Együtt született az új évezreddel. Kezdetnek aligha képzelhetô el ennél hatásosabb idôpont. Az Erdélyi Magyar Mûvészpedagógusok Egyesületének (EMME) év végi tárlat-sorozatáról van szó, amelynek immár történelme van. Legalábbis Kolozsváron. A csoportosulás helyi vezetôje, Székely Géza grafikusmûvész, az Apáczai Csere János Líceum rajztanára harmadik alkalommal rendezte meg az általa kezdeményezett és igazgatói támogatással létrehozott Apáczai Galériában a kolozsvári mûvészpedagógusok és meghívottaik bemutatkozó és egyben értékfelmérô kiállítását. Ez az az esemény, amelynek keretében évente egyszer nem a diákok, hanem tanáraik, jelen esetben az oktatással is foglalkozó képzômûvészek vizsgáznak tanítványaik és a mûvészetkedvelô kolozsvári közönség elôtt. Hagyomány született tehát, amely a magabiztos indulásból ítélve, minden bizonnyal tartós is lesz. Ôrzésérôl, ápolásáról elindítóik és élvezôik, azaz a kiállító mûvészek és a tárlatlátogatók egyaránt gondoskodhatnak. Megéri. Már csak azért is, mert ez utóbbi, harmadik alkalommal megrendezett kiállítás minôségében és méreteiben is felülmúlja az eddigi jelentkezéseket. Azt is mondhatnám: a bôség zavarával küzd. A kezdeti huszonkét jelentkezô helyett idén huszonnyolc képzômûvész hozta el munkáit az Apáczai Galériába. De egy kiállítást persze elsôsorban nem mennyiségi alapon ítélünk meg. A résztvevôk száma csupán azt jelzi: a mûvészek körében is egyre nagyobb az érdeklôdés az értékfelmérô rendezvény iránt.
Egy-két munka alapján meglehetôsen kockázatos ugyan a kiállító utóbbi tizenkét hónapban kifejtett tevékenységérôl véleményt nyilvánítani, de ha feltételezzük, hogy a legtöbb mûvész igyekezett a számára legkedvesebb, ôt leginkább képviselô alkotását bemutatni, a részbôl valamelyest az egészre is következtethetünk. Az összkép pedig több mint biztató. A kiállítás anyaga tehát többé-kevésbé meghatározó képet fest a fiatalokat 2003-ban oktató mûvészek munkásságáról.
Mint általában a csoportos kiállítások, összetétel szempontjából ez a tárlat is fölöttébb vegyes. A legfiatalabbaktól, a mûvészetpedagógia szakos diákoktól kezdve az idôs mûvészekig minden korosztály és nagyon sok mûfaj képviselteti magát. A minôség persze jobbára független a kortól. Még akkor is, ha a megállapodott, mûvészileg régóta kiforrott, határozott arcéllel rendelkezô képzômûvészek tekintetében elméletileg kevesebb meglepetésre számíthatunk, mint az önmagukat még keresô, kísérletezô fiatalok vonatkozásában. Ezért sem szeretnék most értékskálát megállapítani, hiszen ahány mûvész, annyi mûvészi világ. Azt pedig mindenképpen alkotója válogatja, hogy ezek a mûvészi világok mennyire állandók, esetleg éppenséggel zártak vagy mennyire képlékenyek, mennyire változók, nyitottak minden új befogadására. Ez utóbbi vonatkozásában kellemes meglepetést jelentett például Kocsis Ildikó két, vegyestechnikával készült munkája, a Szaturnusz és a Jelkép. Kompozicionálisan kiforrott, érdekes alkotások. Úgy tûnik, ez az az út, amelyen a mûvésznek a továbbiakban is érdemes haladnia. Ugyancsak meglepetésnek számít Horváth Gyöngyvér szintén vegyes technikával készült két leheletfinom, visszafogottságával egyenesen tüntetô, s a mûvész munkásságában eddig ismeretlen távlatokat megnyitó Rét és méginkább Fagy címû munkája. S ha már ilyen szubjektíven kezdtem ezt az értékelést, nem hagyhatom szó nélkül a felfedezés örömét sem: okozója Keszeg Ágnes egyetemi hallgató, akinek egyéni kiállítását nemrég ugyancsak az Apáczai Galériában tekinthettük meg. Eredeti látásmódja, rajzkészsége több mint figyelemre méltó. Hasonlóképpen ötletesek és mívesek az ugyancsak egyetemi hallgató Barta Csilla üvegre festett munkái, valamint Nagy Melinda rézkarcai. A kiállítások törzsgárdája, az olyan ismert és elismert mûvészek, mint a korelnök Gedeon Zoltán, valamint Lôrincz Lehel, Orbán István, Pócsai András, Kováts Ildikó, Gally Katalin, Starmüller Katalin, ifj. Starmüller Géza és Farkas Melinda mellett örömmel fedeztük fel Dobribán Emil festômûvész, egyetemi tanár, valamelyest a hely szelleméhez is igazodó munkáját. Most elôször vesz részt az EMME tárlaton, akárcsak Dudás Gyula nagybányai képzômûvész, akinek egyéni kiállítása a napokban zárult a Gy. Szabó Béla Galériában. Az állandó kiállítók közé tartozik Lészai Bordy Margit. A kék és a barna árnyalataiban kiteljesedô, visszafogottságában is feszültségteljes festôi lényeglátását Domborzat és Kifosztottan címû pasztelljeiben juttatta kifejezésre. A tájképfestés realista vonulatának képviseletében Essig Kacsó Klára színgazdag, hangulatos Sárköz és Kalotaszeg címû akvarelljeivel önmagát múlta felül. Forró Ágnes ezúttal az ôsi kultúrákat idézô kerámiával jelentkezett, és hasonló mûfajban, rendkívül ötletes és míves kivitelezésben nyújtotta át mûvészi gondolatait Koncz Münich András. Suba László kerámia, textil és fa kombinációjú Keleti emléke pedig egyike a mûvész legsikerültebb alkotásainak. Tekintetcsalogatók Deák István geometrikus alakzatokban kiteljesedô, színvilágukban is fölöttébb kellemes faliszônyegei, a hímzés mûfajában pedig Dávid Ilona jeleskedik. Különleges mûgondról, hozzáértésrôl és lényeglátásról árulkodnak Dabóczi Géza Corpus Christi címû munkái. Koncz Münich Judit ezúttal olajképeket mutat be anélkül, hogy grafikusi énjérôl teljes mértékben lemondana. Tompos Opra Ágota harsogó szín-játékaival tetézi látványba lényegített filozofikus gondolatait. Szabó Vilmos és Székely Géza gondolatébresztô s ugyanakkor a látvány erejével is ható munkái pedig akár a tárlat védjegyének is tekinthetôk.
Az EMME további tevékenységét és célját illetôen a szervezô, Székely Géza a következôképpen vall a kiállítás katalógusának kísérôszövegében: "... minden jel arra mutat, hogy állandósulni látszik egy olyan mûvészpedagógusi szervezôdés, amelynek résztvevôi elengedhetetlennek tartják, hogy ne csak tanárként, de alkotóként is befolyásolják a mûvészeti-esztétikai nevelés irányát és hatásfokát, tudva, hogy a mûvészeti élet folyamata torzó egy megfelelôen iskolázott befogadói közeg nélkül."
N. J.http://archivum.szabadsag.ro/archivum/2003/12/3dec-13t.htm