Barabás Miklós Céh
Domány, 1910. február 23.
Budapest, 1998. május 12.
1933-ban kapott diplomát
Az 1934-1935-ös tanévre viszont budapesti Képzőművészeti Főiskolára kap ösztöndijat, ahol Varga Lajos Nándor grafikai osztályába kerül, tőle, a legjobb mestertől tanulja meg a fametszés technikáját.
Varga Lajos Nándor
Festőművész, grafikus.
Erdélyben született, az idő szerint Magyarországon, egészen pontosan az Osztrák-Magyar Monarchiában, de - a Trianoni Békeszerződés döntésével - , mire eszmélni kezdett, Romániában találta magát, a zsilvölgyi bányavidéken, apa nélkül. Még iskolás se volt, de már csak rajzolni akart, holott képet - református lévén a család, akár csak szentképet is - csak évekkel később látott. A három gyermekkel özvegyen maradt édesanyja nem gondolhatott továbbtanittatására, mindössze kivételesen szép kézirását kamatoztathatta egy ügyvédi irodában. De a gondviselés mégis hozzásegitette ahhoz, hogz Kolozsvárra kerüljön, felvételizzen a Szépművészeti Főiskolára, ahová előképzettség nélkül, minden szabályt mellőzve egyetlen rajza alapján vették fel a román (!) művész-tanárok.
Rajztanári állást azonban nem kapott, a kolozsvári Irisz gyárban lett porcelánfestő.
1935 őszén rajztanári kinevezést kapott a nagyváradi leánygimnáziumba. Ott volt első egyéni kiállitása is: egyetlen éjszakára állitotta ki akvarelljeit az újságiró klubban, s reggelig minden képét megvásárolták - akkor még kedves, bohém, művészeket kedvelő, jórészt magyar város volt Várad.
1938-ban férjhez ment, négy év alatt három gyermeke született, de folyamatosan festett, tanitott, fametszeteket rajzolt-vésett azokban az években is.
1943-ban megjelent Kolozsváron Az Asszony cimű, 26 metszetet tartalmazó albuma az "örök Mellékszereplőről", ahogyan az előszót író Szabédi László nevezi a megértéssel és szeretettel ábrázolt fáradhatatlan anyákat, feleségeket. E munka voltaképp Makkai Piroska egész életén át folytatódik - akár a nagy magyar asszonyok, akár saját önéletrajzi sorozatára gondolunk, akár festményei témáira. Férje ebben az évben bevonul katonának, s a háború végén se kerül haza, rá hárul gyermekei nevelésének gondja.
1944-ben, a háború kényszeritette menekülés végállomásaként Nagybányán telepszik le. Fest, fametszetet készit, rajztanári állást is kap a gimnáziumban.
1949-ben aktív közreműködésével szervezik újjá a régi festőtelepen a nagybányai festőiskolát, ott kapja meg Thorma János műteremlakását, festeni tanitja a tehetséges magyar és román fiatalokat - több tanitványából lesz ismert, neves művész. Rendszeresen kiállit Nagybányán, Erdély nagyvárosaiban, Bukaresteben országos tárlatokon. Állami megrendeléseket kap - és persze kultúrpolitiaki irányitást a szocialista realizmus szellemében, aminek mérsékelt sikerrel képes eleget tenni. Számos egyéni tárlata közül talán legnagyobb örömére szolgált, hogy a zsilvölgyi Lupény városában, ahol hajdan aknász volt az édesapja, 1954-ben ő rendezhette a legeslegelső kiállitást, s a látogatók között akadtak, akik még emlékeztek a családjára, s arra a kicsi lányra...
1955-ben értesitést kap: halottnak tudott férjét rehabilitálta a Szovjetunió és hazohozták a kkolimai rabtáborból - mint magyar hadifoglyot - Magyarországra.
1956-ban gyermekeivel útlevéllel Budapestre utazik. Kérik és megkapják a magyar állampolgárságot, s megadatik az újra egyesült családnak az egyetlen kegy a sorstól: részesei lehetnek az 1956-os forradalom világcsodálta élményeinek.