Barabás Miklós Céh 1994. január 8.
Romániai Képzőművészek Szövetsége
1926-ban született a Nyikó menti Nagymedeséren.
Szent-ábrahámba került. Magyar nyelvet és rajzot tanított itt, majd a csehétfalvi iskolába került. A katonai szolgálat letöltése után újabb állomás következett, újabb kis falu: Nyikómalomfalva.
Szederjesi András majdnem minden anyaggal dolgozott, ami a szobrászatban használatos: kõ, gipsz, márvány, homok árnyalatú mûkõ, bronz, kerámia, de legközelebb a fa állt hozzá. Diplomamunkája egy parasztlegény életnagyságúnál nagyobb figurája, amelyet gipszbõl mintázott meg, de amelyet anyagi fedezet, illetve társadalmi igény hiányában nem önthetett fémbe. Szerette a kerámiát, viszsza-visszatért hozzá. Élvezte az agyag kötetlenségét. Fõképpen terrakottát készített: vázát, plakettet, dísztárgyat. Íróasztalomon naponta megcsodálom Bagoly címû munkáját, amelyet toll-, ecset- vagy ceruzatartónak szánt. Szépen ívelõ vonalak négy bagoly enyhén stilizált alakját fogják össze kompozícióvá. Tekintetem gyakran pihen meg pipázó paraszt bácsit ábrázoló figuráján, amelyet hamutartónak szánt, a sarokban álló, mintegy 40 centiméter nagyságú kalotaszegi lány is az agyag iránti tiszteletérõl és szeretetérõl tesz tanúbizonyságot. Számos plakettet készített, amelyek közül kiemelném Michelangelo, Van Gogh, Medgyessy, Liszt Ferenc, Móricz Zsigmond, Kõrösi Csoma Sándor, Kriza János, George Enescu emlékére készült plakettjeit. A székelykeresztúri temetõben egy szép márvány faragása látható, amely egy orvos emlékét idézi.
Fafaragásaiban a hagyományos erdélyi szobrászat vonalától eltérõen – amely a kemény vésõnyomokat meghagyó expresszivitást helyezi elõtérbe – Szederjesi András az aprólékosan kidolgozott, csiszolt, fényezett felületképzést mûvelte. Sajátos módon lágy, puha hangnemben fogalmaz.
Szederjesi András tágítani próbálja a plasztikai fogalmazás kereteit: dombormûvû táblák síkjába vési témáit. Reliefjeihez a tiszafában és a mahagóniban találja meg a legmegfelelõbb anyagot. E munkáiban sajátos lírai hangnemet üt meg, ellentétben körplasztikáival, amelyeket a roncsolás hatását keltõ mélyfaragás eredményeként a drámai erõ jellemez. Kisplasztikáiban a hajlékony, könnyed vonalvezetést csodálhatjuk meg, amely gyümölcs-, gyertyán- és tiszafából készült alkotásait a márványszoborhoz teszi hasonlóvá, kihasználva e nemes anyag, a fa adta lehetõségeket. Kedvelt motívuma a nõi akt, a torzó, a hosszú hajfonatú vagy pártát, nyakéket viselõ kalotaszegi lány. A formákat finom domborulatokkal sejteti, a felületet igényesen dolgozza meg, plusz töltetet adva egy fény-árnyék játékkal, amelyet a formák szülnek. A fa színével olykor még rájátszik erre az összhatásra. A mahagónifa meleg vörösbarnája, a tiszafa sárgásbarna, olykor vörösesbarna színe csak fokozza az esztétikai élményt.
(Ismeretlen szerző)
Elemi iskoláit Nagymedeséren végezte,
majd Székelykeresztúron folytatta.
1946-ban tanítói diplomát szerzett,
A kolozsvári képzõmûvészeti fõiskolára való sikeres felvételi vizsga után a kincses városba került, ahol 1957-ben végezte el a szobrászati szakot
A fõiskolán Benczédi Sándor, Kádár Tibor, majd Kós András, Szervátiusz Jenõ voltak a tanárai. Kõfaragásra Kósa-Huba Ferenc, fafaragásra Szervátiusz Jenõ tanította.
Egyéni kiállítások
1962 • Képzőművészeti Galéria, Kolozsvár (RO)
1974 • Bukarest • Székelykeresztúr • Székelyudvarhely • Nagykároly • Szatmárnémeti (RO)
1975 • Nagybánya (RO)
1976, 1988 • Képzőművészeti Galéria, Kolozsvár (RO)
2010 • Unitárius Egyházközösség Tanácsterme, Kolozsvár (RO).
Válogatott csoportos kiállítások
1965 • Beszterce • Naszód (RO)
1969 • Székelykeresztúr (RO)
1974 • Csíkszereda (RO)
1979 • Kolozsvár (RO)
1980 • Temesvár • Jászvásár • Kovászna (RO)
1984 • Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár (RO).