Hatvannyolc év. Ennyi adatott meg Szabó Bokor Mártának. A születésnapját követő hajnalon, 2006. október 29-én örökre eltávozott. De ebben a csonka hét évtizedben a lehető legteljesebb életet élte. Kiváló keramikus művész és melegszívű, segítőkész, kiváló ember volt. Csupán önmagához volt néha igazságtalan. A mások érdekeit gyakorta a sajátjánál előbbre valónak tartotta. A legsúlyosabb sorscsapásoktól sújtva – férjét és egyetlen fiát is elvesztette – sem tört meg. Bámulatos lelkierővel, élni akarással, művésztársai iránt érzett felelősségtudattal vetette bele magát a közügyek intézésébe, a Kós Károly és Szolnay Sándor alapította, majd 1994-ben Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére újraalakult, romániai magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh ügyeinek intézésébe. A szervezet ügyvezető elnökeként oroszlánrészt vállalt a Farkas utcai székház működtetésében, a művészeket foglalkoztató elképzelések, célok megvalósításában.
Hitt az erdélyi képzőművészet jövőjében. Annak a bizonyos transzilván jellegnek a létében: az összmagyar és összeurópai művészetbe szervesen beilleszkedő, a legkorszerűbb követelményeknek megfelelő, de jellegzetességeit is megőrző művészi megnyilatkozásban. Ebben a hitben élt és alkotott, és ebből a hitből merítette azt a bámulatos erőt, amellyel szinte a legutolsó pillanatig jelen volt a Céh életében: jó gyakorlati érzékkel irányította a gazdasági ügyeket, kitűnő emberismeretével és emberszeretetével pedig kellemes légkört alakított ki maga körül. Mindenki szerette.
Aminthogy művészete is szinte mindenkihez utat talált. Szeretettel és megértéssel fordult embertársai felé, akiket aztán ugyanilyen szeretettel mintázott meg, örökített agyagba vagy kőcserépbe. Még akkor is, ha sorstársainak hibáit, fonákságait pellengérezte ki. Karikírozó készsége nem ismert ugyan határokat, a humánum kereteit azonban sohasem lépte túl. Munkásságát a humor szolgálatába állította „s a humorban nem ismert tréfát”, fonákságainkat, olykor saját magunknak sem bevallott gyöngeségeinket azonban sohasem maró gúnnyal, kíméletlen iróniával, hanem megértéssel, huncutkás összekacsintással nyugtázta. Olyan görbe tükröt tart elénk, amely nem elkeserít, hanem ellenkezőleg, megmosolyogtat. Tusnád szülötteként az egészséges székely humort lopja be alkotásaiba és lopja be magát szívünkbe. Sajátos mosolyterápia ez, a derű művészi szintre emelése, amellyel nemzedékeket kezelt, gyógyított ki ha csak néhány percre is a komor korunk szülte borongós hangulatból, elkeseredésből, vagy éppenséggel a rohanó világgal, felgyorsult életritmussal együtt járó szenvtelen nemtörődömségből. „Kedves, megbocsátó fintorral tart tükröt elénk, „hát ilyenek vagyunk” – de bebizonyítja azt is, ha derűvel, jókedvvel nézzük magunkat és az életet, szép is lehet. Talán még az öregség is!” – írja róla a művésztárs és barát, Soó Zöld Margit.
A sors iróniája, hogy ebbe a szép öregségbe szinte még belekóstolni sem volt ideje. Olyan mosolygósan, életvidáman és fiatalosan távozott, amilyennek mindig is ismertük.
Életében sohasem hajszolta a népszerűséget, emberként, művészként mégis a legnépszerűbbek közé tartozott. Munkái pedig meghozták számára a legnagyobb elégtételt: a szakma és a közönség elismerését. 1976-ban országos III., 1980-ban országos I., 1983-ban megyei I. díjat nyert, az évek folyamán számos oklevéllel ismerték el művészi tevékenységét, 2004-ben pedig megkapta az EMKE Szolnay Sándor-díját. A legnagyobb kitüntetés számára mégis embertársai, barátai szeretete volt. Ebből merített erőt a továbblépésre, az újabb és újabb munkák elkészítésére. Nagy tervei voltak. Úgy tűnt, a Barabás Miklós Céh életében a székházgondok megoldódásával nyugalmasabb periódus következik, s több időt szentelhet az alkotómunkára. Az üveggel kacérkodott, az agyag és a kőcserép mellé ezt a különleges hatásokkal kecsegtető, áttetsző anyagot is be szerette volna építeni kisszobraiba. Aminthogy alapanyagként a használatból kivont, patinás tetőcserép is bekerült művészi arzenáljába. Ezekből sikerült is egy szerényebb sorozatot elkészítenie. Továbbvitelükre azonban már nem jutott ideje.

Életműve így is teljes. Hátrahagyott kisszobor-gyűjteményében, amely immár egységes egészként képviseli a Szabó Bokor Márta-i művészi örökséget, groteszkbe hajló humoros figurái mellett a gondolkodó ember is helyet kap. A munkáit körüllengő könnyedség és játékosság esetenként súlyos mondanivaló hordozója. A realitás kíméletlenségébe ütköző, kétségbeesett, az isteni gondviselésben menedéket kereső és találó ember alakját is felfedezhetjük kerámiaszobrai között. A biblikus tematika sem idegen a művésztől. Vallásos érzület szülte alkotásait sajátos líraiság lengi körül, amitől, esetenként, még groteszkbe hajló, humoros figurái sem mentesek.
A plasztikai megformálásban a művész olykor az európai kultúrkincs reprezentatív alkotásaihoz is visszanyúl, felruházva azokat a rá olyannyira jellemző könnyed, játékos iróniával. Kitűnő példája ennek a Három grácia aktualizált és egyediesített, ízig-vérig harmadik évezredi, sajátos megjelenítése. Az alkalmazott technika, a patinázott, égetett kőcserép különösképpen alkalmasnak bizonyult a régi-új tematika megjelenítésére. S ugyanezt mond­hatjuk el a Kariatida esetében is, amelynél a művész az általa kedvelt és gyakorta alkalmazott rézdrót hálót használja kiegészítőként. Sajátos beállításban, szatírába hajló csípősebb humorral ábrázolja korunk moli­čre-i figuráját, az öntelt Pénzeszsákot, vagy a már szinte mindennapossá vált díszdoktor-avatások, ha egyébként nem is, de korban mindenképp beérett, rogyadozó Dr. hormonis pauzáját. (A művész a címadásban sem nélkülözi a humort. A szavakkal is ugyanolyan sikeresen játszik, akárcsak az agyaggal.)
Meggyőződésüket a pillanatnyi konjunktúrának megfelelően váltogató politikusok sem kerülhették el a korunk valóságát élénk érdeklődéssel követő művész figyelmét, hiszen egyetlen érdemük, hogy jól tudnak helyezkedni. A három alakos kompozíció címe: Politikusok, avagy honnan fúj a szél. A csípkelődésből a Filozófusok, a Zenekar tagjai és természetesen az Anyósok sem maradnak ki, az irányukban megnyilvánuló gunyorosság azonban már mérsékeltebb. Hogy aztán lírába is csomagolva még inkább élét veszítse, de azért mégsem tűnjön el a Tükröm-tükröm, a Miss Kolozsvár, a Szépségkirálynő, az Énekesnő, az Anya gyermekével, a Köldökzsinór, a Fontossági sorrend vagy éppenséggel a Szerelmet tudok jósolni, de vacsorát nem fiatal nőalakjainak, vagy a formailag némiképp eltérő, kevésbé részletező eljárással készült Manökenek esetében.
A kerámia-szobrok mellett, a műfaji határokon túllépve, Szabó Bokor Márta gyakorta a textilművészet területére is bemerészkedett. Sikerrel. Rézdrót horgolásaira, rézhálóból készült, kerámiával, fával kombinált munkáira a kritika és a közönség egyaránt felfigyelt. A megyei tárlatok legnépszerűbb darabjai közt tartották számon őket.
Szabó Bokor Márta képzőművész volt a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Életműve immár alkotójától függetlenül hirdeti az európai mércével mérhető transszilván szellem diadalát.

Németh Júlia
Fényképezte:Horváth László