Megnyílt a BMC tárlata 2011

A változatosság jellemzi a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári tagjainak alkotásaiból szervezett csoportos tárlatot, amelyet tegnap délután nyitottak meg a Minerva-ház emeleti kiállítótermében. A művészek és művészetpártolók népes csoportját – házigazdaként – Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Egyesület elnöke köszöntötte elsőként, majd Németh Júliának, a BMC alelnökének adta át a szót. A műkritikus röviden vázolta az 1929-ben megalakult, majd 1994-ben újraalakult céh tevékenységét, kitérve többek között ennek legnépesebb szervezetére, a kolozsvárira is. A tárlat kivitelezéséből oroszlánrészt vállaló Kolozsi Tibor szobrászművész után Szilágyi Mátyás főkonzul gratulált a szervezőknek. A 44 alkotó hetvenegynéhány munkáját felvonultató tárlat december folyamán, hétfőtől péntekig 11 és 15 óra között látogatható a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt.