Barabás Miklós Céh 1994. január 8.

Kolozsvárt, 1941. március 9-én

Az 1989-es hatalomváltozás utáni évtizedben erdélyi magyar viszonylatban Balogh Ferenc volt az, aki leginkább átfogta, valósággal megtestesítette a mûemlékvédelmet. Építõmérnökként már korábban is foglalkozott a kérdéssel, de az ekkor keletkezett ûrben õ vállalta magára a mûemlékvédelem megszervezését, s lett szószólója ennek a számunkra azóta is nagyon égetõ kérdésnek. Társaságot szervezett erre a célra, az RMDSZ és az EMKE részérõl is õ lett felelõsévé ennek az ügynek.

Életpályája tanulságosan tükrözi és szemlélteti a szocializmusnak nevezett korszak kisebbségi értelmiségének lehetõségeit, behatárolt mozgásterét. Pedig szerencsés csillagzat alatt született. A nemzetközileg is jó tollú baloldali közíróként ismert Balogh Edgár és a vargyasi unitárius hagyományokat közvetítõ Baloghné Máthé Rebeka fiaként látta meg a napvilágot Kolozsvárt, 1941. március 9-én. 1944– 1945-ben a politikai változások idején édesapja vezetõ szerepet játszik Kolozsvár közéletében, fõszerkesztõ, majd egyetemi tanár, sõt a Bolyai Egyetem rektora is. De az elemista Ferenc, Ferke – ahogy a családban szólították – rövidesen megismerheti a meghurcoltatást is, mikor az édesapát 1949 õszén letartóztatják. Csak mikor az érettségihez közeledik, 1956-ban hoz megkönnyebbülést a rehabilitás. Õ közben a város akkori legrangosabb tanintézetében ismerkedik meg az ideológiai szempontok szerint megszûrt tananyaggal. 1957-es érettségi tablóján még a 7-es számú magyar tannyelvû Fiúközépiskola szerepel. Az évben ünneplik az intézet fennállásának 400. évfordulóját, s az egykori Unitárius Kollégium felveheti a nagy példakép, Brassai Sámuel nevét. Az akkori végzõs X. A osztály 32 fiútanulóját a város talán legelismertebb nevelõegyénisége, Árkossy Sándor irányítja. Az iskolában kapott indíttatás is hozzájárult ahhoz, hogy Balogh Ferenc nem az atyai házban otthonos humán szakok közül választott, hanem a mérnöki életpálya mellett döntött. A kolozsvári Politechnikai Intézet Építõmérnöki karán 1963-ban szerzett építõmérnöki oklevelet.

Pályája elsõ három esztendejét máramarosszigeti építõtelepen kivitelezõ mérnökként töltötte. Ekkoriban nõsült meg, 1964-ben feleségül vette Muresán Évát. 1966-ban sikerült Kolozsvárra kerülnie az itteni Építészeti Kutató és Tervezõintézethez. Itt elsõsorban az épülettervek statikai számításai hárultak rá. Több mint másfélszáz épület viseli magán munkája nyomát. Köztük gyárak, diákotthonok, kórházak és szállodák. 1990-ig volt az intézet munkatársa, az egyre szûkülõ lehetõségek nagyon elkeserítették, a kivándorlás gondolata foglalkoztatta.

Miközben családja szépen alakult, 1964-ben fia (András), 1968-ban lánya (Zsuzsanna) született, apja biztatására cikkeket, tanulmányokat kezdett írni. Elsõ írása 1967-ben a Korunk hasábjain látott nyomdafestéket, majd az Utunk, A Hét, a Mûvelõdés munkatársa lett. Eleinte a modern építészet kérdései foglalkoztatták õt, a tervezõt. Erre utal az elsõ, szerkesztésében megjelent kötet: Betekintés korunk építõmûvészetébe (Bukarest, 1975). Az évtized végére azonban már inkább az építészeti örökség kezdi foglalkoztatni: az 1980-as Korunk Évkönyv számára Eklektika, szecesszió és kezdeti modern címmel Kolozsvár épületeirõl ír tanulmányt. Következõ kötete már példaképének, az építészettörténész és mûemlékvédõ Debreczeni Lászlónak állít emléket. A Mûvészeti kismonográfiák sorozatban jelenik meg 1983-ban a gazdagon illusztrált százlapos könyv.

1989 decemberének végén lelkesen bekapcsolódik a Magyar Demokrata Tanács, majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség munkájába, s ennek javaslatára elvállalja Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét. E hivatalban rengeteg munka hárul rá, de magyar vonatkozásban, a mûemlékek védelmében szinte semmit sem tud tenni. A polgármesterkedéssel párhuzamosan indítja be a Kelemen Lajos Mûemlékvédõ Társaság (KLMT) megszervezését. Úgy gondolta, hogy az új, polgári társadalomban a civil szervezõdés útján hatásosabban lehet cselekedni, eredményesebben lehet fellépni.

Az 1992-es februári választásokat követõen megkezdõdött a Funar-korszak Kolozsváron, s a magyar vonatkozású mûemlékek, utcanevek ellen valóságos hadjárat indult, a KLMT is rendszeresen részt vállalt a tiltakozásból, a közfigyelem felkeltésébõl. Az RMDSZ Balogh Ferencet az 1992–1996-os idõszakra Kolozs megyei tanácsossággal bízta meg. 1993-tól pedig az RMDSZ megalakuló Országos Ügyvezetõ Elnökségének mûvelõdési és egyházi ügyekkel foglalkozó fõelõadói munkakörében alkalmazták. Ezzel párhuzamosan az EMKE országos elnökségében is tevékenykedett.

Ezt követõen hivatali munkaköre és a KLMT munkája szorosan összefonódott. Számtalan alkalommal képviselte különbözõ rendezvényeken, tanácskozásokon az RMDSZ-t, de mindig megemlítette, hogy a KLMT nevében is beszél. Az õ ötlete volt, hogy a KLMT kétévenként emlékplakettel tüntesse ki a mûemlékvédelemben kiemelkedett személyeket. Balogh Ferenc a közélet mellett nem csak figyelemmel követte az egyházi mozgalmakat, hanem saját egyházában, az unitáriusban vezetõ szerepet is vállalt. Eleinte a Kolozsvár-belvárosi egyházközség gondnoki tisztségét látta el, majd 1996-ban a székelyudvarhelyi fõtanácson unitárius fõgondnokká választották. Ettõl fogva minden fontosabb egyházi tanácskozáson részt kellett vennie, különbözõ megbeszéléseken képviselte egyházát. A Protestáns Teológiai Intézet szenátusában is õ volt az unitáriusok szószólója.

Miközben a mûemlékeket védte Balogh, hihetetlenül hitt a modern technikában, a számítógépek világában. Tudta, hogy valamennyi mûemlékünket úgy sem tudjuk megõrizni az utókornak, de fényképüket, fõbb adataikat rögzíthetjük a modern technika segítségével. A temetõ sírjainak, a kolozsvári, majd az erdélyi mûemlékek számítógépes regisztrálására készült, ezeket szerette volna mielõbb a világhálón elérhetõvé tenni. Élete végén a mûemlékek helyének modern mûholdas bemérése foglalkoztatta. Kolozsvári viszonylatban a Fõtér házairól készített jó összefoglalást. Ezt bemutatta a Kolozsvár 1000 éve címû, 2000 októberében tartott EME-konferencián. A társaságot számos értekezleten képviselte, nem csak az országban, mindenek elõtt Tusnádon, hanem magyarországi rendezvényeken, nyári egyetemeken is. A kolozsvári egyetem néprajz szakos bölcsészhallgatóinak éveken át tartott elõadásokat a mûemlékvédelemrõl. 1995-tõl évekig õ látta el az Illyés Közalapítvány Mûvelõdési szaktestületének titkári tisztségét is.

Hatvanadik életéve betöltésekor úgy vonult nyugdíjba, hogy soha egy napot sem hiányzott betegség miatt munkahelyérõl. Ezután a Szabédi-házban mint EMKE-fõelõadó szeretett volna tevékenykedni, s a KLMT-re fordította volna fennmaradó idejét. A sors másként akarta. Még egy évet sem örülhetett nyugdíjának, mikor a gyilkos kór jelentkezett, s attól fogva bámulatos erõvel küzdött a túlélésért. Terveit nem adta fel. Még a Mátyás-szobor évfordulós ünnepségén is szerepet vállalt, a KLMT következõ közgyûlését tervezgette. A kór azonban 2002. október 29-én Budapesten végleg legyûrte. Hamvait november 16-án a kolozsvári unitárius templomból kísértük ki a Házsongárdi temetõbe, szülei sírjához.
Gaal György

A kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1957-ben
A kolozsvári Politechnikai Intézet Építõmérnöki karán 1963-ban szerzett építõmérnöki oklevelet.

• In Memoriam - elődeink
  2021 február 23. - Virtuális