Amint a Thorma János-kiállítás megnyitójáról írt beszámolóban is olvashatták, Murádin Jenő – nagyon helyesen – a sok pozitív, dicsérő és nagyra értékelő hozzászólás után szóvá tette a negatív oldalait is a nagybányai művésztelep körül zajló korábbi és jelenkori történéseknek: például a Klastromréti, betonlelátós futballpálya építése az 1960-as években, az elmulasztott alkalmat, hogy a szobrász Vida Géza impozáns műtermét és a Kereszthegy alatti otthonát megvásárolja és emlékhellyé alakítsa a város, vagy a legutóbbi „megbocsáthatatlan bűnt” , amikor is a Petőfi utcai házat, ahol a Ferenczy család 1897 óta lakott, majd Mikola András, a művésztelep utolsó vezetője vásárolt meg, s ahol Thorma János is sokszor megfordult, engedély nélkül földig rombolta az új tulajdonos. Cătălin Cherecheş azonban, gyakorló politikusként (nyilván ide a „minden hájjal megkent”-kifejezés illene, de ezúttal eltekintek ettől), azonnal a maga hasznára fordította a dolgot, és úgy reagálta le a „kritikai megjegyzéseket”, hogy azok a legkevesebb kárt okozzák a megnyitón néhány perccel korábban szerzett rendkívül imponáló imidzsének. És még azt sem állíthatjuk, hogy nincs egy jó adag igazságrésze a „mosakodásának”.
Mert lássuk csak, mit replikázott a neves művészettörténész jogos felvetéseire. „Murádin Jenő úr két olyan fájdalmas pontot érintett, ami nekem még jobban fáj, mint neki. És hogy ezeket a fájdalmas pontokat orvosoljuk, elmondhatom, hogy az imént említett akadémia, amelyet terveink szerint létrehozunk, annak a futballpályának a helyén épül majd fel, amelyet a kommunista hatalom épített a hatvanas években. És ezt az akadémiát létrehozzuk akár mások segítségével, akár anélkül. Visszatérve azonban arra a balesetre, amely nemrég történt az Ön által említett épülettel, feltenném a kérdést, vajon az elmúlt nyolcvan év alatt miért nem jutott eszébe senkinek – sem a városnak, sem a politikusoknak, sem a művészeknek, sem a sajtónak –, hogy ezt az épületet műemléknek nyilvánítsák, és így a törvény védelme alá helyezzék. A románok szeretik a művészeiket, a magyarok hasonlóképpen, de vajon az utóbbi húsz évben a magyarok politikai szervezete, vagy az egyéb szervezetek miért székhelyet építettek maguknak, miért nem inkább ezeket az épületeket vásárolták meg, hiszen mégiscsak egy magyar származású művészről beszélünk”.
Valóban, miért nem ezt a változatot választották az erre hívatottak, tehetjük fel mi is a kérdést, hiszen fel lehetett volna térképezni ezeket a veszélyeztetett épületeket, és meg lehetett volna talán menteni őket. Nem tudjuk, persze, hogyan alakultak a tulajdonjogi viszonyok, milyen kacskaringós útjai voltak az esetleges visszaszolgáltatásoknak, de azért tudnánk egy-két példát mondani olyan kitartó emberekről, akik kiharcolták jó néhány ilyen jellegű épület megmentését a közösség javára.
Persze, mint mindennek, a polgármester „igazának” is vannak árnyoldalai, hiszen, az is lehet, hogy ő is felelős a „baleset” miatt, tény azonban, hogy a maga javára fordította a jogos kritikát, és nem is akárhogyan. Nyilván hozzáfűzte még, hogy „ilyen dolgok mindennap megtörténhetnek, ma is, holnap is, holnapután is, ha csak valaki meg nem húzza a vészféket, ahogyan Murádin Jenő tette. Így tehát felhívom a figyelmét azoknak, akiknek hatalom van a kezükben, hogy kevesebbet politizáljanak és inkább a lényegesebb dolgokra figyeljenek, a művészetre, a történelemre és a jövőnkre. Önnek pedig garantálom, kedves Murádin úr, hogy azt az épületet ugyanúgy rekonstruáljuk, ahogyan az eredetileg kinézett. Köszönöm még egyszer, hogy annak hívta fel a figyelmét, akinek kellett, hogy azt a személyt tette érzékennyé, akit kellett, és így talán azok is felfigyelnek erre, akik húsz év alatt mást csináltak, mint amit kellett volna, reméljük, megbánták, hogy nem azt tették”.
És taps! Igaz, nem akkora és nem olyan hosszantartó, mint amilyet Murádin kapott, de a jelenlévők – románok és magyarok egyaránt – úgy tűnik, értékelték a polgármesteri replikát. Most már csak az marad hátra, hogy tartsa is be az ígéretét, mert ha nem, semmiben sem különbözik az általa kárhoztatott politikusoktól, ugyebár. Én azt mondom, tartsuk észben mi is, tartsa észben a nagybányai magyar közösség, a legközelebb adódó alkalommal pedig kérjük/kérjék számon Cătălin Cherecheştől. Megérdemli, nem?
KÖLLŐ KATALIN
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/93363
