LÁTOGATÓBAN – Csak tudjak dolgozni!


2016.07.01.

Kdr Tibor gyerekkori akvarelljt mutatja Fotk Nagy Lajos

Kádár Tibor gyerekkori akvarelljét mutatja. Fotók: Nagy Lajos

Kádár Tibor műtermében jártunk. Látogatásunk apropója, hogy a festőművész hetvenedik születésnapja alkalmából pénteken megnyílt az életműve keresztmetszetét bemutató kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban.

– Ezt az önarcképet 1960-ban, nyolcadikos koromban festettem Nagybányán – vág a közepébe Kádár Tibor, aki régi munkáit is elővette, miközben Dohnál Sonja művészettörténeti muzeológussal, a kiállítás kurátorával a kiállítás anyagát válogatták. – Tizenegyedikes koromban pedig ilyeneket stilizáltam, pedig akkor még a szocreál volt az elvárt stílus. A tanáraim tehetségesnek tartottak, az egyetemisták elájultak a munkáimtól.

Sajnos még Kolozsváron több ezer képét elégették. Nem a Securitate volt, amellyel sokszor került konfliktusba. Az ok prózaibb: édesapja eladta a szülői házat, amelynek a padlásán ezek a művek voltak, és az új tulajdonos megígérte ugyan, hogy vigyáz rájuk, később mégis hívta a tűzoltókat, akik hatalmas máglyát raktak a padláson tárolt „holmiból”.

– Pedig egész Kolozsvárt megörökítettem, még azokat az épületeket is, amelyeket azóta már lebontottak – jegyzi meg pár pillanatra elkomorodva.

Kádár Tibor már akkor absztraktot festett, amikor másnak ez még meg sem fordult a fejében. Miután egész Európát bejárva látta, hogy a magukat művésznek nevező emberek miként „alkotnak” – fognak egy darab vásznat, néhány festékkel teli edényt, különböző eszközöket, fésűt, faágat, ecsetet, vésőt, rongydarabot, és ezekkel, valamint saját kezükkel maszatolnak, csorgatnak, csöpögtetnek –, nagy váltás következett be a művészetében.

– Mindenkinek szíve joga, hogy festőnek nevezze magát, ennél azonban nagyobb baj, hogy a hivatalos képzőművészeti kritika is elfogadta ezt a nagy semmit – mondja. – Az emberek pedig sznobok, és nem merik azt mondani, hogy ez tényleg egy nagy semmi. Rájöttem, hogy sem az alkotóknak, sem a nézőknek, de még a kritikusoknak sincs fogalmuk a mesterségről. Én ötven éve vagyok a szakmában, és ez a megtapasztalás hozott vissza a figuratív festészethez.

Először 1990-ben jártam nyugaton. Otthon tájékozottak voltunk, mindent elolvastunk, csak éppen semmit sem láttunk, így aztán megcsapott a kinti szél rendesen. Henry Moore és Alberto Giacometti szobrait zseniálisnak tartom, Juan Miro még hagyján, de Marcel Duchamp szerintem egy ecsetvonással semmissé tette a klasszikus művészetet. Egyik követője, egy japán „művész” odáig merészkedett, hogy a kasseli szeméttelepről bevitetett a város közepére egy hatalmas kupac szemetet. Ez volt az ő alkotása. Három évvel később a kasseli polgármester megelégelte, hogy a szeméthegy még mindig ott csúfoskodik a város közepén, és szépen visszavitette az egészet a szeméttelepre. Amikor a japán ezt megtudta, beperelte a várost, és több millió dollárt nyert. Erre mit lehet mondani?

Megalakulásától kezdve tagja a Figuratív Csoportnak. Szerinte szakmai körökben a mai napig nincs visszhangja a csoport működésének, az embereknek viszont nagyon tetszik a tagok munkája.

kadartibor3 kadartibor4 kadartibor13
kadartibor16 kadartibor22 kadartibor24

– Visszatértem ahhoz a festészethez, amelyet igazából szeretek: a bartóki, kodályi értelemben vett gyökerekhez. Van mit feldolgozni a múltból. Három művésztelepre járok, ahol a természetben, az ott élő emberekben megtalálom ezeket a gyökereket, és igazán fel tudok töltődni: a kalotaszegi Zsobokra, a székelyföldi Bálványosra és a gyimesi Borospatakára. Azt hiszem, mindig is ez érdekelt igazán.

Kádár Tibor a nyolcvanas évek végén költözött a családjával előbb a fővárosba, majd egy évvel később Veszprémbe. Akkor már mögötte volt 24 év tanítás Kolozsváron, itt mégis nehezen kapott munkát. Végül elfogadta őt a közösség, tanított több intézményben, és nyugdíjazása előtt a Kolozsvári Egyetemre is visszahívták.

– Ez utóbbi nagy elégtétel volt nekem, mert amikor még ott éltem, mindig az volt velem a gond, hogy a magyar tanítványaimmal az anyanyelvünkön beszéltem. Ott tanultam Földes Lászlótól, Bretter Györgytől és másoktól. Hihetetlen élmény volt oda visszamenni, Mátyás király egykori lakóházában, egy román egyetemen magyarul tanítani.

A rendszerváltás előtt elég sokat piszkált engem a Securitate, amiről nem szívesen mesélek, mert most mindenki ezzel büszkélkedik. Az volt velem a legnagyobb baj, hogy egy főszekus lányát eltanácsoltam az egyetemről, mivel semmi tehetsége nem volt a festészethez. Az sem tetszett nekik, amikor népszínházzal jártuk a kistelepüléseket, és olyan kiállítást hoztunk össze, amelynek megnyitóján megjelent az Utunk és a Korunk szinte teljes szerkesztősége. Kapcsolatban voltam az erdélyi ellenzékiekkel, akik a mai napig a barátaim. Szóval gyakran behívtak, hogy írjak alá egy papírt, és mehetek külföldre. Én mindig azt válaszoltam: eszemben sincs külföldre menni, szeretek itt élni. A papírt csak akkor írtam alá, miután meghalt az első feleségem, én pedig vérző gyomorral haldokoltam a kórházban, ahol a jelenlegi feleségem ápolt. Ezután még két évig szívattak: mindkettőnket kirúgattak az állásunkból, és két gyerekünkkel teljes kilátástalanságban éltünk. A harmadik már Magyarországon született.

Kádár Tibor áprilisban töltötte be a hetvenet. Az életkora soha nem zavarta, de hat évvel ezelőtt át kellett gondolnia az életét, mert súlyosan megbetegedett.

– Majdnem elmentem, de Isten megsegített. Nekem csak az számít, hogy tudjak dolgozni. Egyáltalán nem érzem magam hetvenévesnek, csak az a furcsa, hogy most egy év hamarabb eltelik, mint fiatal koromban fél óra.

Kádár Tibor édesapja vasárnapi festő és hegedűművész volt. Szerette volna, ha fia is hegedülni tanul, a kis Tibort azonban mindennél jobban érdekelte a festészet. Már hétévesen megkapta édesapjától élete első palettáját, ecseteit, és vasárnaponként egymás mellett alkottak.

A festőművész tagja a Magyar Képzőművészeti Alapítványnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának. Évekig tagja és céhmestere volt a Veszprémi Művész Céhnek, 2004-ben öt művésztársával megalapította a figuralitást vállaló F Csoportot. Díjai többek között: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Nívódíja (2002), Veszprém Megye Érdemrendje (2006), Prima Primissima-díj (2007), Gizella-díj (2011).

Révész Erika