű
eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos
technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az
anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban.
Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal
kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott
könnyedség jellemző.
Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi
eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én
határain keresik a személyiség megragadhatóságát.
Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és
visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang
életre hívását mutatja fel.
Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó
szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi
létezés leképzésére.
Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze
román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő
meghitt kapcsolatteremtését.
Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a
megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által
lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből
teremt értelemadó rendet.
Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi
éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a
szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső
változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott
külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel.
Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi
megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti
élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző
részéről egyaránt.
DEÁK FERENC