Székelyföldi Grafikai Biennálé: előzsűrizés után

11repro1_bFerencz S. Apor (Csíkszereda): Bonyolult kapcsolatok n5

A világ 32 országának 336 művésze 783 alkotás reprodukciójával nevezett be a III. Székelyföldi Grafikai Biennáléra, amelynek előzsűrizése nemrég zárult Sepsiszentgyörgyön. A legtöbb munka Magyarországról és Romániából érkezett, de Egyiptomból, Dél-Koreából, Kínából, Indonéziából vagy Iránból is érkeztek pályázatok. Siklódi Zsolt grafikusművész, a biennále kurátorának értékelése szerint a beküldött anyag jelentős előrelépést jelez a két évvel ezelőtti biennáléhoz képest. A két meghirdetett pályázati kategóriát egyforma érdeklődés övezte: a hagyományos grafika kategóriában 166-an, a kísérleti grafika kategóriában pedig 170-en neveztek be, de akadtak olyan alkotók is, akik mindkét szekcióba küldtek be pályamunkát. Az alkotások listája megtekinthető a biennále honlapján (www.grafikaiszemle.ro).

A biennálé hívószava ezúttal az integrum volt, amit Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője a globalizáció ellenpontjaként működő értékközpontú egységesítésként értelmez. Az alkotók azonban meglehetős szabadsággal kezelték ezt a hívószót, többségüknek sokkal inkább a fenntartható természet témaköre, a szociális kérdés szolgáltatott témát. Ennek ellenére – vagy épp ezért? – igen jó minőségű anyagok érkeztek be, amelynek legfőbb erősségét a kelet-európai és az ázsiai munkák jelentették. Előbbiek a térség művészeinek sajátos empátiájából fakadnak, utóbbiak az ázsiai művészek változatlan nyitottságát, befogadási hajlandóságát jelzik. A zsűri álláspontját közvetítve Vécsi Nagy Zoltán elmondta: „Aminőség lényegesen javult az előző biennáléhoz képest. Ez azt jelenti, hogy jól működik a minőségi zsűri, a kiállításon viszontlátott munkák pedig bizonyos színvonalat diktálnak az alkotóknak.” A digitális reprodukciók értékelése nyomán a zsűri 228 pályamunkát választott ki, ezek az Erdélyi Művészeti Központban rendezendő kiállításon kapnak helyet, és bekerülnek a biennále katalógusába is. A kiállítást a biennále záróakkordjaként 2015. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján nyitják meg.