Gondolati önarckép

 Azt hiszem, egész Székelyföldön Sipos László festményeivel én kerültem a legkézzelfoghatóbb közelségbe. Ugyanis néhány hónappal ezelőtt jómagam hoztam el a képeket Gyergyószentmiklósról Csíkszeredába, majd a Kriterion Házból tovább szállítottam a sepsiszentgyörgyi könyvtárba, onnan Székely-keresztúrra, majd a mostani, székelyudvarhelyi állomás után Marosvásárhelyen a Bernády Ház következik. Menet közben természetesen nem csupán a képek keretét tapogattam meg többször is, hanem amint kiraktam a festményeket az autó mellé, és próbáltam mindig kitalálni az elfelejtett puzzle-t, miképpen társít-sam őket, hogy elférjenek, ne sérüljenek, egyre inkább az alkotások mélyére is tekinthettem, vissza-visszatérő motívumok, színek és formák, először ötletszerű-nek, majd később nagyon is tudatosnak ható kompozíciók ragadtak meg, és futó benyomások helyett mindinkább kialakult bennem az a meggyőződés, amelyet igen rövid és tömör mondatban szeretnék megosztani önökkel is: Sipos László gondolati festő. Nem az érzelem, hanem az értelem uralja műveit, azt írja ő le színekkel és formákkal, amit gondol, amit átszűr magán az időben változó társadalomról, annak legkülönbözőbb összetevőiről, így hoz létre kapcsolatokat és így teremt jelképeket, így mutatja meg, hogy a gyakran csupán átsuhanó, hétköznapokként érzékelt felszín alatt milyen mélységek rejtőznek. A Székely-földön jól ismert, a Székelyföldben mélyen gyökerező realista táj- és portré-festészet után Sipos László most olykor szürrealista, olykor geometrikus, olykor metafizikus, olykor expresszionista, olykor kimondottan dekoratív jegyekkel ellátott alkotásokat hozott el közénk – és mindezt csupán azért említem, mert az ember többek között beskatulyázó lény, címkék között érzi jól magát – olyan alkotásokat tehát, melyek mintha Picasso egyik örök érvényű mondását tekintenék a saját talapzatuknak: „Ha a dolgok mélyére tekintünk, minden, amit az ember birtokol, az a saját énje.” Az itt látható képek felületi-formai jellegzetességeit tehát nevezhetjük akárhogyan, de mindenképpen és minden képen ott van Sípos László saját énje, talán így is fogalmazhatnék: ez az egész kiállítás nem más, mint a művésznek egy olyan gondolati önarcképe, mely személyiségéről, természetéről, értékítéleteiről, gondolkodásmódjáról, hang-neméről azoknak is elárul sok mindent, akik egyáltalán nem ismerik őt, akik soha nem találkoztak vele. Ez a lényeg és én ehhez csupán nagyon felületi információkat tehetnék hozzá: azt, hogy életének több, jelentős eseménye Kolozsvárhoz köti, hogy jelenleg a Fehér megyei Felvincen él és dolgozik, hogy miután 1970-ben a Szamos parton végezte el a főiskolát, nagyon sok kiállítása volt itthon és külföldön, hogy egész sor festészeti díjjal ismerték el mun-kásságát, hogy több mint hetven könyvet illusztrált, hogy számos művésztelep 58 meghívottja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagja és így tovább. Néhány életrajzi adatot kivéve, mindezeket azonban még jó néhány erdélyi művészről el lehetne mondani, de egyvalamit mégsem. Azt, hogy Sípos László a maga hang-vételével, a maga eszközeivel, a maga változó kifejezőkészségével, a hagyomá-nyokban nem szokványként rögzülő, európai nyitású festészetével valóban az erdélyi képzőművész-nemzedékek egyik nagy hatású egyénisége. Ezért örvend-tem annak, hogy műveit körbehordozhatom a Székelyföldön és ezért örvend-jenek önök is annak, hogy most és az elkövetkező napokban találkozhatnak Sipos Lászlóval. Akkor is, ha ő már nem Székelyudvarhelyen, hanem Felvincen tűnődik a világ dolgairól. (2007, Csíkszereda, Kriterion Ház / Székelyudvar-hely, Művelődési Ház)
[Sipos László (Kolozsvár, 1943) Szolnay Sándor-díjas és Barabás Miklós Céh festészeti díjas erdélyi magyar festőművész és grafikus, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is elismerték munkásságát. Grafikai munkáival több mint 70 könyvet illusztrált. Felvincen él és alkot]

57-58