Tasnád, 1928. február 4.
Létavértes, 2016. április 20
Rajztanár Szucsáván és Moldvahosszúmező katonai líceumában (1954-58), majd szülőhelyén, Tasnádon (1958-63), Szatmárnémetiben (1963-68); megyei szakfelügyelő (1968-77), majd újra tanít a Történelem-Filológia Líceumban, egészen 1986-ig, amikor sorozatos hatósági zaklatások miatt kénytelen tárgyi néprajzi gyűjtőmunkáját abbahagyni. Ekkor települ át Magyarországra; Oroson, Nyíregyháza mellett telepszik le és a sóstói múzeumfaluban lesz muzeológus. A berekfürdői Művésztelep vezetője.
Kolozsvárt végezte a művészeti középiskolát és a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát 1954
Mohy Sándor, Zsögödi Nagy Imre, Kádár Tibor és Abrudán Péter
A vámfalvi kerámia című első írása az Igaz Szóban jelent meg (1970/12), ettől kezdve kötelezte el magát a tájképfestés mellett a népművészet kutatásának is. „Fáradhatatlanul járta Szatmár, az Érmellék, a Szilágyság, a Gyergyói-medence és Háromszék falvait, s mentette a vidék tárgyi emlékeit, népművészetének rajzokba örökíthető maradványait” – írta róla Gyöngyösi Gábor, a Korunk Galériában 1980 februárjában rendezett bemutatkozása kapcsán. Kutatásairól több mint félszáz cikkben számolt be a Szatmári Hírlap, a Falvak Dolgozó Népe és a Művelődés hasábjain. A Művelődés közölte Ombodi rajzok (1978/10), Szatmári citerák (1978/12), Kútágasokon csillagminták (1980/1), Nyárádselyei kiskapuk (1981/6) című írásait. Akvarelljeit 1957-től nemcsak Romániában és Magyarországon állította ki, hanem Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, Ausztriában, Svájcban, Svédországban és a Szovjetunióban is.
Társszerzője (Bura Lászlóval és Fejér Kálmánnal) a Szatmár vidéki néphagyományok (Szatmár 1979) című kiadványnak.