Ez az oldal sütik (cookies) használatával javítja élményét, miközben Ön ellátogat ezen a webhelyen.

Kérjük, legyen kedves és fogadja el az alább felsorolt sütik használatát a folytatáshoz.

  • Session-süti: a munkamenet adatainak tárolására
  • Ügyfél-süti: Ön tárolja, hogy elfogadta a sütik használatát
  • Statisztika-süti: Ön tárolja, hogy elfogadta a sütik használatát

BMC tagok

vissza

Bánffy Miklós Pál Domokos 1873-1950



1873-1950

Személyi adatok

Kolozsvár, 1873. december 30.
Budapest, 1950. június 6.
Írói neve: Kisbán Miklós.

Tanulmányok

1891-ben érettségizett a Budapest VII. kerület, Klauzál u. 10. sz. alatt nem sokkal azelőtt alapított Magyar Királyi Állami Gimnáziumban
A Ráday Levéltárban őrzött egyetemi indexe szerint 1891-ben iratkozott be a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem jog- és államtudományi szakára. Ilyen beírások olvashatók az 1891–93-as évekből: „Szorgalmasan látogatta az előadásokat” (Szádeczky Kardos Lajos), „Jó előmenetelű” (dr. Óváry Kelemen). 1892-ben a Magyar Diákszövetség Kolozsvári Osztályának elnöke lett. 1893-tól a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait. Miután ledoktorált, bekapcsolódott az erdélyi szövetkezeti mozgalomba, és az Erdélyi Gazdasági Egylet gyűlésein is felszólalt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bánffy_Miklós_(író)

Más adatok

AMINTIREA UNUI DOMN
Numele lui Bánffy Miklós (1873-1950) nu spune foarte multe, marii majorități a românilor. Nici măcar faptul că s-a născut la Cluj, nu generează mari curiozități, celor care pun semnul egalității între tot ceea ce este maghiar și ideea de dușman al românismului. A fost un aristocrat autentic, nu doar prin faptul că aparținea uneia dintre cele mai vechi familii nobiliare maghiare ardelene, ci (în primul rând) prin modul său de a fi. Nu este vorba doar despre erudiția cuprinzătoare și despre multiplele talente cu care Dumnezeu îl dăruise. A fost un scriitor admirabil și există unele voci ale criticii literare (nu doar din Ungaria) care consideră capodopera sa ("Trilogia Transilvană"), ca fiind cel mai complex roman apărut în spațiul românesc, în perioada contemporană. A fost (totodată) un excelent director și regizor de teatru, a conceput schițe vestimentare pentru viitoare costume actoricești, a imaginat decoruri de mare ingeniozitate, a fost un caricaturist și un desenator capabil să surprindă în câteva tușe-caractere și tipologii umane dintre cele mai complexe. În calitate de diplomat a exercitat ( o vreme ) demnitatea de Ministru de Externe al Ungariei trianonice, pentru a renunța ulterior și a prefera să revină în Transilvania lui iubită, după 1920. În anii interbelicului românesc a fost unul dintre liderii comunității maghiare din Ardeal, fiind respectat de către majoritatea politicienilor români notabili, pentru tactul și deschiderea sa. Un om de dialog, care a manifestat o rară înțelegere pentru români, exemplul cel mai durabil fiind modul în care i-a zugrăvit în trilogia sa romanescă. Nicăieri nu vom găsi acolo referiri tendențioase sau jignitoare la adresa românilor. Bánffy Miklós realizează o microgalerie de portrete de mare profunzime , care denotă o empatie deosebită. Contele s-a manifestat mereu ca un factor de legătură între români și maghiari, ca un mediator și un generator de stabilitate. Îi repugna orice formă de umilire a omului, avea un fair-play structural, credea cu toată ființa lui, că prin spirit și cultură, ghețarii ignoranței și ai prejudecăților, se vor topi. Prin publicațiile pe care le coordona, prin patosul și minuțiozitatea cu care concepea apariția fiecărei tipărituri, era convins că se mai făcuse un pas, pe calea slujirii semenilor săi. Lucid, nu-și făcea mari iluzii, dar nici nu renunța, pentru că era educat într-un spirit al unei lumi care îl învățase, că fiecare om are rostul său și că fiecare comunitate umană- reprezintă un fel de microcosmos, pe care Dumnezeu îl așezase pe hartă, din motivele Sale . Contele era alergic la ignoranța încăpățânată și la prostia agresivă, avea un simț al umorului perceptibil pentru cei inteligenți, în sensul că - emitea replici scânteietoare, fără să se exteriorizeze prea mult. Unii îl socoteau sumbru, interiorizat la extrem, zgârcit și calculat, de o semeție anacronică, dar toți admiteau că omul acesta de o eleganță neverosimilă, purta cu sine un fel de lumină, care uimea și captiva. În anii stăpânirii Ungariei asupra Ardealului de Nord, curg rapoartele oficialităților noii administrații, despre simpatia pe care contele ar fi manifestat-o față de etnicii români rămași în regiune, despre faptul că el intervine în repetate rânduri, pentru a le ușura situația, punându-și în acțiune numele, reputația, relațiile, prestigiul, Nu ezită niciodată, iar unii maghiari îl bănuiesc de absență a patriotismului, în timp ce alți compatrioți îl critică, pentru că nu-l consideră suficient de răspicat în declarații, în sensul paradigmei naționalismului maghiar. Dar el rămâne egal cu sine, același umanist al faptelor, căruia îi repugnă dezechilibrele, violența, demagogia. Așa a fost toată viața, în pofida timpurilor. Și până la sfârșit, va căuta să facă doar bine, ori de câte ori va avea prilejul. Istoria l-a lovit și l-a silit să-și părăsească Ardealul natal, bolnav, sărac, dezamăgit. Avea să revină în Clujul inimii lui, sub forma unei urne, prin 1976. O ceremonie săvârșită cu cea mai mare discreție, pentru un om atât de mare. Un om care a întruchipat prin biografia lui, imaginea acelui intelectual transilvan, pentru care erudiția și talentul n-ar fi reprezentat nimic, dacă nu ar fi fost dublate de strălucirea caracterului. O urnă pitită într-o criptă, în pofida ultimei sale dorințe, care implora ca rămășițele-i pământești să fie înhumate, sub cerul plin de miracole al Transilvaniei.

Cristian Sandache

***
72 éve, 1950. június 6-án (egyes források szerint 5-én) hunyt el Budapesten, losonci Bánffy Miklós gróf (teljes nevén: Bánffy Miklós Pál Domokos) író, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, színházi rendező, politikus, országgyűlési képviselő, külügyminiszter. Írói nevén Kisbán Miklós.
1873. december 30-án született Kolozsvárott régi erdélyi főnemesi családban, amely a 14. század végén vált ki a Tomaj nembeli Losonci családból. Bárói címet 1674-ben az Apaffy Mihály fejedelem alatt lefejezett Bánffy Dénes, osztrák grófi címet 1696-ban annak fia, Bánffy György szerzett, Bánffy Miklós 1880-ban kapott magyar grófságot.
Még diákkorában festeni tanult Székely Bertalantól. A kolozsvári és budapesti egyetemre járt, 1895-ben jogi doktorátust szerzett. Részt vett az erdélyi szövetkezeti mozgalom szervezésében, majd 1899-ben a fiumei tengerészeti hatóság fogalmazója lett, ezután a földművelési minisztérium szaktudósítói hálózatának berlini csoportjában dolgozott. 1901-1906 között szabadelvű képviselő, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, 1910-től megint Kolozsvár országgyűlési képviselője volt, pártonkívüli programmal. 1912-17 között a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsaként támogatta Bartók színpadi műveinek bemutatását, azok díszlet- és jelmeztervezője volt, ebből következőleg 1916-ban IV. Károly koronázási parádéjának kormánybiztosa is, közben 1912-13-ban szerkesztette az Erdélyi Lapokat. Az I. világháború idején Tisza István híve, 1918-ban felesküdött a Nemzeti Tanácsra. Bethlen Istvánnal és Jancsó Benedekkel megalakította budapesti Székely Nemzeti Tanácsot, ennek megbízásából külföldön tárgyalt az erdélyi magyarság érdekében. A tanácsköztársaság idején visszavonult, majd Bécsbe utazott. 1921-22-ben Magyarország külügyminisztere és egy ideig kisebbségügyi minisztere volt. Ő tárgyalt – sikertelenül – Benes cseh külügyminiszterrel egyes területek visszaadásáról. 1922-ben részt vett a genovai világgazdasági konferencián, neki köszönhető, hogy a kisantant tiltakozása ellenére hazánk a Népszövetség tagja lett. 1926-ban visszatért Erdélybe, bonchidai birtokára, román állampolgár és az erdélyi magyar irodalmi szellemi élet egyik vezetője lett. Részt vett az 1926-os marosvécsi Helikon találkozón, támogatta az erdélyi színjátszást és képzőművészetet. Az Ellenzék című lapot liberális irányba terelte, 1928-44 között az Erdélyi Szépmíves Céh elnöke és a református egyház főgondnoka, 1939-40-ben a Magyar Népközösség elnöke volt.
Észak-Erdély visszacsatolása után felsőházi tag, az Erdélyi Helikon társaság szellemi irányítója, az azonos című lap főszerkesztője lett, s elmarasztalta a magyar kormány Erdély-politikáját. 1943-ban Kállai Miklós kormányfő megbízásából Bukarestben tárgyalt a kiugrás ügyében, de eredménytelenül, mivel a románok Észak-Erdély visszaadását követelték, csupán annyit ért el, hogy szülővárosát, Kolozsvárt a magyarok harc nélkül adták fel. 1944-ben részt vett az erdélyi magyar irodalom újjászervezésében, az Utunk munkatársa lett. 1949-ben költözött Budapestre, itt hunyt el 1950. június 6-án 76 évesen.
A Házsongárdi temetőben nyugszik.



Kiállítások / Médiavisszhang

Hírek

EszterLánc 2022 Június, 06

BMC 2022 2022 Május, 18

Varga Mihály 2022 Május, 11

Kiállítások

2022 2022 Augusztus, 15

BMC 2022 2022 Május, 18

BMC 2021 2022 Február, 10

1