Február 8-án nyitották meg a Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportjának éves képzőművészeti kiállítását a Kolozsvári Művészeti Múzeum időszaki kiállítóterében, ahol 57 képzőművész több mint 100 munkáját lehet megcsodálni. Az alkotások széles és változatos skálán mozognak, hiszen festők, szobrászok, grafikusok, fotográfusok, keramikusok, illetve üveg- és textilművészek is elhozták az elmúlt évben készült termésük legjavát.
„A romániai magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh legnépesebb, kolozsvári csoportja minden év elején megrendezi hagyományos kiállítását. Ezen éves, értékfelmérő tárlatok célja a kolozsvári és Kolozsvár környéki művészek közelmúltban készült munkáinak a közzététele, illetve népszerűsítése. Tematikai és stiláris megkötés, illetve korhatár nélkül, csupán a minőséget szem előtt tartva, a legnagyobb változatosságban sorakoztatják fel a Barabás Miklós Céhbe tömörült művészek legfrissebb alkotásait” – áll a kiállítás felhívásában.
Mint a szervezők írják, rendkívüli gazdagságról tesz bizonyságot az ez évi tárlat, ahol változatos technikákkal készült művekkel ismerkedhet meg a látogató. Ugyanakkor, mint hangsúlyozzák, a céh kolozsvári csoportja és meghívottjaik a régió művészeti sajátosságait összegezve a legkülönbözőbb gondolati- és stiláris megközelítésben vallanak ars poeticájukról, az erdélyi kortárs művészet bemutatkozásának adva teret.
Szobrászat, grafika, metszet, festészet, digitális- illetve vegyes technikák
Kis-Pállukács Hajnal, a kiállítás egyik szervezője a megnyitón elmondta, az elmúlt években várt eseménnyé vált a Barabás Miklós Céh éves tárlatának megnyitása a Kolozsvári Művészeti Múzeum valamely kiállítótermében, hiszen itt évről évre a közönség megismerheti és kapcsolatba léphet a kolozsvári művészek alkotásaival és figyelemmel követhetik művészi életüket. Úgy vélte, számos alkotó nem csupán egy reprezentatív képet nyújt, hanem betekintést enged a formai világába és egy szellemi dimenzióba is, amelynek a műtárgy a szállítóeszköze.
„A formák és színek világa, illetve a tematikai megközelítés egy olyan összképet ad, amely nemcsak egy egyéni barométer szerepét játssza, hanem egy társadalmi megnyilvánulás elöljárója is. A művészi szellem tudatosan vagy tudatalatt fényt vet az egyéni gondolatokra és a környezet által megadott változások mivoltára is” – vélte. Hozzátette, hogy bár egy csoportos kiállításnak megvannak az előnyei és hátrányai, hiszen néha nehéz felismerni az alkotások tumultusában minden üzenetet, vagy formai megnyilvánulás szellemi vetületét, azonban a párhuzamos és az egymást kiegészítő gondolatfonalak egy olyan összképet képesek mutatni, amelyet a kutató szem és elme nem tud figyelmen kívül hagyni.
Kis-Pállukács Hajnal kiemelte, a jelen kiállítás egy olyan vizuális és szellemi tér megnyilvánulása, amelyben a spirituális világ találkozik a fizikai dimenzióval, ahol a múlt, jelen és jövő „szimbolikus konvergenciapontot képez” a művész és alkotása körül. „Minden alkotás magában egy megtestesült gondolat és ezen gondolatok összessége adja meg azt az összképet, amely megengedi számunkra, hogy a kiértékelést nemcsak egyéni, hanem rendszeri szinten is felépítsük. Szobrászat, grafika, metszet, festészet, különböző digitális, illetve vegyes technikák egyformán szerves részei a szellemi megnyilvánulásnak, és e megnyilvánulás ma (csütörtökön – szerk. megj). délután magára ölti egyik „öltözetét" a jelen kiállítás alkotásaival” – fogalmazott.
Harmincadik évfordulóját ünnepli az újraalakult Barabás Miklós Céh
Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke megjegyezte, a céh az 1994-es újraalakulásától számítva 30. évfordulóját ünnepli idén. A céh múltja kapcsán elmondta, hogy az erdélyi képzőművészek Barabás Miklósról elnevezett csoportosulása 1929-ben Bánffy Miklós támogatásával, Kós Károly és Szolnay Sándor kezdeményezésére alakult. A háború utáni kedvezőtlen történelmi és társadalmi változások nyomán azonban a tevékenységüket fel kellett függeszteniük, majd fél évszázadnyi „tetszhalott állapot” után 1994-ben Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére és Murádin Jenő művészettörténész támogatásával 47 taggal született újjá.
„Az újraalakulás kezdeményezői tulajdonképpen a háború előtti Barabás Miklós Céh tagjai voltak, akik átmentették a céhet a jelenkorba. Azóta eltelt harminc év, és ha körülnézek, az alapító 47 tag közül már nagyon kevesen vannak életben. Itt voltak, előttünk jártak, megcselekedték a maguk dolgát, felnéztünk rájuk, tanultunk tőlük szakmát és emberséget. Most rajtunk a sor, a jelen kiállítás is erről szól, bizonyítani akarjuk jelenlétünket és tenni akarásunkat. Folytatjuk a munkát” – hangsúlyozta Kolozsi Tibor.
A tárlat február 27-ig látogatható a Kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti, időszaki kiállítóterében, a múzeum nyitvatartási rendje szerint.
Megnyílt a Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportjának éves tárlata a Bánffy-palotában (maszol.ro)