Erdély arcai az Apáczai Galériában

A tematikában megnevezett erdélyi személyiségek alakját nem csak képben: szóban is felidézték, Rekita Rozália színművész értő tolmácsolásában elhangzott Lászlóffy Csaba A Bethlen Gábor földmozgás kiterjedése című verse, egy részlet felsőcsernátoni Bod Péter önéletírásából, továbbá Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című verse és Szilágyi Domokos néhány (Kiállításon, Anyám, Ballada éjjel) költeménye. Az irodalmi részt követően Németh Júlia műkritikus értékelte a kiállított képeket és azok alkotóit, kitérve a tematika személyiségeinek kerek évfordulóira: 400 évvel ezelőtt lépett trónra Bethlen Gábor, 300 éve született Bod Péter, 130 éve született Kós Károly, Szilágyi Domokos pedig 75 éves lenne idén, ők mindannyian a sokarcú Erdély megteremtői közé tartoznak. A téma ezúttal is elnyerte az alkotók tetszését, akik változatos módszerekkel és műfajokban nyilvánultak meg ennek kapcsán. A műkritikus ezúttal is személy szerint értékelte minden művész munkáját, kiemelve azok jellemző vonásait, külön köszöntve az első alkalommal részt vevő zilahi Szabó Vilmos-féle iskola tagjait.

A tematikai változatosságot és a technikai gazdagságot nevezte meg jelen tárlat két legnagyobb erényeként Székely Géza, az EMME vezetőségi tagja is, aki a hagyományokhoz hűen megnevezte a Székely Bertalan-díj nyerteseit is. Ezúttal is két alkotót tüntettek ki ezzel az elismeréssel. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrász három portréjával (Mathias Rex, Bod Péter, Orbán Balázs) érdemelte ki a díjat, míg a kolozsvári Koncz-Münich Judit Vadászaton című, vegyes technikával készült alkotása – amelyet Németh Júlia úgy értékelt: az átlagostól minden szempontból eltérő, rendkívül sajátos és figyelemfelkeltő munka, benne a hiperrealista törekvések mély emberi tartalma kap erőre pop artos, képregényes beütésekkel – szinte közkívánatra kapta meg a díjat, hiszen ez volt az a munka, amelyet a galéria/díszteremben megforduló diákok is a legmelegebb szavakkal méltattak.

Székely Géza a következő kiállítás tematikáját is bejelentette: a némileg irodalmi jellegű Szó-kép megnevezés ezúttal Gárdonyi Géza (születésének 150. évfordulója kapcsán), Jékely Zoltán (100 éve született) és Weöres Sándor (szintén 100 éve született) munkásságára kívánja ráirányítani a képzőművészek, és rajtuk keresztül a művészetkedvelők figyelmét. Jelen kiállítás május 9-ig tekinthető meg az Apáczai Galériában, munkanapokon 14–19, szombaton pedig 8–19 óra között.

S. B. Á


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/88882