In memoriam Fodor Nagy Éva (1928–2022)

Ma kísérjük utolsó útjára Fodor Éva nénit. Ferencz Zsolt kollégánk gondolataival búcsúzunk tőle.

„A jó szülőkön kívül sok ajándékot kaptam a Gondviseléstől. Egy olyan élettársat, aki elnézte hibáimat, és élete végéig szerető és megértő támaszom volt, szép és jó gyerekeket és unokákat. Kiteljesedett életem volt, sok munkával, alkotással, sikerrel és kudarccal. A lelkembe gyűjtött sok szépet és szeretetet továbbadom gyermekeinknek, unokáinknak.” Ezekkel a gondolatokkal zárul Fodor Nagy Éva Időutazás képekben című memoárja, amely 2013-ban jelent meg a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó gondozásában. Éva néni, a rá jellemző szeretetteljes hozzáállással fogalmazta meg az életét. Ma sem mondaná másként.
Fodor Nagy Éva édesanya, feleség, festőművész, nagymama, író, testvér, dédnagymama, rokon, a szép iránt érdeklődő, a világ dolgai iránt nyitott asszony, kedves ismerős, jó barát volt. 1928. február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján jött a világra Petrozsényben, és 2022. május 3-án távozott Kolozsváron. Ami pedig a két időpont között eltelt közel száz évet illeti, örömökkel és bánatokkal, lehetőségekkel és nehézségekkel valóban tele volt az élete, de Éva néni emelt fővel viselte mindahányat. Ha létezik legnagyobb fájdalom, akkor azt Évike lányuk halála jelentette. Lelkiereje, hogy nagy volt, kétségtelen – másként hogyan lehet együtt élni egy ekkora veszteséggel?
Festményei a lelkéből születtek: ahogy a sok jó találkozást, beszélgetést, úgy ezeket is átjárta Éva néni kedves jelleme, a mosoly, a jókedv. Akvarelljei nyugtatják, pihentetik a szemet és a lelket egyaránt. Az elmúlt fél évszázad során több alkalommal tárta munkáit a nagyközönség elé, egyéni és csoportos kiállításokon, egyik legkedvesebb munkája pedig Évikét ábrázolja, vállán egy fehér galamb pihen. Ez a kép sokáig ott függött Fodor úr íróasztala fölött.
A legnagyobb boldogság, amelyben része volt, talán a családi harmónia – az, hogy folyamatosan érezhette: bármi történjék, mindenben számíthat a férjére, Fodor Sándorra, s ugyanígy Eszter lányára és az unokákra, Krisztinára és Dávidra is. Mindig repesett az örömtől, amikor vendégségbe jöttek hozzá.
Fodor Sándor író és Fodor Nagy Éva festőművész. Szép életük volt: mindig ott voltak egymásnak, a napsütéses és a kíméletlen, zord helyzetekben egyaránt, az alkotás folyamatában azonban soha nem zavarták a másikat. Ezt még Fodor úr mondta, amikor 11 évvel ezelőtt, egy téli napon vendégségbe mentem hozzájuk. Erzsébet úti otthonukban fennkölt, ám mégis közvetlen volt a hangulat, tavaszt, nyarat hozó, ma is szívesen emlékszem arra a találkozásra.
Először ültük körbe a dolgozószobában lévő teázóasztalt, hármasban pedig egyszersmind utoljára is. Miután Fodor Sándort 2012 márciusában magához szólította a Fennvaló, Éva néni, ahányszor csak találkoztunk, mindig emlegette.
Szerettem Éva nénivel kávézni, beszélgetni, sütizni. Utoljára idén januárban, 94. születésnapja előtt néhány nappal hívtam fel telefonon, akkor azt mondta, még elég jó erőben van, úgyhogy valamennyit még kitart a földi léte. Akkor még fogunk találkozni… És most ismét őt idézem: „Szép életet kívánok Zsoltnak, és köszönöm a kedvességét, a barátságát. Minden jót, Isten áldja.”
Éva néni, köszönöm a kedvességét, a barátságát. Nem feledjük!