Megkésett sorok Simon Endréhez

„Két világ él bennem, egyrészről a természet valós formáinak szeretete, másrészről az elvont formák vonzása, melyek élményeimmel keveredve egy szimbolikus-absztrakt egységévé állnak össze. E kettős való-álom tér az én világom” – vallja Simon Endre. És ebbe a kettős való-álomtérbe nyújt betekintést Szücs György a művészről írott, színes képanyaggal gazdagon illusztrált, vaskos kötetében.

A nagy formátumú, 225 oldalas, monografikus igénnyel összeállított, látványos album szerkezetileg is igyekszik igazodni a festő fölöttébb összetett, de egészében véve egységes művészi világához. Amely a kezdeti tájképek, portrék, metaforikus kompozíciók konkrétumától jut el a nonfiguratív absztrakcióig, az energikusan lüktető színharmóniák ritmikus villódzásáig, hogy aztán eme konstruktív festői miliőben akár a különleges érzékkel becsempészett plein air tájképfestészet rejtett elemeit is felfedezhessük.

Főnix

A 2012-ben Budapesten megjelent kötet, amelyhez személyes emlékek is fűznek, jókora késéssel ugyan, de csak elkerült hozzám. A Barabás Miklós Céh januári, országos kiállításának rendezése közben bukkantam rá Kolozsváron, a Bánffy-palotában, Simon Endre kiállításra beküldött, mozgalmas szín- és formaritmusokba fogalmazott, geometrikus absztraktja társaságában. Azon nyomban felütöttem, s már otthon is éreztem magam. A 102. oldalról ugyanis az a Fekete nap sütött rám, ami 1999 január 23-a óta mély sötétje dacára is beragyogja otthonom egyik főfalát és mindennapjaimat. A temesvári Új Ezredév Református Központ támogatására rendezett akkori aukción vásároltam – sikerült, mert részletre is lehetett törleszteni az árát – s azóta is kedvenceim egyike. Hogy aztán néhány évvel ezelőtt tudomást szerezzek a készülő albumról, és a sajtóban közzétett felhívásra válaszolva értesítsem a művészt becses tulajdonomról, aki családjával együtt meg is látogatott, képzőművész fia, a kötet társszerkesztője pedig lefényképezte a 81x62 cm-es olajképet. Ami a művész bevallása szerint Ratosnyán készült. Nem ismertem a helységet, de a mindentudó internet segítségével virtuálisan azon nyomban felkerestem a Görgényi és Kelemen-havasok lábánál, a Maros jobb partján, Szászrégentől 32 kilométerre fekvő, kies települést, az író Balla Károly szülőfaluját, azt a bizonyos ihletforrást, amelynek művészileg átlényegített konkrétumában és szimbolikájában Simon Endre jóvoltából részesülhetek. És mintapéldáját láthatom annak a természet valós formái ihlette, de a művészi elvonatkoztatás stációit is megjárt érzelmes geometriának, a hullámvonalak párhuzamaiba fogalmazott, egyedi fényviszonyok közepette megelevenedő, karakteres tájnak, amely mintegy sűrítetten illusztrálja a művész által szóban megfogalmazott és fentebb idézett önértékelést. S talán az sem véletlen, hogy a mű születése időpontjául az alkotó az 1965-1989-es periódust jelölte meg. A fekete napok uralmát.

„A szép faktúraképzés, a téma képpé szervezése, a színritmus, a szín-ütem használata tanítható. Egy dolgot nem lehet tanítani, s ez az egyéniség. Az vagy van, vagy nincs” - véli Simon Endre. És bátran vélheti, mert neki aztán van belőle, még hozzá a javából. Olyan markáns művészi egyéniség ő, akárcsak mestere, Miklóssy Gábor. Bármihez nyúl, bármilyen technikával, formával kísérletezik is – és megteszi, mert a kísérletezők fajtájához tartozik – azt tökélyre viszi. Mindig sajátosat, mindig egyedit alkot, legyen szó frappánsan kifejező, könnyed ceruza- vagy tollrajzról, súlyosabb linómetszetről, szénrajzról, monotípiáról, akvarellről, pasztellről, enkausztikáról, de legeslegelső sorban olajképekről és akril munkákról. Erőteljes személyisége valamennyin átsüt, művészetének meghatározó jegyei tagadhatatlanul a felszínre törnek. Az intenzív vörösek, zöldek, barnák és feketék megan - nyi változata uralta színvilág, amelybe esetenként valósággal belehasít egy-egy sárga vagy fehér villám, kékbe hajló vonalritmus esetleg foltszerű képződmény jól illusztrálja azt az ellentétekkel is hangsúlyozott drámai mélységet, amely Simon Endre művészetének sajátja. S amely még szelídebb hangvételű akvarelljeit, pasztelljeit is uralja többé-kevésbé. Szücs György jól ráérzett erre a sokoldalúságban rejlő egységre, a művész és művészetszervező Simon Endre komplex egyéniségére, rendkívüli adottságaira. Találóan jegyzi meg, hogy a festő „éppolyan kedvvel tájképezik ma is egy plein air művésztelepen, mint tűnődik el műtermének csendjében újabb lehetséges megoldásokon törve a fejét.” Mi pedig, a mester művészetének értékelői és kedvelői várjuk újabb ötleteit s azok festői megvalósításait. Simon Endre tavaly októberben töltötte be 80. életévét. Egy jócskán megkésett születésnapi köszöntővel kívánunk most erőt, egészséget és töretlen munkakedvet. Isten éltesse sokáig kedves mester!

Németh Júlia