Életének 91. évében
elhunyt Soó Zöld Margit kolozsvári grafikus, festő, illusztrátor, aki
1957-től nyugdíjba vonulásáig volt a Napsugár gyermeklap grafikai
szerkesztője, illusztrátora – közölte a lap szerkesztősége.
Elhunyt Soó Zöld Margit kolozsvári grafikus, festő, illusztrátor
• Fotó: Napsugár/ Facebook
Soó Zöld Margit Szolnay- és Munkácsy-díjas művész volt, 1962-től tagja a
Romániai Képzőművészek Szövetségének és alapítótagja az 1994-ben újra
alakult Barabás Miklós Céhnek. Tanulmányait a kolozsvári Képzőművészeti
Főiskola festészeti szakán végezte (1950–56). Ifjúsági regényeket,
meséskönyveket, versesköteteket, tankönyveket illusztrált lírai
hangvételű, a tiszta rajz és a színek erejére építő szövegképekkel.
Számos egyéni kiállítása volt 1958-tól, Legtöbbször Kolozsváron
állították ki a munkáit, de Budapesten, Stockholmban, Sepsiszentgyörgyön
is.
2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szolnay
Sándor-díjával tüntették ki,
2012-ben Munkácsy-díjjal, ugyanebben az
évben Magyar Arany Érdemkereszttel.
2020-ban a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK)
állították ki alkotásait.
Amint az EMŰK honlapján szerepel, Soó Zöld Margit művészeti
munkásságában markánsságra törekedett, a festészet felől közelítve az
egyedi grafika felé. Egy életművön át kísérletezett a stílusjegyekkel, a
különböző anyagokkal. Nagy, lendületes foltokból építkező, expresszív
erejű munkáival párhuzamosan szürrealista-szimbolista lírával telített
finom vonalú tusrajzokat is készített.
Témái a lehető legkézenfekvőbbek, az élővilág szereplői, a fák,
gyökerek, virágok, madarak és a víz, az égi jelenségek, a felhők, kövek,
valamint az emberi élet bonyodalmainak gyakran drámaian előadott, de a
képi rendben harmóniába rendeződő történései. Tájkép átértelmezései az
absztrakció határát ostromolják.
Búcsú Soó Zöld Margittól (nekrológ)
Oly boldog lennék,
Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
(Kosztolányi Dezső)
Megrendített Soó Zöld Margit halálhíre, mégsem a keserűség szavaival
búcsúzom tőle. Aki ismerte, érti, miért. Nem illik a búbánat ahhoz, aki a
nevetésnél csak egyvalamit szeretett jobban: a rajzolást. A Teremtőtől
kapta ezt a két tálentumot, a derűt és a festészetet, hogy aztán bőven
ajándékozza tovább kincseit. Talán senki sem kapott annyit ezekből az
ajándékokból, mint a Napsugár. Gyermeklapunk oldalain 60 éven át
ragyogtak Soó Zöld Margit friss színei, mosolyogtak összetéveszthetetlen
figurái. Szerkesztőségünk 60 éven át derült Itike humorán, feledte
sokféle gondját bölcs és mindig sziporkázóan szellemes megjegyzései
nyomán.
Itikénktől nem a Színes tinták feltételes módján kell búcsúznunk. Ő nem
boldog lett volna, és nem kiszínezte volna, hanem boldog volt, és
kiszínezte. Legalábbis a Napsugár, a Szivárvány és sok-sok gyermekkönyv
lapjait. Hiszen tudjuk, felnőttmunkái között bőven van komor, sötét
tónusú. Érzékeny művészlelke ismerte a szenvedést, a vívódást, a borút, s
ezt alkotásai megrendítő erővel tükrözik. De amikor gyermekeknek
rajzolt, boldogan, színesen szaladt a tolla, az ecsetje. Nem búcsúzom
Itikénktől a kétségbeesés hangján.
Tudom, hogy boldog. Meggyötört teste immár kiszállt a szenvedés ágyából,
lelke pedig nevetve lát hozzá, hogy telerajzolja, kiszínezze az égi
vászon végtelenjét.
Zsigmond Emese,
a Napsugár főszerkesztője 1992 és 2020 között
