Húsz kortárs képzőművész harmincöt munkája képezi az idei Termést: az éves gyűjteményes kiállítás nyolcadik stációjának ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartották a Haáz Rezső Múzeum Kossuth utcai képtárában. Húsz képzőművész, harmincöt mű szerepel az idei Termésen

• Fotó: Barabás Ákos A 2011-ben útjára indított esemény udvarhelyi kötődésű alkotóknak teremt bemutatkozási lehetőséget, mintegy keresztmetszetét nyújtva a helyi képzőművészeti életnek. A látvány eléggé eklektikus, mint ahogy lenni szokott, túlsúlyban van a festészet, melyet szépen kiegészít a textilművészet és a szobrászat, és egyértelműen látszik, hogy előkelő helyen van a képzőművészet Székelyudvarhelyen, csak mint egy búvópatak, hol erősebben, hol gyengébben folydogál – mutatott körbe Veres Péter muzeológus, a Termés ötletgazdája, amikor a tárlat berendezése után és a megnyitó előtt körbevezetett a galériában, ahol kötelességtudó házigazdaként minden kiállítóról és művéről értekezett egy keveset.

Miért ne lehetne a Megváltó vidám? Zavaczki Walter szobrászművész síremlékhez készült domborművét gondolta újra, összekötve a turulmadarat a rovásírással, mindezt gipszbe öntötte, és úgy patinázta. Kolumbán-Antal Ilonka „fái” mellett meghökkentő, már-már irritáló színviláguk ellenére nem lehet elmenni, valahogy súlyt adnak a térnek. Vass-Mária Magdolna 2012-ben a Művészeti és Design Egyetemen végzett Kolozsváron, festészet-pedagógia szakon. Izgalmas a Metamorf című textíliája, amely azt sugallja, hogy örökké minden változik. A Moldovai Köztársaságból származó, jelenleg Zetelakán élő festőnő, Gujuman Uliana hatásos vizuális élményt ad mindkét képével: felnagyítja és úgy tárja elénk a növényi világot – az ember legszívesebben Babszem Jankóként becsöppenne ebbe a varázslatos miliőbe. Simon Béla számítógépes grafikus sajátos, neoexpresszionista univerzuma érezhetően tágul, egyre jobban kiismeri a szoftvert és tulajdonságait, és nem hagyja magát befolyásolni általuk, hanem azt csinál velük, amit akar. Bíró Gábor két minifestményén vastag színekkel operál, hogy szinte három dimenzióba megy át, és a minden relatív élményt nyújtja, avagy nála minden lehetséges, és a fordítottja is – avagy a Megváltó miért ne lehetne vidám? A farkaslaki származású, a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia festészeti szakán 2007-ben végzett Major Barna csendes gyerek, képeit viszont olyan zaklatottság és állandó dinamizmus jellemzi tornádók formájában és a színek kavalkádjában, hogy beleszédül az ember. Irtózás az űrtől Kelemen Albert grafikusnak készült, végül művészettörténetet végzett. Alkotómunkájában mindkét „fele” érvényesül, hiszen rajzaival az épített örökséget dokumentálja: a kolozsvári Szent Mihály-templom és a gyulafehérvári érseki székesegyház elevenedik meg. Molnos Zoltán szürreális világa, vászonra varázsolt képzelete köszön vissza a Pillangóhegedű címet viselő festményéről, amellyel a belső titkolt emberi vágyakat, érzéseket próbálja feltárni a tőle megszokott fegyelmezett, tökéletességre törekvő módon. Nagy Péter, aki túl van már a nyolcadik X-en, köztudottan a Hargita szerelmese. Tájképei – kompozíciójukat és színeiket tekintve – ezúttal is a nyugalmat árasztják magukból. Kalló László akvarelljein olyan szépen folynak össze a színek, hogy feloldódnak a körvonalak, és bár kicsi a kép, mégis kitárulkozó a panoráma. Látszik, hogy egy tőről fakadnak: id. Jakab András és ifj. Jakab András két-két művét elnézve az az érzésünk, hogy állandó mozgásban, kavarodásban van minden, ez maga a rendezett káosz, amire a sokszor agresszív színek csak rásegítenek, a zordon hangulatért pedig a fekete vonalhálózatok felelősek. Apa és fia a festészetet és grafikát kombinálja sajátos módon. Török-Bíró Erzsébet iparművész textilre nyomott, ismétlődő motívumai láttán a horros vacui, avagy az irtózás az űrtől elv bizonyosodik be, ami átvitt értelemben félelem a semmitől, a halál értelmetlenségétől: ez a képzőművészetben a tér teljes kitöltésének kényszere – talán ezek az egész falfelületet eltakaró drapériák segítenek ezt az érzést legyőzni. Áthajlások A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervező Egyetem friss végzettje, Tamás Borbála érzékelhetően elmozdult az absztrakt festészetből a figuratív ábrázolásmódba, sőt a csíkos törülköző még némi népies jelleget is idéz. Kovács Bori textíliáihoz a növényi ornamentikát és a gyapjú természetes melegét használja fel a maga módján. A bimbó és bibe kinyíló és záródó ciklusai az élet folyamatát példázzák, a színérték alakulása is ennek jegyében történik, és nem mellékesen izgalmas hátteret ad. Lakatos László „lakatos” alkotásai tulajdonképpen ócskavasak: neki az a specialitása, hogy talált tárgyakat újrahasznosít, és attól elbűvölő, hogy belop vagy éppenséggel kivesz valamit belőlük, jelen esetben egy népies motívumot, egy tulipánt kanyarított a kemény vas felületébe, feloldva, lággyá téve azt. Kolumbán-Antal József lebegő jógapózban ábrázolt szobra a magából ontott flegma nyugalom mellett technikailag is izgalmas, mert vassal merevítette, és úgy égette ki a figurát. Zsombori Béla mészkő szobra a mezopotámiai piramisokra, a zikkurátokra hajaz, amelyek tudvalevőleg a stabilitás, az öröklét jelképei, A falu marad cím pedig áthajlik Wass Albert Üzenet haza című versének ismétlődő záró sorára. Török Ferenc képpárja igen ütős, érdekességük, hogy a művész két 2014-ben készült alapképét vette megint kézbe, újragondolva kissé, ezzel is az idő múlását akarva érzékeltetni

Kosztolányi Kata

https://szekelyhon.ro/aktualis/nem-mindennapi-kepzomuveszeti-tarlat-nyilt-szekelyudvarhelyen