Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy dr. Ütő Gusztáv egyetemi tanárt Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben én köszönthetem, illetve Ütő Gusztáv, Munkácsy Díjas képzőművész egyéni tárlatát itt megnyithatom.
Erről az eseményről, beszélgetve a művésztől megtudtam, hogy a vászonra készült olajfestményből álló kiállításnak azért adta az „Égi és Földi jelentések” címet, ha úgy tetszik nevet, mert meggyőződése szerint ebben a rövid földi életünkben mindenkinek bizonyos megbízatása van, ezért el kéne, el kell, végezze azt a munkát, mely által szellemi síkon az egyik pontból, a másikba juthat.
Az itt és most kiállított festményei egy része, a teste és cselekményei által a múlt performanszaiban, a földi létben megfogalmazott jelentéseiről beszél, vagyis a saját fizikai személyét eszközként használó és egykor élőben bemutatott műveiből ábrázol egy-egy jelenetet.
A két portré átmenetet képez a földi létből egy másik, a lelki térbe, melyben régi és kortárs példaképei találhatók. Egyikük az 1934-ben elhunyt székelyudvarhelyi Spanyár Pálé, akinek az alakjára, személyiségére, Ütő Gusztáv nagy-nagy tisztelettel tekint. A másik, néhai polihisztorunkat, a közülünk 2008-ban végleg távozott sepsiszentgyörgyi tanárt, Kónya Ádámot ábrázolja, aki a székely zászló megtervezőjeként vonult be nemzetünk történelmébe.
Az égi jelentésekre utaló alkotásai egy 2015-ben indított és folyamatosan bővülő sorozat részeit képezik, melyből eddig 12 képet festett meg. Ezek olyan szín és formatani jelenségeket sorakoztatnak fel, melyeket csak akkor láthatunk, ha a tekintetünket a földről felemeljük Isten felé. Ha pedig hiszünk ezekben, akkor szemlélésük közben a lelkünk megnyugszik, a gondolkozásunk megtisztul, és ezáltal a jót fogjuk bevonzani. Egy felhős, vihart jelző égbolt például lehet, hogy vészjósló, viszont, ha megértjük ezt a jelenséget, akkor a szeretetet és a jóságot is ki tudjuk magunkból sugározni.
Saját véleményem szerint a Madéfalvi veszedelemre emlékeztető kép, első látásra kilóg ebből a sorból, azonban huzamosabb szemlélése közben rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen ez a mű az összekötő kapocs múltunk és jelenünk, valamint földi és szellemi létünk között, amint erre a különböző történelmi korszakok rajta megjelenített jelei is utalnak. Az alvó-vagy talán halott önmagát szemlélő férfi alakjának látványa pedig, a székely öntudatra ébredés szükségességérre döbbent rá, egyúttal azt is sugallván, hogyha ez nem történik meg, akkor lemészárolt eleinkhez hasonlóan, örökre elszenderedhetünk.
A kiállított alkotások némelyikének közös jellegzetessége, a rajtuk megjelenített éledő, pislákoló, játékos, izmosodó, lobogó, tomboló, de mindenképpen varázslatos tűz látványa. A tűzé, mely nem csak meleget sugároz, hanem a környezetünket, valamint tudatunkat is meg és bevilágító. Ugyanakkor a világosság és sötétség ölelkezése, illetve birkózása is fontos tényezője a festmények által kiváltott gondolati és érzelmi hatásnak. És ez a megállapítás érvényes, akár a művész fényes koponyájáról visszaverődő, glóriaként is értelmezhető, fénykoszorúról, akár a már említett lángnyelvekről, akár a hegyek mögül éppen felkelő vagy lenyugvó nap, szükség esetén, felhőkön is áttörő sugarairól legyen is szó. Hiszen a fizikai és szellemi világosság és megvilágosodás elengedhetetlen feltétele a megmaradásnak, de az értelmes létnek is. A vásznakon megjelenített én mozdulatai, vonásai és öltözete, a képekből sugárzó energia és mondanivaló, valamint megszületésük helyszínei pedig azt üzenik, hogy alkotójuk a nemzete iránt elkötelezett, annak sorsáért felelősséget érző és megmaradásáért küzdő, székely – magyar művész, akinek egyenes gerincét még a népét elnyomó hatalom sem tudja meghajlítani.
Ilyen és hasonló gondolatok fogantak meg az elmémben, miközben a művekben gyönyörködtem.
Megnyitó beszédemet Ütő Gusztáv, hitvallásnak is beillő mondatával zárom:
„Én úgy gondolom, hogy a művész, legyen költő, író, zenész, színész, vagy éppen festő, a közösség elé, melyből vétetett ne csak tükröt tartson, hanem saját eszközeivel sugározzon feléje, olyan gondolatokat, melyek segítik a gondjai megoldását és a bajaitól való megszabadulást.”
Bedő Zoltán
Elhangzott 2015. 11. 21- én Kézdivásárhelyen, Ütő Gusztáv tárlatának a megnyitóján.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy dr. Ütő Gusztáv egyetemi tanárt Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben én köszönthetem, illetve Ütő Gusztáv, Munkácsy Díjas képzőművész egyéni tárlatát itt megnyithatom.
Erről az eseményről, beszélgetve a művésztől megtudtam, hogy a vászonra készült olajfestményből álló kiállításnak azért adta az „Égi és Földi jelentések” címet, ha úgy tetszik nevet, mert meggyőződése szerint ebben a rövid földi életünkben mindenkinek bizonyos megbízatása van, ezért el kéne, el kell, végezze azt a munkát, mely által szellemi síkon az egyik pontból, a másikba juthat.
Az itt és most kiállított festményei egy része, a teste és cselekményei által a múlt performanszaiban, a földi létben megfogalmazott jelentéseiről beszél, vagyis a saját fizikai személyét eszközként használó és egykor élőben bemutatott műveiből ábrázol egy-egy jelenetet.
A két portré átmenetet képez a földi létből egy másik, a lelki térbe, melyben régi és kortárs példaképei találhatók. Egyikük az 1934-ben elhunyt székelyudvarhelyi Spanyár Pálé, akinek az alakjára, személyiségére, Ütő Gusztáv nagy-nagy tisztelettel tekint. A másik, néhai polihisztorunkat, a közülünk 2008-ban végleg távozott sepsiszentgyörgyi tanárt, Kónya Ádámot ábrázolja, aki a székely zászló megtervezőjeként vonult be nemzetünk történelmébe.
Az égi jelentésekre utaló alkotásai egy 2015-ben indított és folyamatosan bővülő sorozat részeit képezik, melyből eddig 12 képet festett meg. Ezek olyan szín és formatani jelenségeket sorakoztatnak fel, melyeket csak akkor láthatunk, ha a tekintetünket a földről felemeljük Isten felé. Ha pedig hiszünk ezekben, akkor szemlélésük közben a lelkünk megnyugszik, a gondolkozásunk megtisztul, és ezáltal a jót fogjuk bevonzani. Egy felhős, vihart jelző égbolt például lehet, hogy vészjósló, viszont, ha megértjük ezt a jelenséget, akkor a szeretetet és a jóságot is ki tudjuk magunkból sugározni.
Saját véleményem szerint a Madéfalvi veszedelemre emlékeztető kép, első látásra kilóg ebből a sorból, azonban huzamosabb szemlélése közben rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen ez a mű az összekötő kapocs múltunk és jelenünk, valamint földi és szellemi létünk között, amint erre a különböző történelmi korszakok rajta megjelenített jelei is utalnak. Az alvó-vagy talán halott önmagát szemlélő férfi alakjának látványa pedig, a székely öntudatra ébredés szükségességérre döbbent rá, egyúttal azt is sugallván, hogyha ez nem történik meg, akkor lemészárolt eleinkhez hasonlóan, örökre elszenderedhetünk.
A kiállított alkotások némelyikének közös jellegzetessége, a rajtuk megjelenített éledő, pislákoló, játékos, izmosodó, lobogó, tomboló, de mindenképpen varázslatos tűz látványa. A tűzé, mely nem csak meleget sugároz, hanem a környezetünket, valamint tudatunkat is meg és bevilágító. Ugyanakkor a világosság és sötétség ölelkezése, illetve birkózása is fontos tényezője a festmények által kiváltott gondolati és érzelmi hatásnak. És ez a megállapítás érvényes, akár a művész fényes koponyájáról visszaverődő, glóriaként is értelmezhető, fénykoszorúról, akár a már említett lángnyelvekről, akár a hegyek mögül éppen felkelő vagy lenyugvó nap, szükség esetén, felhőkön is áttörő sugarairól legyen is szó. Hiszen a fizikai és szellemi világosság és megvilágosodás elengedhetetlen feltétele a megmaradásnak, de az értelmes létnek is. A vásznakon megjelenített én mozdulatai, vonásai és öltözete, a képekből sugárzó energia és mondanivaló, valamint megszületésük helyszínei pedig azt üzenik, hogy alkotójuk a nemzete iránt elkötelezett, annak sorsáért felelősséget érző és megmaradásáért küzdő, székely – magyar művész, akinek egyenes gerincét még a népét elnyomó hatalom sem tudja meghajlítani.
Ilyen és hasonló gondolatok fogantak meg az elmémben, miközben a művekben gyönyörködtem.
Megnyitó beszédemet Ütő Gusztáv, hitvallásnak is beillő mondatával zárom:
„Én úgy gondolom, hogy a művész, legyen költő, író, zenész, színész, vagy éppen festő, a közösség elé, melyből vétetett ne csak tükröt tartson, hanem saját eszközeivel sugározzon feléje, olyan gondolatokat, melyek segítik a gondjai megoldását és a bajaitól való megszabadulást.”
Bedő Zoltán
Elhangzott 2015. 11. 21- én Kézdivásárhelyen, Ütő Gusztáv tárlatának a megnyitóján.
