Nagy kerülővel jut el a művészpályához. Volt kőfaragó, de dolgozott mint téglagyári munkás is. Őstehetségnek mutatkozik, s ezért, bár mindössze öt elemije volt, felveszik a temesvári Képzőművészeti Főiskolára. Itt, éppúgy, mint Kós Andrásnak, a szobrász Ladea a mestere. A fiatalok két kiállí­tásán olyan erőteljes művekkel jelentkezik, melyeknek értékszintjét a későbbiek során csak igen ritkán sikerül elérnie. „Kósa-Huba hosszú évtizedek óta az első erdélyi szobrász, aki nemes márványban mer megszólalni" — írja róla a Brassói Lapokban Szentimrei Jenő. „Az anyag kimelegedett a keze alatt— olvassuk Ion Vlasiu kritikájában —, s pazarlón áraszt művészi érzékenységet"(Ţara Nouă). Két szobrot állít ki a fiatalok második bemutatóján is. Bátyjáról készült már­ványportréja, mely Budapesten került közgyűjteménybe, pályakezdésének legszebb, legígéretesebb szobra lett. Méltatói hangsúlyozzák, mennyire ért a kőhöz; gipsz­öntvénye már (egy arckép az 1941-es kiállításon) „élettelen és formaszegény ár­nyéka marad csak a márványnak" (Pásztortűz).

***

1939 decemberében a Barabás Miklós Céh kolozsvári kiállításán szerepelt. 1941-42-ben restaurálta Fadrusz János kolozsvári Mátyás király emlékművet. Ugyanekkor a kolozsvári Vendéglátó Iparosok Szövetsége megbízásából elkészítette a Mátyás-szobor kicsinyített másolatát, amelyet Kassa városának ajándékoztak. A második világháború során szovjet fogságba került. Hazatérve 1949-től a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán az agyagművészet gyakorlati vezetője volt 1973-ig. Szintén ő restaurálta a Karolina-oszlopot és a Mária-oszlopot.