Virtuális kiállítások kora – a Sapientia tudományegyetem diákjai online tárlaton

Karácsonyi ajándékként jelent meg a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Barabás Miklós Céh által szervezett első virtuális kiállítás, amely egy 2021-es projekt nyitó tárlata. Az alkotásokat az egyetem diákjai készítették. Mira Marincaș fényképésszel, a kiállítás kurátorával, Tóth Orsolya szervezővel és Mák Krisztián alkotóval beszélgettünk a virtuális galériáról.
Túlélni a karantént. Mikola Csenge lapozható albumot készített, ebből válogattak össze egy virtuális sorozatot
A 2020 december végén megnyílt kiállítás kezdeményezője és kurátora Mira Marincaș fényképész, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotótanára. Másod- és harmadéves hallgatókkal indította el azt az egyéves projektet, amelynek első fotósorozata látható a virtuális galériában. A kiállítás a New Blue, azaz az Új kék címet viseli, és január 15-ig tekinthető meg az egyetem Facebook-oldalán. Mira Marincaș fotográfus már tizedik éve a Barabás Miklós Céh tagja. A képzőművészek szakmai szervezetének elnöke Kolozsi Tibor, műkritikusa, illetve alelnöke Németh Júlia. A fotográfus szerint pályakezdő alkotóként náluk kezdte munkásságát és első kiállítását is ott szervezte. Tóth Orsolya lapunknak arról beszélt, hogy az évek során többször volt diákkiállítás a Barabás Miklós Céh kiállító terében.
 Képíró Dorottya babakompoziciója

A diákok számára fontos, hogy az egyetemen kívül máshol is megmutathassák alkotásaikat. Ugyanakkor a Barabás Miklós Céhnek is fontos, hogy megismerje a fiatal alkotókat, akikkel együttműködésre teremt lehetőséget.

Sorozatkiállítás

A kiállítás a 2021-es év közös projektje a fiatal alkotók és a Barabás Miklós Céh művészei között. Az év folyamán hat tematikus diákkiállítás látható, amiből az első a jelenlegi New Blue. Szintén hat kiállítása lesz a Barabás Miklós Céh művészeinek is: idei bemutatkozó kiállításuk a január közepén megnyíló megemlékező tárlat az egykori tagokról. A társulat tagjai manuálisan dolgoznak, a munkákat a fiataloknak kell digitalizálni. A projekt lényege, hogy az új generáció tanuljon a régi nemzedékektől, ami fordítva is igaz. A kiállítás létrejöttéhez partnerszerződésre volt szükség az egyetem és a Barabás Miklós Céh között. Ennek lebonyolításában Tóth Orsolya segédkezett, illetve ő segít a kurátornak a képek válogatásában, a virtuális térben történő elhelyezésükben és a platformkezelésben is.
Mira Marincaș szerint rengeteg online-kiállítást böngésztek végig, míg eljutottak a jelenlegi virtuális galériához. Egy német szolgáltatóval sikerült kapcsolatot létesíteniük, amelytől egy éves időtartamra vásároltak virtuális galériát. Fontos volt, hogy ez a felület olyan jellegű legyen, amit minden korosztály kezelni tud. A platformon van egy „guided tour” változat, ami valójában az „idegenvezető” szerepét tölti be az online térben. Megmutatja, hova kell kattintani, így akár a nagyszülők is meg tudják nézni unokáik alkotásait.
 Mák Krisztián New Blue 2 című fotója a szabadság utáni vágyat tükrözi

A virtuális galéria könnyen kezelhető: jó minőségben és nagy felbontásban közelről is szemügyre vehetőek az alkotások. A látogató a műalkotás címéről és az alkotóról is információkat kap. A hangulatot fokozza a háttérben megszólaló zene, amitől szinte azt érezzük, hogy valódi kiállításon veszünk részt, miközben a szobánkban ülünk a számítógépünk előtt.

Az ötletadó virtuális tárlat

A tavalyi háromhónapos bezártság okán elmaradtak az egyetemi kiállítások is, ahová a diákok meghívhatták családtagjaikat és barátaikat. Innen jött az ötlet, hogy az alkotók a karantén ellenére megmutathassák munkájukat. Hiszen amíg be voltak zárva, a kötelezettség nem maradt el. A diákok megmutathatták szüleiknek is, hogy nemcsak a laptop előtt ültek, hanem konkrét eredmény is van – magyarázza a fotótanárnő. A kiállításon való részvétel nem volt kötelező, így két évfolyamból választották ki az alkotásokat. Mira Marincaș tájékoztatása szerint a téma félévi feladat volt a diákok számára olyan formában, hogy az később kiállítható legyen. „Ez nem olyan feladat, amit a diák összecsaphat. Nem azért művészkedsz, hogy jegyet kapj, vagy hogy a fiókban tartsd az alkotást. Ha a munkádnak nincs közönsége, akkor az nem létezik” – vallja a fotográfus. Az oktató szerint, ha a diák fiatal korában nem éli át azt, hogy pályázni kell és szükséges csoportkiállításokon részt venni, a későbbiekben sem fogja ezt megtapasztalni. A projekt megtanította a diákokat arra is, miként működik egy kiállítás virtuális térben. A fő tanulság az, hogy egy művész másképp mutatja be munkáját a virtuális galériában, és másképp egy „valóságos” kiállításon.
Mira Marincaș: „Diákjaink nem azért művészkednek, hogy jegyet kapjanak, vagy hogy a fiókban tartsák az alkotást”.

Más dolgokra kell figyelni és másképp kell előkészíteni az alapanyagot. A térbeli kiállítások alkalmával nyomdakész munkát kell létrehozni: tudni kell, milyen papírt választ, milyen keretbe helyezi, stb. Az online kiállításnál viszont arra kell figyelni, hogy melyek a technikai elvárások. Fontos, hogy milyen jellegű képet választ a kiállító, mert van alkotás, amelyik online-felületen semmitmondó, ugyanakkor teremben kiállítva élvezhető alkotás. Mindemellett virtuális térben gyakorolni lehet a sorrendet. Ami a térbeli galériában fizikai munka, az virtuális térben billentyűzettel végezhető el. Ha kevés a hely, virtuális falak építhetők, és a munka folytatható, amit a valós kiállítóteremben nem lehet kivitelezni – foglalja össze a művésznő a szerevzőmunka lényegét.

 Diákszemszögből nézve

Mák Krisztián harmadéves hallgatót már gyerekkora óta foglalkoztatják a fényképek: nemcsak fotóz, hanem szerkesztgeti saját munkáit is. Az online csoportmunka azonban teljesen más volt, mint az előző csoportos feladatok. A virtuális világ nagyobb rendszerezést igényel, előnye viszont az, hogy könnyebben tudtak konzultációkat szervezni, és átláthatóbbá vált a fotók szelektálása is. Hogy a kiállítás miként fog kinézni virtuális térben, azt viszont fiatal alkotóként sem tudta elképzelni, így a végeredmény meglepetésnek számított. Örült, hogy olyan izgalmas feladat részese lehet, amely legalább online térben megvalósulhatott.
Tóth Orsolya segített a válogatásában és a képek virtuális térben történő elhelyezésében

Bizonyos szempontból egy online kiállításra könnyebb felkészülni, bár a szervezés éppolyan időigényes, mintha térbeli kiállításra készülnének, magyarázza Mira Marincaș. Sok időt mégsem lehet spórolni, mert egyenként kell beszélni a művészekkel, meg kell nézni a munkákat, és véleményezni kell minden alkotást. A kiállítótermi folyamatoknak megvan az online változata is. Míg máskor a kész munkákat bevitték a kiállítóterembe, kicsomagolták és helyet kerestek számukra, most a kurátor letölti a fájlokat, előkészíti online felületre és feltölti a kiállító platformra. Ezt követi a folytonos átrendezés, amíg minden alkotás a helyére nem kerül. A kiállításra való felkészülés ezen része azonban fele annyi időt vesz igénybe, mint egy átlagos tárlatnál. Ilyen szempontból a virtuális kiállítás gyorsasága pozitívumnak tekinthető. A tárlatlátogatónak is kényelmesebb, mert nem kell otthonról elmennie, a szobából végignézheti a kiállítást, és ebből adódóan a tárlat több emberhez jut el. Nem helyfüggő: aki nem kolozsvári, az is megnézheti. „A művészeteket nem szabad háttérbe szorítani. Jó, hogy ilyen fejlett világban élünk és virtuális térben is megmutathatjuk alkotásainkat. Miközben tisztában vagyunk vele, hogy ezzel nem lehet a valós tárlatlátogatást helyettesíteni, mert a virtuális tér nem adja vissza azt az élményt, amit egy térbeli tárlat. Ez viszont egy lehetőség, ami révén megmutatkozhatunk. Kultúra nélkül ugynis nem létezhetünk” – vallja Mira Marincaș. A karantén alatt készült felmérések azt mutatják, hogy a kulturális igények sorában a legutolsó helyen szerepelnek a koncertek és a kiállításokat néző felhasználók.
Mák Krisztián harmadéves hallgatót gyerekkora óta foglalkoztatják a fényképek

Sokkal inkább filmeket néznek vagy a megszokott oldalakat böngészik az emberek. A karantén óta azonban nagyon sok múzeum és galéria beépítette stratégiájába, hogy online térben is látogatható legyen. A fényképész szerint a virtuális galéria nagy hátránya, hogy ez a fajta kiállítás nem került még be a köztudatba. Ha kiállításról van szó, az emberek a valós galériákat látják maguk előtt. Mák Krisztián szerint a siker azonban így sem maradt el: a családtagoktól és ismerősöktől szinte azonnal érkeztek a gratulációk. A fiatal alkotó viszont hátrányként élte meg, hogy nem láthatta az emberek reakcióit, az arcukat, amint a fényképeket nézték.

 A színválasztásról

„Azért döntöttünk a kék szín mellett, mert úgy ítéltük meg, hogy nagyon tág a megjelenítési formája. Volt, aki kollázsban, videóban vagy hangban alkotott. A színről előadást tartottunk, elemeztük a történetét. Megvizsgáltuk, milyen vonatkozásai vannak, vizualitásban, filmben, a fotográfiában hogyan jelenik meg. Átbeszéltük, hogy mit jelent a szín, mi a funkciója és mi az egyedisége. Térképszerűen raktuk össze, hogy kinek mit jelent: nosztalgia, királyság, szomorúság, óceán – rengeteg minden felhalmozódott. A diákok pedig kiválasztották a számukra megfelelő irányt” – magyarázza a tanárnő. Mák Krisztián szerint nagyon szép képek születhetnek, ha a fotón a kék szín dominál. Ő azokat a képeket szereti, amelyek a kék hangulatát fogják meg. Akár olyan formán, hogy fekete-fehér fotó lesz a végeredmény, ezért lett New blue a kiállítás címe.
 A New Blue című virtuális kiállítás okostelefonról is megtekinthető • Fotó: Jakab Mónika

A New Blue üzenete

A kiállítás bevezetőjéül – Tóth Orsolya ötlete nyomán – Papadaki: A hold színe című regényből egy idézet szolgált. Tóth Osrsolya szerint a színekhez mindenki érzéseket társít és emlékeket idéz fel. Számára a kék szín a szabadság és végtelenség mellett a szomorúság érzését idézi. „Ez a szomorúság valami elérhetetlen utáni vágyból fakadó hiányérzet. Azt gondolom, a végtelen szabadság elérhetetlen vágyának a színe a mély kék, amely sokszor sötétségben, feketeségben ér véget. Akárcsak a tenger kékje, amely egyre sötétebb és átláthatatlan fekete tömeggé válik” – magyarázza a szervező. „Aki az idézetet végigolvassa, képes saját magának megfogalmazni, hogy számára mit jelent a kék szín. Pont ez a cél: keressünk magunknak olyan dolgokat, amelyek szebbé tehetik mindennapjainkat, ezáltal megtaláljuk a reményt a mindennapokban és a karanténban is” – foglalja össze Mira Marincaș a kiállítás tematikájának fő üzenetét. Ha bárki is talál egy képet a kiállításban, amely megszólítja, akkor virtuális tárlatuk elérte a célját. Számomra több alkotás is a karantén hangulatára reflektál, a képekből visszatükröződik a bezártság érzése. Számos fotó azt illusztrálja, hogy adott helyzetből hogyan lehet kihozni valami újat, hogyan lehet túlélni, szabadulni. A kiállítás egyik érdekességének tartom Mikola Csengele kollázsgyűjteményét, amelyben az a kihívás, hogy virtuális térben bemutassanak egy lapozható albumot. A sorozatot a karantén elején indította. Története arról szól, hogy ő és a nővére egymást támogatva miként játsszák végig, hogy túljussanak a karanténon. A képekből visszatükröződik a szabadságvágy. Habár nemcsak karantén alatt készített képeket láthatunk, a legtöbb alkotásban benne rejlik az üzenet: becsüljük meg jobban a szabadságot, amit eddig magától értetődőnek vettünk. Mira Marincaș szerint átértékelődtek a rendszereink. Ez a kiállítás is arról szól, hogy a kényszerállapot körülményei között miként találhatjuk meg a reményt, akár a kék színben is.

 Jakab Mónika