Simon Sándor festői játékai az üvegsejtekkel


 

Simon Sándor veszélyes játékot űz. Élesen tiszta, húsba vágó, sziporkázó fényekből, „üvegsejtekből” építkezik a fény városában. Megittasulva a párizsi éjszakáktól? Túlragyogva választott otthona, a francia főváros fényeit?

Hogy ez lehetetlen?

Nézőpont kérdése. Hiszen a belülről jövő fények mindennemű mesterséges világításnál erősebbek lehetnek. Intenzitásuk igaza pedig túlharsogja a talmi csillogást.

Ezt véltem kiérezni Simon Sándor festői bravúrjából, abból a töményen koncentrált művészi üzenetből, amellyel először 2015-ben találkoztam, a „korunkos, hazatérő” művészek Minerva Galériabeli kiállításán, hogy aztán teljes mértékben hatalmába kerítsen ez a meggyőződés 2016-ban, a Korunk Galériában bemutatott színes emlék-koszorúja láttán. Ahol már jóval több alkotása révén, a maga teljességében élvezhettem a sokrétű, sokszínű, szelíden vad és vadon is olykor szelídnek mutatkozó, a művész lelki szűrőjén áteresztett, műalkotássá lényegített világot. Simon Sándor világát. Az itthoni, sármási üveghuta tüzeiben edzettet, a marosvásárhelyi, kolozsvári, bukaresti kitérővel végül Párizsban cizelláltat és a keleti kultúra misztériumában megmártózottat. A művész geometrikus alakzatokra is emlékeztető, de valójában inkább rapszodikusan csapongó, hol lenge, hol pedig súlyos ködökbe burkolt világát, amely antropomorf, biomorf utalásokkal fűszerezett, sajátos térformáinak tömbszerűségével és az árnyalatok megannyi változatát felvonultató, eredeti szín-játékaival, eddig még feltáratlan vizuális lehetőségek kapuját nyitja meg.

Hogy aztán Kántor Lajos otthonában a maga legeredetibb valójában, nem csekély megilletődéssel lapozhassam át azt az egyetlen példányban, a művész saját kezű összeállításában készült Könyvet, ami a benne foglalt 125 eredeti munkával naplószerűen tárja fel az előzményeket. A Könyv, így nagybetűvel, birtokosa féltve őrzött tulajdona. Mi tagadás, kicsit irigyeltem is érte. Hogy meglátszott-e rajtam, nem tudom, de cserébe hazavihettem azt a könyvcsemegének számító, Kántor Lajos szerkesztésében és szövegével napvilágot látott albumot, amely a kiállításon szerepelt munkák igényes reprodukciói mellett az említett a 125-ből is bemutat néhányat. Mégpedig a munkákkal tökéletesen harmonizáló, azok lényegét felvillantó, célirányosan tömény, de nem ritkán lírai felhangokkal dúsított értelmezésekkel, írói, műélvezői reflexiókkal.

A valódi lírát azonban Szilágyi Domokos szolgáltatja. Kántor Lajos ugyanis kitűnő szerkesztői ötlettel párosította a más-más időben és műfajban megnyilatkozó két nagyszerű alkotó munkáit. Az összhang pedig oly tökéletes, hogy általa a hellyel-közzel már eleve lírai hangvételű, de szerkezeti szigorral felépített képi beszéd költőivé is válik. Merthogy Simon Sándor „szilágyidomokosul” is tud szólni hozzánk. Megkapó formákban, csillogó spontaneitással, látszólag könnyeden csilingelő, de súlyosan komor gondolatokat is felvillantó, érzelemdús megjelenítésben.

Teszi pedig mindezt akkor, amikor színes emlékeit eleveníti fel, amikor a világ gyökerének színkáprázatával ejt rabul, amikor rekviemet komponál, hogy elrejtse fájdalmát, s amikor a szürkék megannyi változatát felvonultatva misztikus párbeszédet folytat önmagával alkotói habitusa még ki nem aknázott lehetőségeiről, hogy aztán megpihenjen a mangrove fák árnyékában, és megszerkessze pontosan, szépen, lírai geometriájával ható, de szürke jövőt idéző égi szekerét. És teszi ezt akkor is, amikor elefántléptű jambusok éjszakáján bolyong, miközben ezernyi tűzijáték fényét olvasztja sziporkázó, szemet, lelket gyönyörködtető egységbe. Mert mindezt tudja, érzi és érzékelteti Simon Sándor.

Tud „játszani – s a játék titokban/holt-súlyossá komolyodik:”

Ebbe a holt-súlyossá komolyodott játékba, az apró részletekből összeálló nagy egészbe enged most betekintést a méreteiben ugyan szerény, de tartalmában annál igényesebb, a Korunk – Komp-Press kiadó gondozásában 2016-ban megjelent kötet. Amely figyelemfelkeltő, a szokványostól eltérő alakjával is mintha Simon Sándor egyedi, fölöttébb sajátos művészi elképzeléseihez próbálna igazodni. Az album az IDEA nyomdában készült, Szentes Zágon grafikai terve alapján.

„És legyen a zárszó akkor a Szilágyi Domokosé, A láz enciklopédiájából: Lépcsők, vigyetek tiszta levegőig,/ az elképzelhető világ/ hamar a képzelet fölé nő,/ ámuldoztatja fiait” – zárul a Játék az üvegsejtekkel.

NÉMETH JÚLIA