1877. május 8-án született Zalaegerszegen
A nagykanizsai a piarista gimnáziumban érettségizett 1895-ben, majd 1896-tól 1901-ig az Országos Magyar Királyi Mintarajztanodában tanult. 1901-től rajztanárként működött a nagyváradi premontrei gimnáziumban. 1900-tól műveit a Műcsarnokban, majd Bukarestben és Kolozsváron is kiállította. 1919-ben a KMP tagja lett, a Tanácsköztársaság alatt pedig a nagyváradi múzeum igazgatójaként tevékenyekedett. 1920-ban román hatóságok a nagyváradi premontrei gimnáziumot bezárták és Udvardyt nyugdíjba küldték. 1922-ben tanulmányúton járt Németországban. 1924-től a nagybányai művésztelepen dolgozott és csak az 1940-es években tért haza, 1941-ben Budapestre, majd 1944-ben Zalaegerszegre költözött. A megyei tárlatok rendszeres szereplője volt. 1959-ben a Megyei Képzőművészeti Munkaközösség elnöke lett. Műveit 1990-ben emlékkiállításon mutatták be a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban.
(Ismeretlen szerző)
Az elemi és a polgári fiúiskolát szülővárosában, Zalaegerszegen végezte, majd a nagykanizsai katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Az érettségi vizsga után két évvel – 1896-ban – beiratkozott Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajziskolába rajztanár szakra
Székely Bertalan, Nádler Róbert és Balló Ede
http://www.udvardyignac.eoldal.hu/