„...akarunk élni, akarunk dolgozni, akarunk kultúrát. Akarunk művészetet: élőt, szervest, nélkülözhetetlent, olyant, ami a miénk. Amiben a mi lelkünk fürdik meg, hogy megújuljon, hogy erőssé, erősebbé legyen. Lehetséges-e ez? Megtudjuk-e csinálni? Lesz-e erőnk hozzá? Lehetséges, mert muszáj, mert szükségünk van reá, tehát lesz erőnk is hozzá” – Kós Károly buzdító szavai 1920 decemberében láttak napvilágot a Napkeletben. S a „lehetséges, mert muszáj” jegyében alakult meg aztán az ő és Szolnay Sándor kezdeményezésére 1929-ben a Barabás Miklós Céh. A különböző tájegységekben élő erdélyi képzőművészek összefogásán alapuló érdekvédelmi szervezet első kiállítását 1930-ban, Kolozsváron, a Farkas utcai Teleki-palota termeiben rendezte meg. A tárlat plakátját a nagybányai Jándi Dávid tervezte, katalógust pedig a Minervánál nyomtattak.

Több évtizedes kényszerszünet után, ugyancsak a „lehetséges, mert muszáj” jegyében éledt fel a Céh 1994-ben Kós András és Abodi Nagy Béla kezdeményezésére, és vehette birtokba hosszú távú használatra Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusa révén a református egyház tulajdonát képező Farkas utcai romos műemlék épületet, amelyet felújítva most székházként és galériaként működtet.

Sipos László: Aranymetszés  

A patinás utca és a Minerva tehát fontos szerepet játszott és játszik mostanság is a Céh életében. A Minerva Művelődési Egyesület ugyanis szélesre tárta kapuit a művészek előtt, és rendelkezésükre bocsátotta Kolozsvár legkorszerűbb, tágas, központi kiállítótermét. A hagyományos, év végi, értékfelmérő csoportos kiállításra tehát már itt kerülhetett sor. A több mint másfél száz tagot számláló, országos szervezet kolozsvári tagjai, szám szerint 43 művész jelentkezett egy vagy két, nemrég készült munkával. Festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok, textilesek, zománcművészek, a fotó és a számítógépes grafika művelői nyújtanak ízelítőt jobbára legfrissebb termésükből.

Bordy Margit: Alkonyat  

A tárlat egészére tehát a változatosság jellemző. Aminthogy minden eddigi csoportos jelentkezésüket is a sokszínűség uralta. A klasszikus hangvételtől a posztmodernig, a realista beállítottságú alkotásoktól a szürrealista beütéseken keresztül a geometriai vagy lírai absztraktig, gesztusfestészetig a művészi megnyilatkozás megannyi formájával találkozhatunk, hiszen ahány művész, annyi önálló művészi világ. A száz év felé közelítő, idős mester, Cs. Erdős Tibor Torockó ihlette, színekben gazdag, míves olajképe, Bordy Margitnak ugyancsak a táj vonzásában született, de szimbolikus gondolati töltettel és sajátos, mondhatni kép a képben szerkesztéssel megvalósított Alkonyata és A vers éjszakája című, sejtelmes pasztelljei, Fodor Nagy Éva akvarellbe fogalmazott, lélekábrázolóan kifejező portréja, a Kis pásztor, valamint hamvasságával ható virágcsendélete, az aradi képzőművészeti biennálé grafikai részlege friss kitüntetettjének, Károly Zöld Gyöngyinek fiatalon elhunyt férje emlékét idéző alkotása vagy a huszonéves Marincas Mira lírai fotókompozíciója (a kiállítás plakátját is ő tervezte a BMC eredeti emblémájának felhasználásával) csupán néhány alkotás eme műfaji és stílusbeli változatosság illusztrálására.

Horváth Gyöngyvér: Zene és hit  

A kortárs grafika jeles, kolozsvári képviselője, Soó Zöld Margit két, formai bravúrral kivitelezett, érzelmi húrokat pengető, látványos munkával, a Küklopsz és a Tűz cíművel szerepel, míg Gally A. Katalin Sárkányos meséi és Örökség című érzelmi fogantatású alkotásai az olaj és a pasztell műfajában keltik életre, a művészre jellemző, sajátosan visszafogott színhatásokkal, a múlt tárgyi emlékeit. Sipos László képi utalásokkal, szimbólumokkal telített, a figurativitást sohasem mellőző fogalmazásmódja ezúttal két nagyméretű, látványos alkotásban konkretizálódott. Az Aranymetszés a női test arányaira reflektál sajátos módon, másik munkája pedig a pályatárs, Tóth Szűcs Ilona emlékét idézi. Nagy Endre szintén két, nagy méretű, mély értelmű kompozícióval, a Corpus kísérőkkel és a Képek az asztalon cíművel gazdagítja a tárlat anyagát, akárcsak Palkó Ernő lendületes formaritmusokra épülő, modern vonalú grafikáival vagy Găină Dorel a gesztusfestészet határát súroló, magával ragadó színkavalkádjával, az Exodussal.

Tosa Szilágyi: Katalin: Tájkép  

Különlegesen kifinomult, sajátos fogalmazásmódjával, eszmei és érzelmi telítettségével, visszafogottsága ellenére is (vagy talán éppen azért?) valósággal uralja a falat Kancsura István tömény gondolati sűrítettségű Baptistérium és Anyu című munkája. Sajátos szín-játékaival, az árnyalatok gazdag skálájának felvonultatásával, mívességével és festői kifejezőerejével vonja magára a figyelmet Tosa Szilágyi Katalin két, nagyméretű, a figurativitást és a lírai absztrakt kontaminációját sejtető tájképe. Önfeledt, de komoly játék a színekkel, formákkal és tartalmakkal – jellemezhetném Tompos Opra Ágota, M. Lovász Noémi, Koncz-Münich Judith és Antal Tövissi Anna munkáit.

Tosa Adrian: Hangszer  

A kiállítás kellemes meglepetése a piktúrához visszatért Heim András két, sajátos szín- és formavilágú festménye, a Világok és a Múlt emlékezete. Mívességével, a gondolatgazdagságot eredeti formába fogalmazó képességével múlja felül önmagát Horváth Gyöngyvér zenei témákból ihletődött alkotásaiban.

Tekintetcsalogató és egyben sokkoló ifj. Starmüller Gézának a vörösek árnyalataira épített Trónoló véristene, valamint Csata Herminának Életfa című festménye. A művész a bőr kompozíciók nagymestereként is bemutatkozik, s természetesen ezúttal sem okoz csalódást.

Soó Zöld Margit: Küklopsz  

A geometriai absztrakt sajátosan míves megnyilatkozásaiként tarthatjuk számon Orbán István Antique és Oszlopsor című grafikáit, Székely Géza a figurativitást szem előtt tartva közli áttételes megfogalmazásban művészi elképzeléseit Égi pásztor című, rézkarc technikával készült alkotásában, Nagy Tibor pedig a ceruza és a legmodernebb technikai eszközök felhasználásával teremt sajátosan kifejező, drámai légkört rajzaival.

Különleges dekorativitás jellemzi Starmüller Katalin Életfa című alkotását, Takács Gábor grafikáit, Balázs László egyedi hangvételű és tálalású bőrplasztikáit valamint Tudoran Klára Imago mundi IV. című látványos textilkompozícióját.

Kolozsi Tibor: A kiválasztott  

Az akvarellben megjelenített tájképek sorozatát sikerrel egészíti Essig Klára és id. Starmüller Géza, A természetben című olajképével pedig különleges színérzékről és kompozíciós készségről tesz tanúbizonyságot Palkó Csaba. Pócsai András egy kifejező portréval és egy kolozsvári tájjal szerepel, akárcsak az idős festő, grafikus Gedeon Zoltán. Essig József a művészfotó műfajában remekel. Lőrincz Lehel kettős minőségben, festőként és szobrászként is megmutatkozik, pasztelljének témája viszont a Szoborkészítés.

Különlegesen míves, mély értelmű, szemet gyönyörködtető alkotásokkal szerepelnek a tárlaton keramikusaink, Forró Ágnes, Kolozsi Gabriella és Koncz Münich András, valamint a zománcművészetben egyedit és kimagasló teljesítményt nyújtó Egri András – Vdovkina Anasztázia művészházaspár. A szobrászok munkáival pedig azért szeretném zárni az értékelést, mert mindhárman remekeltek. Kolozsi Tibor és Gergely Zoltán bronzszobrai, A kiválasztott, illetve a Kút valamint Tosa Adrian Hangszer című faszobra a kiállítás biztos pontjai.

Cs. Erdős Tibor: Torockó  
Cs. Erdős Tibor: Torockó

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/66927