Vinczeffy László kiállítás Kolozsváron

Vinczeffy László sepsiszentgyörgyi, Munkácsy-díjas művész lakja be Kolozsváron, a Minerva Kulturális Egyesület székhelyének kiállítótereit, a pincétől az emeletig. A tárlatlátogatónak különleges élményben van része, hisz ha a pincében kezdi a kiállítás megtekintését, akkor nagy méretű grafikákat lát és különös szobrokat, melyek remekül elférnek egymás mellett, még akkor is, ha egymást nem egészítik ki. Az emeleten láthatók a szintén nagy méretű, meditatív festmények. Mindhárom művészeti megnyilvánulási forma beható tanulmányozása után, már felfedezhetünk közös pontokat, még ha csupán utalásszerűen is.

Pontocskák és monumentalitás

Vinczeffy László festményei az évtizedek folyamán egyre visszafogottabbakká váltak. Viszont mélyült a mondanivaló és gazdagodott a munkafolyamat technikai része. Az egykori figuratív képek nyers, világgal szembeszegülő alakjai mára a festményekről eltünedeztek, helyüket átvették a grafikák szürreális alakjai. A színvilág visszafogottá vált, a harsány kifejezési formát az árnyalatok megfontolt szórása váltotta fel.

A sima vászon helyett a hosszan kikísérletezett, tezaurált hordozó is főszerepet kap a képen. A különös elemekből összeálló alap, melyre azután a színek is felkerülnek, a látványt és a mondanivalót egyaránt hangsúlyozza, no meg a festészet határait feszegeti. A visszafogott színegyüttest megtörő vonalak és keresztek egyensúlyba helyezik az alkotást, mely, textúrája és színárnyalatai révén a monumentalitás erejével hat, még akkor is, ha a Vinczeffy Lászlóra oly jellemző pontocskák igyekeznek visszafogni ebből az erőből.

Divatjamúlt tárgyak nyernek új értelmezést

Az ősi motívumok nemcsak Vinczeffy László festményein vannak jelen, hanem a rajzokban és a szobrokban is, természetesen idomulva kifejezési módhoz, anyaghoz és mondanivalóhoz. Ezeket meghatározza formájuk, mellyel a művész olykor csak utal jelenlétükre, csupán fogódzót kínál a nézőnek a meditációhoz.

A grafikák és a fából készült szobrok egyik közös vonása lehet egy-egy modellként fellépő, különleges formával bíró tárgy. Vinczeffy László, műtermében, ilyen szereplőkkel van körülvéve, melyeknek elsődleges erénye: érdekességük. Ők válnak azután, kellő idő elteltével, a rajzok főszereplőjévé, vagy alakulnak szoborrá. Régi, divatjamúlt tárgyak, lomok, asztalfiókok és kaptafák nyernek új értelmezést. A már élettelen, ám erezetükhöz még görcsösen ragaszkodó fatörzsek új életet nyernek a művész keze alatt. Színes ötletfákká alakulnak – torzóvá, hangszerré, darázzsá, sámánok kellékévé akár, melyek a jelenlegi kiállítótérben, pince-környezetben sajátos hangulatot árasztanak.

Inkább az érzelmeinkkel folytat párbeszédet

A rajzok szürreális szereplői sokszor szintén furcsa tárgyakból alakulnak, megőrizve ezek jellemzőit. Ezek az rajzok is inkább érzelmeinkkel folytatnak párbeszédet, nem pedig az értelemmel.

Vinczeffy Lászlót a szín, a forma, a textúra érdekli, ezek társítása, újabb összhangok megtalálása. Elsősorban festő, a szobrászat és a rajzolás a pihenést szolgálja a munkafolyamatban, no meg újabb ötleteket is sugallhat. A művésszel arról beszélgettünk, arról, hogy hol vannak a festészet és a technika határai, az alkotás során pedig mi tartja feszültségben a művészt.

Szuszámi Zsuzsa